Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-159

254 Az országgyűlés képviselőházának kat is ad nekünk a statisztika. Ebből a 268 millió cseh. oláh és szerb behozatalból 113 millió aranykorona olyan területekről származó árukra esett, amely területeket Magyarországtól csatoltak az illető úgynevezett utódállamokhoz. Tehát 113 millió aranykorona értékű árut magyar emberek adtak magyar embereknek és azért, hogy a magyar ember a magyar árut magyar fogyasztóhoz eljuttassa, fizettünk^ vámot az idegennek, akinek az áru előállításában semmi érdeme nincs. Megdöbbentő az, hogy amig az úgynevezett Komániából, magyarul Oláhországból (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) való behozatalunk 60 millió aranykorona, ebből a 60 millióból 50 millió aranykorona erdélyi áru, tehát nekünk 50 millió korona erdélyi forgalom után Romániának, az oláhoknak kell fizetnünk vámot egyszerűen azért, mert Ő odaállítja a határőrt, akinek az áru előállításában semmi része nincs. Ennek a következménye azután az, amit Badics Ferenc tanulmányában olyan megdöbbentő számokkal mutat ki, amikor azt mondja, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó egyének évi vámterhe személyenként 43-92 pengő. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ezt nagy óvatossággal méltóztassék kezelni!) Tudom. Itt van a kezemben erre vonatkozólag egy nagy tanulmány és van otthon még több. Ezt a számot erős kritika tárgyává tették, azonban csak abban az értelemben, hogy menynyivel szállítsák le, de hogy horribilisán nagy a mezőgazdasággal foglalkozók vámterhe, horribilis mindnyájunk vámterhe sok fogyasztási cikk után, az kétségtelen dolog. Hiszen az a tanulmány is, amely Badicsot kritizálja, foglalkozik azzal, hogy a katasztrális holdankénti vámteher, — tehát nem a személyenkénti, hanem a katasztrális holdankénti vámteher — nem 25 pengő, mint Badics mondja, hanem csak 16 pengő. (Simon András: 16 pengő csak!) Ez is túlságosan nagy. Elismerjük, hogy Trianon okozott ebből óriási hányadot, — az előbbi adatokban utaltam is erre — ezzel szemben azonban feltétlenül meg kell találnunk arra az, átmeneti időre is, ameddig Trianon fennáll, a kisegítő módozatot és ez a kisegítő módozat nem lehet más, mint a termelésnek és a kivitelnek megfelelő megszervezése. Hogy a szervezetlen kivitel milyen meglepetések elé állithatja az országot, erre is van egy néhány érdekes adatunk. Olaszországba buzakivitelünk 1925-ben 6-3 millió pengő volt. 1926-ban felugrott 26*6 millió pengőre, 1927-ben pedig lecsökkent 3-9 millió pengőre, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Battaglia di grano!) Tény ez is, de nyilvánvaló az is, hogy szervezetlen kivitellel állunk szemben, a megszervezetlen kivitel pedig természetes dolog, hogy meglepetések elé állítja az országot. Hogy a szervezés mit jelent, arra nézve igen érdekes és tanulságos példával szolgál nekünk Kanada, ahol megalakították a Canadian Cooperative Wheat Producer Limitedet, amely a búzatermelőknek 70%-át egyesíti magában és amely Kanadának óriási búzatermését megszervezetten, szinte szakszervezeti alapon rázuditja az egész világra. Nekünk is, amikor messze vidékekkel akarunk összeköttetésbe lépni a kivitel terén, amikor a vámnehézségeket le akarjuk küzdeni a kivitelnek ügyesebb, alaposabb megszervezésével, ilyen alapos gazdaszervezkedésre feltétlenül szükségünk van és ezt egyedül a mi elhagyott, a mi szegény, nehéz viszonyokkal küzdő magyar közönségünkre rábízni nem lehet, itt feltétle159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. j nül szükség van állami támogatásra. (Herr! mann Miksa kereskedelemügyi minister: A kereskedelmet nem lehet egészen negligálni, sőt!) Ez egész természetes dolog, de épen ezért hozom fel ezt a kérdést a kereskedelmi tárcánál, hogy a kereskedelemügyi minister ur, aki olyan élénk érzékkel viseltetik minden külkereskedelmi dolog iránt, mint amilyennel eddig talán egy kereskedelemügyi ministeirünk sem, méltóztassék épen ennek a kivitelnek megszervezése céljából magukat a termelőket öszszehozni szövetkezetbe. Itt ismételem azt, amit az általános vita alkalmával mondottam: gabonaraktár-szövetkezetek, magtár-szövetkezetek felállítása nélkül nálunk, ahol nem azokkal a horribilis, ezer meg ezer acre földekkel dolgoznak, mint Amerika, hanem mindinkább a kisgazdákra építjük a magyar termelést, a magyar buzakivitelt, a magyar búzatermelést, és az értékesítés egységes irányítását elérni sohasem lehet. Méltóztassék megengedni, hogy mint falusi kerület képviselője, a falusi népességnek egy másik, a kereskedelmi tárcával még szorosabb kapcsolatban álló részére hívjam fel a t. Ház figyelmét Ez a kisiparososztály, amelynek érdekeivel a kereskedelemügyi minister ur szintén igen alaposan foglalkozik és beszédének záró részével, csattanójával bizonyos megnyugtató reménységet nyújtott a kisiparosságnak. Méltóztassék megengedni, hogy a kisiparosság érdekeire fokozottan felhívjam figyelmét. Az 1920. évi népszámlálás szerint 20 segédnél kevesebb segédmunkaerővel dolgozó vállalatok száma volt 245.738. Ha ebből levonjuk az 1551 gyárat, marad kézműipari műhely 244.187, melyek közül óriási többség: 164.427 segéd nélkül dolgozik. Az alkalmazottak száma szintén figyelembe veendő. A gyáripar alkalmazott összesen 230.670 munkást és 8509 tanoncot. Ezzel szemben a kézműipar, amelynek jelentőségével sokan nincsenek tisztában, hogy tudniillik milyen súlyt képvisel a társadalomban, -256,620 segédet és 80.397 tanoncot alkalmazott. Ha most az összes családtagokat, a kisegítő családtagokat is hozzávesszük, akkor 900.000 lelket érdekel a kisiparosok sorsa Magyarországon, Ez a kisiparos osztály a magyar társadalomnak egyik legértékesebb osztálya. (Ugy win! jobbfelöl.) Független elemek, megbízható elemek, istenfélő hazafias \ gondolkozású elemek, akik nemcsak zászlótartói nem voltak, hanem közkatonái sem voltak soha semmiféle felforgató irányzatnak. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A kisiparos nincs ellentétben a földmivesosztállyal, mert hiszen annak soraiból kerül ki, avval együtt él, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) de tulaj donképen nincs érdekellentét — ha komolyan vesszük a kérdést — a kisipar és a gyáripar között sem. Mindegyiknek megvan a maga terrénuma; a posztógyárak mellett a szabóiparosok, a bőrgyárnk mellett a cipészek és csizmadiák, a bútorgyárak mellett az asztalosműhelyek virágozhatnak, megélhetnek, sőt talán inkább az volna kívánatos, hogy a kisiparos is minél jobban áttérjen a gépi berendezkedésre, mert hiszen ezzel más ujabb iparágnak is ad kenyeret. A kisiparosság haladni akar, tanúim akar, azonban egész csomó akadály gördül az útjába. Megrendíti a kisiparosság anyagi helyzetét, elsősorban az adók és közterhek túlságos magassága. Ennek is elsősorban Trianon az oka, viszont azonban, ha a kisiparos az ő kicsiny mérlegét szembeällitja a részvény tartsa-