Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

Àz országgyűlés képviselőházának 157. ülése 1928 április 20-án, pénteken. l5i telepéhez be lehessen nyun tani egy alázatos instanciát béremelés iránt. Kérdezem én. hazafiatlanság volt-e. a keresztényszocialisiha munkások a hazáit akarfcák-é, vagy a magyar társadalmat megtámadni? Semmiesetre sem, csak a. külföldi kapitalistáktól aikaiitaik pár fillér béremlést kérni, mert nem tudtak megélni keresetükből. De tovább megyek. A Bakony-hegységben, a Ba/kony-hesrvséffet körülövezve meglehetős sok kőbánya van. Ezekben a bányáikban a> munkásokat a keresztényszocialisták szervezlek meg és ameddig csak a szervezkedés folyt barátságos beszélgetés közben, a közigazgatásnak ez ellen nemi volt kifogása, amint azombaiu a szentgáli bánya munkásai nem akarták a szerződést aláírni, amely őket arriai kötelezte volna, hogy vasárnap is dolgozzanak, -és arra, hogy alacsonyabb bárért dolgozzanak, olyan bérért, amelyből nem Lehet megélni, abban a percben ez a barátságosi közigaz.gatás rögtön felvetette zord arculatát, A munkások nem irták ailá a szerződést s miikor 'előző szerződésük ide.ie lejárt, elmentek egy másfélóra távolságra levő másik bányába. A közigazgatás neim jött zavarba, a főszolgabíró átírt anmiak a! bányának: tessék ezeket a munkásokat tüstént elbocsátani, mert nem tűrhetem:, hogy azoknak ott munkát adjanak. A munkamegvonással akarták tehát a munkásokat arra kényszeríteni, hogy a reájuk nézve sérelmes szerződést elfogadják. (Propper Sándor: Ministerelnök ur. a munkaszabadság elmélete ágy fest a, gyakorlatban!) A munkalszaibadságról beszélünk majd. ha a minister elnök ur lesz szíves benyújtani a szakszervezeti törvényt, majd nagyon súlyos aktátokat fogunk felhozni. Ugyancsak a Bakony-hegységben van egy német társaságnak egy mangán-bányája. A mangán nagyon értékes érc, amelynek bányászása aból ál!, hogy kirobbantják az ércet, azután felrakják a vaggonokba és viszik ki Németországba. Ennek a bányának munkásai meglehetős siralmas viszonyok között élnek, mert a német vállalat nagyon alacsony munkabéreket fizet. Próbálnának csak ott a keresztényszocialista alapon megszervezett munkások, — nem szociáldemokrata, hanem keresztényszocialista alapon megszervezett munkások — szembeszállni a vállalattal, próbálnának csak gyűlést tartani? Megpróbálták már. de behívták a vezetőket és barátságosan fülükbe súgták: ha nem akarnak kellemetlenséget, akkor coki, kint tágasabb. Azóta nem mernek gyűlést összehívni, hanem kénytelenek tűrni siralmas helyzetüket és az alacsony béreket. Ahogyan a biró nem tud légüres térben élni és nem tudja magát elzárni ama áramlatok elől, amelyek a társadalomban tényleg megvannak, ugy a közigazgatás is nagyon gyakran osztály szolidaritásból cselekszik. Elvégre kérem, urak vagyunk, á kaszinóban összejövünk, együtt kártyázunk, együtt kuglizunk, az a proli az ő szegényes viskójában lakik, savanyukrumpliszagu ember, az nem áll olyan közel, mint a másik. Tessék elhinni, hogy abban az államban, ahol a jogok körül vannak határolva, ahol hiányzik az önvédelem lehetősége, ott a legideálisabb minister ülhetne azon a széken, amelyen a belügyminister ur ül, s lehetne a^ legideálisabb kormányzati rendszer, — már értem elméletben, — nem tudna ezen az állapoton segíteni. A munkáskérdést nem lehet erőszakkal megoldani, nem lehet Mussolini-módszerekkel megoldani, amellett kijelentem, hogy Mussolini is többet adott az elvett jogokért, mint a magyar kormányzati rendszer ma ad a munkásságnak. Nem lehet a munkásságot felülről boldogítani, nem lehet boldogi tani azzal, hogy rnegorganizáljuk munkakerülő, csavargó és fegyházat ült alakokból a »Sasok« szervezetét és ezekkel igyekszünk terrorizálni a munkásokat. Ha a szervezett munkások az utcán ötös csoportban jelentkeznek, rögtön szétoszlatják őket, ezek . vidáman, fokossal a kezükben, énekelve vonulhatnak^ végig a Thököly-utón, senki sem háborgatja őket a világon. Nem azért mondom, mintha irigyelném őket, cseppet sem irigylem. De lehet ilyen eszközökkel magát a niunkáskérdést megoldani s a kormányt szörnyű csalódás fogja érni ezen a téren, ha azt hiszi, hogy ilyen módszerekkel és eszközökkel meg lehet a munkáskérdést oldani. Egyetlenegy lehetőség van arra, hogy a munkásviszonyok, a tőke és a munka harcábaji a harcok rendes levezetésre találjanak, s ez az, ha megadják a munkásságnak az eszközöket és módot az önvédelemre, amelyek hatásosabbak lesznek minden egyéb eszköznél. Példa erre Németország. Németország^ háborút- vesztett ország, Németországban a német nép súlyos áldozatot kénytelen hozni a békeszerződés következtében, s habár területileg nem csonkították meg Németországot annyira, mint Magyarországot, kétségtelen, hogy a Dawes-egyezmény és egyéb terhek súlyos kötelezettséget rónak a német népre. Ott is vannak jobboldali és baloldali izgalmak, de Néinetországban senkinek sem jut eszébe, legkevésbé a közigazgatásnak, hogy neki az a hivatása, hogy megvédje a kapitalisták vagyonát a szegény, izzadtságszagu munkásokkal szemben. Sem Németországban, sem Ausztriában, sem egyebütt nem jutna eszébe az embereknek, hogy felülről igyekezzenek a munkásokra olyan módon hatni, hogy azok helyzetükkel meg legyenek elégedve. Amellett kijelentem, hogy ezek az eszközök az egyedül célravezetők. Hegy mennyire igy van, és mennyire nagyobb biztonságban érzi egy olyan állam magát, amely megadja az önvédelmi eszközöket, megint Németországgal bizonyítom. Méltóztatnak tudni, hogy a jobboldali szervezeteknek megvan a maguk háborús alakulata: a Stahlhelm és az ehhez hasonló alakulatok, amely jobboldali alakulatok uniformisban járnak, hasonlóan a mi kormányzatunk által pártfogolt »Sasok«-hoz, de az még inkább fegyveres alakulat. Ezzel szemben a kommunistáik felállították a Frontkämpferbundot. Most Keudele német birodalmi belügyminister felszólította' az autonóm országok belüg-yministereit, hogy oszlassák fel a kommunistáknak ezt a szövetségét. Mi történt? Egymásután tagadják ezt meg még olyan államok is, amelyekben nem szocialisták kormányoznak, megtagadják Würtembergben, Badenben, Szászországban és mindenütt, azt mondván, hogy was dem einen gerecht, den andern billig, amit az egyik megtehet, azt nem lehet megtiltani a másiknak sem. Németország nem fél a bérmozgalmaktól, a. munkásság szervezkedésétől és nem fél attól sem, hogy a kommunistáknak is van Frontkämpf erbundjuk, mint ahogy van ai jobboldaliaknak, hanem megy a fejlődés és haladás utján. Az eredmény csak egy tételnél a következő: Magyarországon a húsfogyasztás 1926-ról 1927-re, tehát egy esztendő alatt, 15

!)

Vkal fogyott, Budapesten és közvetlen környékén tehát a legnagyobb husfogyasztó területen. Ha megnézzük a munkásság élettartását, lakását, ru-