Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

Az országgyűlés hépviselöházánah 157. sincs alkalmam, hogy felszólalásaikra reflektáljak, mert hisz ezek a felszólalások nem történnek meg. Ugy gondolom, hogy a tegnapi mmisterelnökségi jubileumi ünnep hatásaként most már azokat a kifogásokat sem terjesztik elo t. egységespárti képviselőtársaim, amelyekhez hasonlókat a múltban előterjesztettek, birálván a. kormány intézkedéseit, kifogásolás tárgyává tévén ezt-azt, és mindezek után állandó bizalommal lévén a kormány iránt, amelynek hűség-es seregét képezik. Mindenesetre azonban szerettem volna,, hogyha, épen a belügyi költségvetés tárgyalása alkalmával feliratkozott egységespárti t. képviselőtársaim közül többen felszólaltak volna, mert hiszen ezzel a költségvetéssel szorosan összefügg: a vármegyei és városi törvényhatósági autonómiának a védelme, ami nem pártkérdés, hanem minden pártpolitikán felül álló nemzeti ügy s nagyon szerettem volna, hogy a t. egységespárti képviselőtársaim e tekintetben nyilt színvallást tesznek a t. belügy minister ur tervezett törvényjavaslata mellett, vagy ha azáltal az autonómiát sértve látják, a törvényjavaslat ellen is. (Ugy van! a baloldalon.) Ez nem történvén meg, köteles udvariassággal és barátsággal pár szóval reflektálok az előttem szóló ellenzéki t. képviselőtársam, Gál JenŐ szavaira. Arranézve egyetértünk, hogy demokrácia máskép, mint a nemzeti talajba beültetve., jó magyar emberek előtt el sem képzelhető. Arranézve is egyetértünk, hogy a haladó idők követelményeihez alkalmazkodnunk kell, mert máskülönben, ha sürü felhők tornyosulnak a nemzet feje felett, nem tudjuk azokat elzavarni s nem tudjuk azt a tiszta, melengető napsugárt a nemzet égboltozatára felhozni és felragyogtatni, amelyre mindannyiunknak pártkülönbség nélkül, minden társadalmi osztálynak, a nemzet egész egyetemességének szüksége van. (Ernszt Sándor: Rothenstein belépett a kormányba!) Gál Jenő t. képviselőtársam megemlítette a fővárosi törvényhatósági reformjával kapcsolatban az obstrukciót, amely a városháza falain belül heteken keresztül folyt. Én, mint vidéki ember, ennek az obstrukciónak intézésétől, az abban résztvettekkel való megbeszéléstől teljesen távolállottam, nem avatkozom a főváros ügyeibe, a pártok tusája volt az, a kiegyenlítődést keresték és megtalálták. Itt az előbbi felszólalásokból hallottam, hogy voltak legyőzöttek és voltak győzők. Lehet, hogy képzelt győzők, és képzelt legyőzöttek, végre mégis találtak egy plattformot, amelynek alapján a béke helyreállt. Egyet azonban tudok, s ezt, mint országgyűlési képviselőnek, itt ki kell nyilvánítanom, hogy a vidéken nem jó szemmel nézik azt a nagy adóterhekkel sújtott nép körében, hogy a kormány intenciójára, vagy a kormánykörökből jött sugalmazásra, vagy a kormány támogatásával olyan kereskedelmi és pénzügyi vállalatot akarnak szanálni közpénzen, amely egyébként tönkrement volna. Amint kifogásoltuk annak idején, hogy a Bacher-malöm szanálására sok milliárdot költöttek el, épugy kifogásoljuk mi, a vidéken szerény polgári keretben élők, hogy a kormány a maga .befolyását a fővárosi Községi Takarékpénztár létesitésénél, amely tagadhatatlanul üdvös cél, üdvös dolog, nem arra használta fel, hogy a köznek minél kevesebb kárával, minél kevesebb kiadással alapittassék meg az, hanem ellenkezőleg arra, hogy a köznek kárával szanáltasson egy takarékpénztári intézményt, amely egyébként megbukott volna s -azt 'alapítsa át községi takarékká, (Mozyús a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XI. ülése 1928 április 20-án, pénteken. 145 jobboldalon. — Bródy Ernő: Ez a helyes ténymegállapitás.*) Tovább menve reflektálni kivánok az előttem szóló Gál Jenő t. képviselőtársamnak arra a kijelentésére, hogy a hivatalos lapnak az árverési hirdetményekről szóló rovatai az utóbbi időben azzal vannak tele, hogy dobra kerül a kisemberek egyik-másik holmija. Ezzel kapcsolatosan csak azt mondhatom, teljesen igaza van, hogy a kormányhatalomnak minden lehetséges módot és eszközt igénybe kellene vennie, hogy orvosolja azokat a tűrhetetlen, szinte kétségbeejtő állapotokat, amelyek tagadhatatlanul megvannak ugy a fővárosban, mint a vidéken a kisemberek nyomorúságára. Kifejezést kell adnom annak a nézetemnek, hogy a kormány eddig nem telj esitette a kötelességét ugy az orvoslásra, mint kellett volna. A kormány nagyatádi Szabó István programmja alapján állván, mindig azt

; hangoztatja, hogy a kisemberekért van, azokért dolgozik, azokért él, mégis azt vagyok kénytelen látni a vidéken és a fővárosban, hogy a kisemberek mind nagyobb tömege sodródik az elszegényedés és a nyomorúság felé. Azok az árverési hirdetmények legyenek mementók a kormány részére abban a tekintetben, hogy ne az eddigi elzárkózott utakon haladjon hanem több demokrácia, több szabadságjog, amellett a gazdasági kérdésekben is több belenyúlással álljanak segítségére a kormányhatalom exponensei azoknak, akik arra a segítségre csakugyan rászorultak. A kisemberekért való Programm, amelyet nagyatádi Szabó István hirdetett évtizedekkel ezelőtt, necsak jelszó legyen, hanem megvalósított cselekedet, hogy necsak azok, akik a nagybankok büróiban ülnek és akik sok milliós, és sokszor milliárdos jövedelmekéi vágnak zsebre a köznek rovására, — mert (ÍZ szerintem szegény, megcsonkított országban helytelen, — élvezhessék a napfényt, a jólétet, hanem azok is .akik küzködnek, szenvednek és nyomorognak, kaphassanak egy-egy fénysngárt, mert az általános nagy szociális bajoknak orvoslása tekintetében feltétlenül szükséges, hogy a kormány elvégre necsak szóval, necsak Írásban, hanem tettekkel lépjen arra a cselekvési mezőre, ahova lépnie kell ós megvalósítsa azokat az ígéreteket, amelyeket oly sokszor hangoztatott, de amelyeknek beváltása elől — mint a gyakorlati példák mutatják, — eddig oly sokszor mereven elzárkózott. (Ugy van! a baloldalon.) Nagyon sok kérdésem volna a belügyministerium költségvetése, illetve az ország belügyi igazgatása kapcsán, a t. belügymin ister úrhoz, a házszabályok szerint rendelkezésemre álló idő megszoritottsága miatt azonban csak pár tétellel foglalkozhatom, leg-bőyebben a törvényhatóságok reformjának kérdésével azok közük amelyek voltaképen a tárca körébe tartoznak. Előzetesen azonban megjegyzést kivánok tenni azokra a beszédekre, amelyeket t. képviselőtársaim itt a Házban tegnap a demokráciáról, a gyűlések betiltásáról, tehát a gyülekezési jog megsértéséről elmondottak. Az egységespárti oldalról is méltóztatnak hangoztatni ^ a demokrácia jelszavát. Nem gondolják-e t. képviselőtársaim, hogy egyszer valamikor már nemcsak szavakkal dicsérni, hanem meg is kell kezdeni a demokráciát, rá kell lépni a hozzávezető útra, nemcsak azért, mert a külföldről szerzett tapasztalatok erre késztetnek bennünket, hanem azért is, mert a belső érzés ezt sugalja. A demokráciával ellentétes dolog* a gyűlések betiltásának az a sorozata, amelyre tegnap Kabók Lajos t. képviselőtársam rámuta2L