Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-159
294 Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. illetőleg gyönyörű perspektíva nyílik. A kormányzót megilleti a ministerek kinevezésének joga, tehát egy általános dekrétumot fog intézni a ministerelnökhöz, amelyben kijelenti, hogy ezennel kinevezem azokat, akiket a ministerelnök ur a legkiválóbb hazafiaknak és szakértőknek fog találni. Erre a minister ur nekem azt fogja mondani, hogy bocsánatot kérek, itt csak a feltételt teljesíti a ministerelnök ur, amit a kormányzó ur megszabott, lényegében azonban a kinevezés a kormányzói elhatározás tényén alapul. Ugyanígy lehetne akkor a bírói kinevezéseket is megoldani. Azt mondaná a kormányzó ur, hogy a Curia elnökét hatalmazza fel, hogy a legkiválóbb bírákat válassza ki az ország területéről és azokat ő már előre, felhatalmazás alapján kinevezi. Mért nem, lehet ezt a meggondolást elfogadni? Azért, mert minden esetben maga a kiválasztás ténye az a tény, amely fenn van tartva a kormányzó urnák, az' államfőnek. Már pedig ugyanez az eset forog fenn itt is, mert mi az a feltétel, amelyet az igen t. minister ur a maga részéről mint a bíróság által vizsgálandót állit fel? Az amnesztia-rendelet hetedik szakaszában megállapított feltétel. Ez pedig a következőképen szól (olvassa): »... politikai természetű indokból elkövetett egyéb bűncselekmény miatt, ha rendkívüli méltánylást érdemlő esetben a biróság az elitéltet egyéniségének, életviszonyainak, a bűncselekményt megelőző és azt követő példás magaviseletének, valamint az eset többi körülményeinek figyelembevételével elhatározásom keltétől számított három hónapon belül kivételesen kegyelemre méltónak nyilvánitja.« Az a feltétel, amit itt a biró^ágnak vizsgálni kell, egy egyszerű mondatban foglalható össze: Érdemes-e az illető a kegyelemre? Előéletének, az eset körülményeinek, életviszonyainak, utólagos magaviseletének, az eset kivételes szempontjainak figyelembevételével érdemes-e a kegyelemre? (Ügy van! a baloldalon.) Ha azonban a biróságnak az érdemességet kell vizsgálnia, akkor lényegileg a kérdés érdemében dönt. A kérdés érdemében dönti el a kegyelmezés kérdését és ez semmi egyéb, akármiképen akarom a kérdést forgatni, mint ennek a legfőbb jognak, a kegyelemre érdemesség kérdése eldöntésének a biróságra való előzetes átruházása. Ez nem rabulisztika, ez világos és logikus álláspont, amely kiderül a gyakorlatból. A gyakorlat ma az, hogy Magyarországon három hónapig minden első fokon eljárt törvényszék vagy pedig első fokon eljárt járásbíróság fellebbezési fórumát képező törvényszék fel van jogosítva arra, hogy saját diszkrecionárius megítélése szerint ügyet politikai indokból elkövetettnek nyilvánitson, vizsgálja az esetet és azután az illetőnek t kegyelmet adjon, vagy a kegyelmet megtagadja. Méltóztassék elképzelni a gyakorlati konzekvenciákat. A törvényszék valakit felment első fokon. A Curia súlyosan elitéli. A törvényszék kegyelmezési jogkör formájában a Curia ítéletét hattály on kívül helyezheti, hatálytalaníthatja a kegyelmezés jogcímén és formájában. Azt hiszem, ez igazán nem lehet ideális közjo'gi és igazságszolgáltatási metódus. Tovább kell azonban menni ennél a kérdésnél és fel kell vetni^atet a kérdést, hol van itt megállás, ha ez a teória megáll, hol van itt a vég? Hiszen ha a kormányzó urnák joga van ilyen előzetes felhatalmazással a biróságra bízni az érdemesség kérdésének elbirálálsát, akkor joga van ezt rábízni az igazságügyminist er úrra, a belügy minister úrra, vagy pedig egy adárendelt harmadik hatóságra is. Közjogi kérdésekben nem lehet helye 50%-os kiegyezésnek. Ha koncedálom, hogy ilyen előzetes felhatalmazás nem jelenti a hatalmi jogkör átruházását, ha az előbb emiitett funkciót a bíróságra ruháznom lehetséges, akkor azt sem akadályozhatom meg, hogy a kormáínyzó ur a legközelebbi amnesztiarendeletnél egy mjásik hatóságra bízza rá ennek a jogkörnek gyakorlását. Vigyázni kell közjogi kérdésekben, mert, ismétlem, itt nincs megállás. Itt csak egyetlenegy álláspont a helyes: a kormányzót személyében illeti meg a kegyelmezés joga és ezt a jogot ő alkotmányos utón aj ministerium felelőssége mellett gyakorolhatja. Ez ti Z cl másik szempont, amely mellett meg kell állni egy perere. Ki felelős ezekért a kegyelmlezésekért? (Pesthy Pál igazságügyminister: A minister! — Bródy Ernő: Nem a független biróság?) Bocsánatot kérek, a minister ur azt mondja, hogy a minister ur felelős. Engedje meg, hogy lehet ön felelős Nádosy megkegyelmezéséért és Windischgraetz kegyelmezésének esetleges megtagadásáért? (Pesthy Pál igazságügy minister: Felelős vagyok!) Van önnek erre befolyása? (Pesthy Pál igazságügyminister: Volt rá befolyásom, akkor, amikor előterjesztettem az amnesztia-rezoluciót.) Van befolyása arra, hogy ki kapjon kegyelmet? (Pesthy Pál igazságügyminister: Arra nincs, de hogy milyen terjedelmű legyen az amnesztia, arra van, azért vagyok felelős!) Bocsánatot kérek, teljes képtelensége a felelősség keresztülvitelének az, hogy a minister felelős legyen olyan dolgokért, amelyekről nem is tud, és amelyekbe befolyni nincs is módja. Ez a felelősség kijátszása és a felelősség komolytalansága. Hát hogy tegyem én felelőssé a minister urat ezen amenstia-rendelet végrehajtásáért, amikor becsületesen be kell vallanom, hogy ezen felfogás szerint a minister urnák annyi befolyása lehet az amnesztiára, mint nekem. (Pesthy Pál igazságügyminister: Ez minden általános amnesztiánál igy van!) Itt van a hiba, minister ur, hogy a minister ur és az amenstia-rendelet két fogalmat összezavar. (Pesthy Pál igazságügyminister tagadólag int.) Eddig még, minister ur, azt hiszem, hogy az én álláspontom megtániadhiatatlan. (Pesthy Pál igazságügyminister: De nagyon is megtámadható!) Meg kell állapitanom, hogy onnan ered a baj, hogy a minister ur felel őssége mellett — nem is hiszem, hogy közreműködésével — kiadott amnestia-rendtelet összezavarta az általános amnesztiának, a tulajdonképeni amnesztiának a fogalmát az egyéni kegyelem kérdésével. Az általános amnesztia azt jelenti, hogy a bűnösök egy bizonyos kategóriájára, asnélkül, hogy a személyeket megnevezné, anélkül, hogy a személyeket szem előtt tartaná, kibocsát az államfő egy kegyelmi rendeletet. Nem akarok triviális leiini, de kibocsáthat egy ilyen amnesztia-rendeletet az államfő a minister ur ellenjegyzésével azon az alapon is, hogy közkegyelmet ad minden szőkehaju bűnösnek. Ez egy általános amnesztia, mert objektiv ismérvét állapítja meg a bűnözők azon kategóriájának, melyekre az amnesztia vonatkozik. Ha azonban egyéni esetet kell vizsgálni, ha az egyéni eset körülményeit, az elítélt előéletét kell vizsgálni, — nem, is az előéletét, mert nem a bűnösség szempontja a döntő, hanem csak az egyén magatartását kell vizsgálni — és ezen egyéni megítélés alapján döntendő
