Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-158

226 Az országgyűlés képviselőházának pengős többlet mutatkozik. Megjegyezni vagyok bátor, hogy a múlt évi tényleges kiadások az előirányzatnál lényegesen magasabbak voltak, amennyiben 43,034.336 pengőt tettek ki. A többlet a személyi és dologi kiadásoknál elenyésző. Leg­nagyobb a többlet az üzemi kiadásoknál, ahol 12,135.000 pengőt tesz ki, amely többlet természe­tesen a nagyobb gyártási programmból önként adódik. Az állami gépgyáraknál a gyártási Programm lehetőleg ugy állíttatik össze, hogy a magánipar érdekeit legkevésbbé sértse és épen azért igyekeznek az állami gépgyárak a gyártási programúiba csakis olyan gépeket, ké­szülékeket és felszerelési tárgyakat felvenni, ame­lyeket az országban más magáncégek nem gyár­tanak. A következő évi gyártási programmnak legfontosabb tételei à motorpótló mozdonyok és azok a mozdonyok, amelyeket a gépgyár a Máv. részére szállít, valamint a jugoszláv állam részére jóvátétel címén szállítandó mozdonyok, azon­kívül pedig teherautókat, cséplőgépeket, autóbu­szokat és más hasonló gépeket is állit elő a Máv. gépgyár. Meg kell emlitenem azt az örvendetes jelen­séget, hogy az utóbbi időben az állami gépgyárak exportra is igyekszenek dolgozni. így az indiai államvasutak részéről mintegy 1,200.000 pengős mozdonykazán és mozdonygőzhenger-megrende­lést sikerült szerezni, a jugoszláv vasutak részéről pedig 1 millió pengős megrendelést, amelyet függetlenül a jóvátételi számlától szállítanak a jugoszlávok részére­Az állami vas- és gépgyáraknak a helyzete lényegesen javul, nevezetesen igen örvendetesen látjuk azt, hogy a gépgyárak forgótőkéje évről­évre örvendetesen emelkedik. Mint méltóztatik tudni, az üzlethitelre vonatkozó szabályzat értel­mében a forgótőke-alap növeléséré a bruttobevétel 1%-át kell minden évben hozzácsatol ai. Ezeknek az összegeknek az utóbbi években való hozzácsa­tolása következtében, nem különben az 1925/26. évben kapott forgótőkekölcsön és az 1926/27- évben kapott forgótőkekölcsönt hozzászámítva, a múlt év végén az állami gépgyárak egész ' forgótőkéje 27,827.654 pengőt tett ki. Az állami vasgyárak bevétele a folyó évi költségvetésben 50,047.790 pengőben van előirányozva a múlt évi 35,857,135 pengővel szemben, tehát a többletbevétel a folyó évben 14,000.360 pengőben van előirányozva. Az állami gépgyáraknál ugyancsak igen sú­lyos teher a szociális teher, amely lényegesen nagyobb, mint azt egy hasonló üzemnél látjuk. (Rothenstein Mór: Miből áll a szociális teher?) A szociális teher áll legfőképpen nyugdíjakból, áll ezenfelül iskolákra, kórházakra és munkás­jóléti intézményekre fordított kiadásokból. (Várnai Dániel : A nyugdíjteher nem szociális teher !) A nyugdíjat szociális tehernek kell venni. (Várnai Dániel: Az alkalmazottak annak legnagyobb ré­szét !) Ebben benne vannak a megszállt területe­ken volt különböző állami vasgyárakból ideme­nekült alkalmazottak, tisztviselők, nyugdíjasok nyugdíjai is. Ezek a terhek 1912-ben összesen 359.900 pengőt tettek ki, vagyis az akkori forga­lomnak csak 0 44°/o-át. Az 1927/28 évi költségvetés­ben pedig 5,300.000 pengőt tettek ki, vagyis a for­galomhoz viszonyítva annak 11'37%-át tették ki ezek a szociális terhek. T. Képviselőház ! Egészen röviden ezekben voltam bátor ismertetni a kereskedelmi tárca és az alája tartozó üzemek költségvei ését. Kérem méltóztassék azt általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Elnök : Szólásra következi ? Gubicza Ferenc jegyző : Beck Lajos ! Beck Lajos: T. Képviselőház! A háború bel'c­158. ülése 1928 április 24-én, kedden. jezésekor már éreztük azt a nagy változást, amely egész életünkben végbement, de az orvosszereket még csak távolról sem sejtettük. Azután követ­kezett az az időpont, amikor keresni kezdték és keresni kezdtük a válogatott organizáció köze­pette azokat a változott eszközöket is, amelyekkel a gazdasági élet újjászervezését sikeresen vihet­nők véghez. Tulajdonképen azonban a genfi nem­zetközi gazdasági konferencia volt az; amely kö­zelebbről megnézte és megjelölni igyekezett egy újonnan átszervezendő gazdasági élet szervezési módjait. És a közül a sok tanács közül, amely akkor elhangzott, talán a francia delegátusnak, De Peyrimhoffnak rövid, összegező kijelentése fe­jezte ki legmagvasabban a teendőket. Ö azt mon­dotta: A világnak le kell csökkentenie a terme­lési költségeit a munka organizációja által. Az európai piac felvevőképességének növelésére fo­kozni kell a mezőgazda, a munkás és alkalmazott vásárló erejét és le kell szállítani az adókat és az állami haszonrészesedést. Valóban, a saját pél­dánkon látjuk — a gazdasági élet szövevényét nézve, — hogy a háború utáni idők előrehaladot­tabb stádiumában is az egész organizmus műkö­désében bizonyos zavar, bizonyos fennakadás ta­pasztalható. Mert amíg egyfelől a termelés processzusa akadt meg, addig másfelől ellenkező jelenségkép tapasztaltuk, hogy a behozatal folyton-f oly vast növekedett egy állítólag termelni és felvenni kép­telen társadalom közepette. S amikor ezeket a látszólagosan ellentétes jelenségeket láttuk és tapasztaltuk, mi is, mint minden európai ország, keresni kezdtük, hogy hol van a baj és hol van az orvosság. Azok, akik legszívesebben a meglevő példákba szeretnek kapaszkodni, rögtön az amerikai példára utaltak. Divatba jöttek jelszavak, amelyeket a háború előtt, sőt a háború alatt is alig ismertünk. A reorganizáció, a tipizálás, a szériagyártás és — amint mindenek felett nevezni szokták — a racionalizálás gondolata mind szélesebb körökben vált népszerűvé és minél naivabbak, laikusabbak voltak ezek a körök, amelyek e szavakat felkapták, annál szivesebben fogadták be ezeket a jelszavakat. Azok azonban, akik ezeknek a jelszavaknak ilyen hűséges követőivé szegődtek, egy lényegbe vágó eltérést nem vesznek figyelembe : az amerikai piacnak, az amerikai gazdasági életnek és — ami nem mellőzendő — az amerikai pszihének és embernek alapvető különbözőségét az európai piactól és az európai embertől. Ne feledjük el, t. képviselőház, hogy az Unió végre is 100 millió embernek termel, tehát olyan belső fogyasztási piaccal rendelkezik, amely a legutolsó időkig maga vette fel és fogyasztotta el a saját termelését. De ne felejtsük el azt sem, hogy az az amerikai ember, aki magáról azt szeretné hirdetné, hogy ő olyan, mint a prairiek fékezhe­tetlen és betörhetetlen lova, végeredményben is egy jámbor, a sablonok után induló teremtés, akiről egy amerikai iró, aki az utolsó tíz eszten­dőben a legjobban tudta az amerikai népet és az amerikai világot jellemezni, Sinclair Lewis a Main Street-ben azt mondja, hogy (olvassa) : »Az amerikai városok és emberek kilenctizedrésze annyira hasonló itt egymáshoz, hogy behunyt szemmel, halálos unalommal mehetünk egyik városból a másikba, mert egyik utca, egyik pálya­udvar épen olyan, mint a másik és egyik ame­rikai ember — legalább is külsőségeiben — annyira hasonló a másikhoz.« Az amerikai embernek ehhez az uníformiro­zásához hozzájárult a legnagyobb amerikai hata­lomnak, a nagyiparnak ezt az uniformizálást minden eszközzel előmozdító befolyása. Évtizedek óta tartó SZÍVÓS sajtó- és röpiratkampánnyal, amely-

Next

/
Thumbnails
Contents