Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-159

Àz országgyűlés képviselőházának 1 gat, de nem állapítja meg, vagy megállapítja azt, hogy a kegyelem feltételei nem forognak fenn, a kegyelem nem kövétkezhetik be. (Rassay Károly: Ez a megtagadás!) Ennek a korrektivuma ugyancsak nem a felfolyamodás, hanem korrektivuma: visszatérni az, eredeti forráshoz, az ősforráshoz, az egyéni kegyelmezéshez. Mindezek az indokok azok, amelyek nekem arra a válaszra adnak alapot, hogy én ez által a rendelet által az. államfő kegyelmezési jogát megsértve nem látom, a kegyelmezési jogot a bíróságra átruházottnak nem látom. Nem látok abban alkotmánysértést sem, mert nem szabályozta a rendeletektől vagy a törvényektől eltérőleg^ a bíróság hatáskörét. Nem látok alkotmánysértést a tekintetben sem, hogy én a bírósági hatásköröknek a végrehajtó hatalom jogkörével való összekeverése által alkotmánysértést követtem volna el. Mindezek alapján nincs módom, okom és jogom arra, hogy ezeket a 7. pont alá eső amnesztia-kérdéseket másként kezeljem, mint ahogy azt a végrehajtási utasításban rendeltem, hogy én ezeket a kormányzó úrhoz egyéni kegyelemre felterjesszem, mert vitatom, állítom és bizonyítottam, hogy alkotmányosan és a magyar törvények szellemében kibocsátott általános amnesztia alapján teljesen helyesen jártam el. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur kíván szólni. Rassay Károly: T. Ház! Amikor az igen t. minister ur az amnesztia-rendeletet értelmezi és védi, két dolgot téveszt össze: a kormányzó urnák a kegyelmezést illető intencióját és annak megvalósítását. Hivatkozik arra, hogy ezt a 7. pontot megelőző általános bekezdés azt mondja: kegyelemben kívánom részesíteni. Ez az intenció, amely a kormányzó urat vezeti. Ennek megvalósítása az, amikor ezt a rendelkezését végrehajtják. A végrehajtása azonban rá lett bizva a bíróságokra, és pedig ugy, hogy nem objektiv feltételeket vizsgálnak meg és megállapítják, hogy a kormányzó ur intenciójának megfelelően a kegyelmezés fenforog-e, hanem a saját szuverén, diszkrecionális megítélésük szerint döntenek. (Pesthy Pál igazságügy minister: Nem!) Azt mondja a t. minister ur, nem! Még egyszer felolvasom ezt a bizonyos 7. pontot, mifelett dönt a biró? (olvassa): »iA

J politikai természetű indokból elkövetett egyéb bűncselekmény miatt.. .«^ Dönt először a felett, hiogy politikai természetűé a bűncselekmény? Ezt még megértem, mert ez magából az ügyből az ügyre vonatkozólag megállapítható. Ez tehát épen olyan, mint az igen t. minister ur által hivatkozott 1921-es amnesztiarendelet. Idáig. Leszek bátor elmondani, mi van abban. De toválbb megy ' az, amnesztiarendelet és a következő feltételeket jelzi: »Ha rendkívüli méltánylást érdemlő esetben ...« Tehát már a bíróságra bízza azt, hogy forog-e fenn rendkívüli méltánylást érdemlő eset. Kit illet meg a magyar közjog szerint az, hogy egy esetet ugy Ítéljen meg, hogy a bíróság jogerős ítéletét megakasztja, félreteszi és kegyelmet ad? Egyedül a kormányzó urat, egyedül az államfőt. (Pesthy Pál: A félretételre egyedül az államfőt!) Azt hiszem, ez tiszta dolog. (Pesthy Pál igazságügyminister: Igen!)... »Egyéniségének, életviszonyainak, a bűncselekményt megelőző és azt követő példás magaviseletének, valamint az eset többi körülményeinek figyelembe vételével a kegyelemre kiKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XI. K ülése 1928 április 25-én, szerdán. 297 vetélésen méltónak nyilváníttatott. Igen t. minister ur, itt van közöttünk a differencia, hogy ez nem objektiv feltétel, ugy amint az 1—6. pontban felsoroltakra nézve megállapítja a rendelet az objektív feltételeket, ez egy mérlegelést és döntést kívánó feltétel. Mérlegelni és dönteni pedig közjogunk értelmében egyedül és kizárólag az államfőnek van joga. Ha pedig ő ezt a mérlegelést és döntést az esetre, az indokokra, a személyre, a megelőző és követő magaviseletekre, a kivételes elbírálásra vonatkozólag másra ruházza át, akkor bocsánatot kérek t. minister ur, ez semmi egyéb, mint a döntés jogának, a kegyelem jogának átruházása egy harmadik hatóságra. (Pesthy Pál igazságügyminister: Nem!) Ez a helyzet t. minister ur, ez világos, ez így van. Az igen tisztelt minister ur azt mondja, hogy volt már a múltban is ilyen eset. Hivatkozik az 1921-es amnesztia-rendeletre. (Pcstiiy Pál igazságügyminister: Igen!) Az 1921-es amnesztia-rendeletet nem lehet ezzel összehasonlítani. Abban íaiz 1921-es iäimnesztia-rendeletben volt egy rósz* amely arra vonatkozott, hogy amennyiben a forradalmak és az azt követő idők eseményei következtében tartós felháborodás stb. stb., valamint ilyen hazafias felháborodás, mint indok működött közre a cselekmény elkövetésénél, akkor az illető ilyen és ilyen bűncselekményekre nézve amnesztiában részesül. (Pesthy Pál igazságügyminister: Ezek is megállapítás tárgyát képezték!) Természetes dolog, hogy megállapítás tárgyát képezik; az is megállapítás tárgyát képezi, ha kizárják a nyereségvágyból elkövetett bűntettet. A motívum, az indok megállapítása beleesik az objektiv feltételek körébe, mert az ott fekszik az iratok között. A bírói megállapított ítéletből vagy pedig ha még nincs ítélet, a biró előtt fekvő peranyagból megállapítható. De az érdemességnek, mindezeknek a személyi kellékeknek elbírálása egyedül és kizárólag a kegyelem forrását, az államfőt illeti meg. A másik, amire hivatkozott a minister ur, az, hogy amikor az államfő a múltban kegyelmet adott^ ós a szabadságvesztés-büntetést pénzbüntetésre változtatta át, a pénzbüntetés megállaipitását rábízta a bíróságra. Bocsánatot kérek, itt a kegyelem megoldásának ténye az volt, hogy megváltoztatták az, ítéletet, a büntetési nemet. Természetes dolog, hogy a pénzbüntetés megállapítását rábízták a bíróságra. De ha az igen tisztelt minister ur ezt elismeri, akkor miért nem ismeri el azt is, hogy azután az ilyen pénzbüntetést megállapitó Ítélet vagy végzés, szóval határozat ellen jogorvoslatnak volt helye? A tisztelt minister urnák tehát be kell látnia, hogy ez két teljesen különböző dolog. Ez nem a kegyelem érdemére vonatkozik. Én a magam részéről nem kívánom tovább vitatni ezt a kéirdést, mert egészen tisztán áll ez az egész kérdés, meg vagyok győződve, a t. Ház tagjai előtt is. Itt egy szerencsétlen lépés történt politikai indokokból. (Pesthy Pál igazságügyminister: Nem!) A tisztelt kormány külpolitikailag vagy belpolitikaiilag nem akartai vállalni a politikai felelősséget a frankhamisítás tetteseinek megkegyelmezéséért. (Pesthy Pál igazságügyminister: Terhel a politikai felelősség így is!) Önt nem terheli, minister ur! (Pesthy Pál igazságügyminister: Hogyne terhelne! De mennyire terhel!) Első nyilatkozatában kijelentette a minister ur, hogy ebbe senki bele nem szólhat, ez szuverén joga a bíróságnak. Saját kommentártjában adta ezt ki a minister ur, amikor az 42