Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-159

Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. 293 hogy ezi^ a kifejezés »kegyelemre méltónak nyilvánítja« véleménynyilvánítást akar kifejezni, amelynek nyomában a döntés az államfőt illeti meg. (Helyeslés a baloldalon.) Nem tudtam mást elképzelni, mert a magyar közjog értelmében kegyelmet adni egyedül és kizárólag az államfőnek a joga a felelős ministerelnök vagy minister ellenjegyzése mellett. Azt kellett látnom, hogy a tényleges gyakorlatban, a minister xm nyilatkozataiban és a végrehajtási utasításban is olyanok foglaltatnak, olyan jelenségekkel találkozunk, amelyekből kiderül az, hogy itt ez a kifejezés »kegyelemre méltónak nyilvánitja« nem egy véleménynyilvánítást, hanem egy megfellebbezhetetlen, szuverén döntést jelent. Amint méltóztatnak tudni, a bíróság ezen amnesztia-rendelet alapján tárgyalta a frankhamisítási bűnügy egyik vádlottjának ügyét, őt a kegyelemre méltónak nyilvánította, azonnal szabadlábra helyezte és a kegyelmet megadottnak minősítette. Én, t. Ház, egészen nyugodtan szólhatok ehhez a kérdéshez, mert megállapítom, hogy többször volt alkalmam felszólalni ebben a Házban és mindig azt az álláspontot foglaltam el, hogy ebben az egész frankhamisitási bűnügyben nem egyes embereket tekintek bűnösnek; egy szellemet láttam bűnösnek és mindig az emberiségnek és megértésnek nevében magam is sürgettem az amnesztia megadását. Ne méltóztassék tehát félreérteni, amikor ezt a kérdést itt tárgyalom. Én nem az amnesztia ellen szólok, hanem bizonyos közjogi kérdéseket kell tisztázni. Amikor azt olvastuk, — és ez hívta fel az én figyelmemet is, aki nem voltam idehaza akkor, amikor az amnesztia-rendelet megjelent, mert biztos vagyok benne, hogy rögtön észrevettem volna ezt a közjogi eltévelyedést >— hogy ugyanakkor ezen bűnügy második szereplőjének az amnesztia nem lett megadva, nem lett méltónak nyilvánítva és ebben a kérdésben azóta semmi sem törtéint, akkor fel kellett vetnem a kérdést: ki adja ebben az ügyben az amnesztiát? Erre a felelet az volt, hogy ebben a kérdésben szuverénül és diszkrecionális joggal az első fokon eljáró bíróság dönt. Dönt tehát és nem véleményt nyilvánít. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy elsősorban az államfőt megillető kegyelmezési jog át lett ruházva az első fokon eljárt bíróságokra, illetőleg járásbirósági ügyekben a járásbíróság felettes bírói forumára, a törvényszékre. Három hónap óta Magyarország tövényszéki tanácsai fel vannak hatalmazva, hogy bizonyos keretek között amnesztiát adjanak, vagy korlátlanul megtagad j anak. Az első tétel tehát az, hogy az államfőt megillető kegyelmezési jog gyakorlása átruháztatott egy harmadik hatóságra. A második, amit mesr kell állapitanom, az, hogy a bíróságra ruháztatott át. Bátor leszek rámutatni arra, hogy miért látok én ebben súlyos veszedelmet. Már maga az a tény, hogy a kegyelmezési jog az ítélkező bíróságra ruháztatik. önmagában véve is ellenmondás. A biróság feladata a jogot alkalmazni a törvény keretei között; a kegyelmezési jog egy korrektivum, amely a legfőbb végrehajtói hatalmat illeti meg, hogy bizonyos magasabb szempontokból az igazsáq- érvényesülését is korrigálja közszempontokíól megengedetten. A harmadik, amit meg kell állapitanom, az. hogy az igen t. igazsáfmgyminister ur kiadta a vésrrehajtási utasítást és ezen végrehajtási utasítás 8. §-ában akként rendelkezett, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XI. hogy a kir törvényszéknek ezt a határozatát megfellebbezni nem lehet, a királyi törvényszékek határozata ellen perorvoslatnak nincs helye. Mind a három megállapításom egyben jelenti azt, hogy itt az amnesztia-rendelet körül súlyos közjogi tévedések történtek. Afölött, hogy az államfőt illeti meg kizárólag és korlátlanul a kegyelmezési jog, nem lehet vita közöttünk. Régi törvényeinknek, amelyekre visszanyúl az államfő kegyelmezési joga, amelyet a jelenlegi ideiglenes államfő a királyi jogokban lévő jogosítvány alapján gyakorol, amelyet az 1920. évi I. és XVII. te. reáruházott, évszázados fejlődése van. Ezt a jogot azonban a mi törvényeink szerint a király korlátlanul és kizárólag, de mindig egyenesen a saját személyében gyakorolja. Nem kívánok itt hosszabb idézeteket elmondani, de néhány idetartozó törvényt pár szóval mégis meg kell említenem. Az 1635: XL

VI. te. a következőket mondja (olvassa): »Azt is jónak látták, hogy a királyi megkegyelmezés valódi tartalma és értelme ellen indított vagy indítandó pereket egy biró is vizsgálat alá ne vegye és megvitatás alá ne vonja.« Ilyen éles határt állítottak fel a birói működés és a kegyelmi tény megítélése között. Az 1715: XL

VIII. te. 3. §-a a következőket mondja (olvassa): »A királyi felséget egyedül megillető kegyelmezési jóig ennek a ,legfelsőbb hatalomnak részére mindenkor érintetlenül megmaradjon«. Az 1848 : III. te. 7. §-a a következőkép rendelkezik (olvassa): »Az érsekek, püspökök, prépostok s apátoknak és aiz ország

r zászlósainak kinevezése, a- kegyelmezés jogának gyakorlata és a nemességnek, címeknek s rendeknek osztiálsa, mindig az illető felelős magyar minister ellenjegyzése melett, egyenesen ö Felségét illeti meg«. Mint méltóztatnak látni, minden egyes törvény kifejezetten használja az »egyenesen« szót, tehát a személyre utaló megjegyzést. Az 1867 : XVII. te. 7. §-a következőképen ismétli az 1848 : III. te. rendelkezéseit (olvassa): »Az érsekek, püspökök, prépostok s apátoknak és az ország zászlósainak kinevezése, a kegyelmezés jogának gyakorlatai, és a nemességnek, címeknek s rendeknek osztása, mindig az illető felelős magyar minister ellenjegyzése mellett, egyenesen Ö Felségét illeti meg«. Nagyon érdekes az 1665 : XXXVIII. te. 5. f-s, amely a következőképen rendelkezik^ (olvassa): »Sem ezután ai pallosjoggal birok a gonosztevőknek kegyelmet ne adhassanak«, világosan elválasztja tehát a magyar jogfejlődés a kegyelmezési jogot a bíráskodás jogáltól és kifejezetten intézkedik aziránt, hogy ez kizáirólaig a királyt, a legfőbb végrehajtó hatalom képviselőjét illesse ,meg, aki ezt alkotmányos jogkörében, alkotmányos ellenőrzés mellett gyakorolja. Az igen t. minister ur egy hírlapi polémiában már adott az álláspontomra választ. Nem vonta kétségbe, hogy a kormányzót megillető kegyelmezési jog nem rnházható át idegen hatóságra, hanem a következőkép interpretálta magát az amnesztia-rendeletet (olvassa): »A biróság, amikor hatáskörében jár el. nem^ kegyelmet oszt, hanem egyszerűen csak azt állapítja meg, hogy a közkegyelemnek a kormányzói elhatározást illető pontjában megjelölt feltételei fenforognak-e.« Erre azt is mondhatnám, hogy ha ilyen egyszerűen lehet ezt kérdést megoldani, akkor a jövőre nézve a kormányzói jogok gyakorlatát 41