Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-159

258 Az országgyűlés Mpvisélőházánah alapokon halad előre. Fel akarunk mi is támadni, de nem a szabadkőművesség elvei szerint; mi fel akarunk támadni az Istenbe vetett alázatos hittel és dacos, fanatikus, büszke magyar faj- és hazaszeretettel. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Mivel meg vagyok győződve arról, hogy a kormány ebben az irányban halad, a kereskedelmi költségvetést általánosságban a részletes vita alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és [a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: Előttem szólott Krüger Aladár igen t. képviselőtársam beszédében a kisexisztenciák sérelmeit sorakoztatta hl és egy közbeszólás alakjában felénk adresszálta, hogy a mi kötelességünk volna erről beszélni. Erre csak annyit emllitek meg, hogy mi ismerjük a magunk kötelességeit, azokat teljesitsiik is, ezirányban senkitől semmiféle serkentést nem kérünk. Egyébként a Képviselőház tehet tanúbizonyságot arról, hogy mii állandóan a kisexiszteneiák sérelmeit sorakoztatjuk fel itt a Ház előtt azzial a különbséggel, hogy amikor tényleg sérelmeket látunk szerte az egész országban, akkor azf a kormányt, amely ilyen sérelmeket megtűr és megtart, nem támogatjuk. Ezzel szemben a túlsó oldalról gyakran hallunk a sérelmekről beszédeket, a beszédek vége r azonban rendszerint az, hogy mindezek ellenére a kormányt támogatják. Araikor tehát ez &

r helyzet, akkor nem lehet bennünket vádolni és kötelességmulasztással illetni. A képviselő ur beszédének másik része a külföldi niunkái&ok alkalmazásáról szólott. Mi már erről is nyilatkoztunk nem egy ízben, ezt a kérdést azonban nagy óvatossággal kell kezelni, különösen vigyázni kell arra, hogy a külföldi munkások fogalma alá ne kerüljenek azok a munkások, akik valójában magyarok és akik csak a szerencsétilen trianoni békeszerződés következtében mondatnak kül földieknek, mert születési helyük vagy illetőségük elszakított területen van. Ha ugyanis nem kellő óvatossággal, hanem felületesen intézik el ezt a kérdést, akkor igen könnyen megtörténhetik egy sokkal nagyobb, sokkal súlyosabb baj, hogy tudniillik a Nagy-Magyariország területére tartozó ezidőszerint külföldieknek minősített munkásokat egyforma kezelés alá veszik a tényleges külföldi munkás okkal. Valójában még az igazán külföldi munkásoknak és alkalmazottaknak kérdéseit sem lehel olyan könnyen a felszólalás értelmében elintézni, mert figyelemimel kell lenni arra, hogy külföldön számtalan magyar munkás nyer foglalkoztatást. Nem célzok egyébre, cs^ak Franciaonszágra. Ha olyan^ intézkedés történnék, hogy innen kiutasítanák a külföldi munkásokat, a külföld hasonló retorzióval élne (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ebben igaza van!) és mi sokkal rosszabban járnánk, mert aránylag elenyésző kicsiny azoknak a francia munkásoknak száma, akik itt nálunk alkalmazást nyernek, ellenben óriási nagy számban vannak magyar munkások Franciaországban. Ennek az egyetlen példának megemlítése elegendő arra. hogy kellő óvatossággal éljünk ennek a kérdésnek kezelésénél, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Igaza van!) mert mi nem vagyunk ugy, mint Öseh-Szlovákia vagy más ország. Mi például a mi külföldinek mondott munkásainkat nem kezelhetjük ugy, mint a csehek a magyarokat, Mi például a cseh159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. nek mondott munkásokat, vagy általában lakosokat nem mondhatjuk egész határozottan cseheknek, sőt nem is szabad cseheknek mondanunk, mert egyrészük valójában Nagy-Magyarország területére tartozik. Minthogy pedig itt nagyon sokat hallunk beszélni arról, hogy visszakívánják a régi Nagy-Magyarországot, ez is különösen arra int mindenkit, hogy a külföldi munkások alkalmazásánál nagy óvatossággal kell az esetleges intézkedéseket megtenni. Magára a kereskedelmi tárcára vonatkozólag a következőket vagyok kénytelen megállátani. A számszerű összegek vizsgálata szerint a kereskedelmi tárcánál 32,667.100 pengő van előirányozva a kiadásokra. Ebből személyi kiadások, nyugellátás, kiküldetési költségek, vasúti menetdíjkedvezmények 14,579.090 pengőt tesznek, ki. A tárca keretében előforduló beruházások összege 4,650.000 pengő, a ^dologi és egyéb kiadások pedig 13,438.010 pengőt tesznek ki. így jön ki a teljes összeg, a 32,667.100 pengő. Ez a múlt évi előirányzatnál magasabb összeg, amire — mint ahogy az indokolásban is olvashatjuk — nem lehet más válasz, minthogy az állami tisztviselők fizetésemelésével együtt r a kereskedelmi tárcánál alkalmazottak is fizetésemelést kaptak, ezért növekedett az előirányzat ebben az esztendőben a tavalyival szemben. Ilyen értelemben nem is kifogásolom ezt. Más értelemben egyes tételeket kifogásolok. Kifogásolom például azt, hogy a tárca alkalmazottainak létszáma 16-tal növekedett. (Görgey István előadó: Az iparfelügyelőkkel!) Ez valójában nem nagy szám egy ministeriumnál, azonban a legmagasabb fizetési fokozatokban történt növekedés és pedig ugy tudom, hogy 16 VI. fizetési osztályban lévő tisztviselővel emelkedett a létszám. Tehát a VI. fizetési osztályban lévő ministeri osztálytanácsosok száma emelkedett ilyen sokkal. Ez az, ami szerintem joggal kifogásolható. Mert azt, hogy fenn a magasabb fizetési fokozatokban feltétlenül szükség volt létszámnövekedésre, megérteni nem tudom. Erre csak egy magyarázat lehet — ha ugyan kapok rá magyarázatot — és ez az, hogy időközben a fokozatos előléptetés következtében állott elő ebben a fizetési osztályban ilyen létszámra való növekedés. A másik, amit a tárca keretében mint súlyos tételt kifogásolok, az állami munkaközvetitő hivatal kiadása. Az állami munkaközvetítő hivatal 184.747 pengőbe kerül. Ez rendkívül súlyos, nagy Összeg. Különösen azért, mert nem áll arányban ezzel a nagy összeggel az elvégzett munka. Igaz, hogy 32 alkalmazottja van az állami munkaközvetítő hivatalnak. Mi azonban már más esztendőkben is, igy a költségvetés . alkalmával kifogásoltuk, de most is kifogásoljuk az állami munkaközvetitő hivatal ténykedését, működését, főképen azért, mert nem áll hivatása magaslatán. Mert ha ilyen nagy összeg megy egy hivatal fentartására, akkor annak a hivatalnak arra is kellene törekednie, hogy a munkaközvetités alkalmával ne csak a közvetítést bonyolítsa le, hanem a munkabérekre is kellene ügyelnie és ügyelése közben be kellene következnie annak, hogy ne épen az állami kozvetitő hivatal legyen az, amely legalacsonyabb munkabérekért közvetiti a különböző munkásokat. Épen ennek a révén következik be az, hogyha valaki nem kap már sehonnan munka« erőt azért az olcsó pénzért, amelyért akar, odafordul az állami munkaközvetitő hivatalhoz, mert ott a lehető legolcsóbb munkabérű munkásokat közvetítik. Ha tehát egy állami in-