Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

'Àz országgyűlés képviselőházának 157. bennünket abból a lenyűgözött helyzetből, és adjon itt végre több jogot, adjon több gazdagságot és szabadságot az embereknek. (Rothenstein Mór: Önök inkább jubileumot adnak!) T. Képviselőház! Kénytelen vagyok itt kitérni a kormányelnök ur egy kijelentésére, mivel Magyarország belügyi igazgatásával kapcsolatosan a legértékesebb kijelentések épen őz ő ajkáról hangzottak el. Kritikai megjegyzései során azt mondotta, hogy az az obstrukció, amely a főváros közgyűlésén folyt, mutatja ott elfoglalt álláspontunk jogtalanságát, mert hiszen ott titkos választás utján jöttek be a városi parlament tagjai a törvényhatósági. bizottságba. Látszatosabb és igazságtalanabb megítélést keveset hallottam. Engedje meg a t. Ház, hogy itt mindjárt leszögezzem, hogy a ministerelnök urnák ez a birálata annál helyteleniöbb, mert hiszen neki tudnia kell, hogy a székesfőváros választójoga, amely az általános és titkos választójog jegyében született meg, tulaj donképen nem egyéb, mint egy plurális, becsempészett választójog, ahol az igazságtalan kerületi beosztás folytán sohasem az igazi többség jut be döntő módon a közgyűlésbe. A mélyen t. belügyminister ur ellenőrizhet engem az adatokat illetőleg. (Sándor Pál: Ez igy van! Ezt nem lehet tagadni!) Ezt mindjárt számokkal fogom kimutatni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A Belvárosban tizezer választó küld annyi tagot a város parlamentjébe, mint a Józsefváros 60.000 és a Terézváros 70.000 választója. Ennek a 60—70,000 választónak egyegy kerületben csak annyi joga van, mint amennyit a favorizált belvárosi _ kerület tízezer és még kevesebb választójának adnak. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy minden belvárosi választónak hétszer annyi joga r van, mint a város más kerületeihez tartozó választóknak, tehát hetet számit itt minden voks. Ez nem egyéb, mint a plurális választójognak érvényre jutása. (Pakots József: Ezt letagadni nem lehet! — Sándor Pál: Kossuth ezt nem akarta! Kossuth ideológiája nem ez volt! — Jánossy Gábor: Hallgatunk, nem tagadunk semmit. — Krisztián Imre: Sok mindent nem a?k'art Kossuth, ugy amint van! — Sándor Pál: Jó, ha megfelel a kisgazdáknak!) T. Képviselőház! Nagyon időszerű ennek a kérdésnek a taglalása, mert hiszen a mélyen ti belügyminister ur hirdeti, hogy nagyon rövidesen be fogja terjeszteni a székesfőváros reformjáról szóló törvényjavaslatot. Nagyon várjuk ezt és nagyon kérném, hogy ez ne ugy jöjjön, mint Zeus fejéből Pallas Athene kipattanása, ugy hirtelen, egy éjszakán át, (Pakots .i-ózsel': Hefaistos kalapácsával!) és ne jöjjön ugy, hogy egyszerűen itt lesz a javaslat, kimondjuk reá a sürgősséget és a többségi elv alapján oly gyorsan megszavazzák,^ mint ahogy az el sem képzelhető. Az a többségi elv, amely most a városházán visszatükröződött, egy mimikri-kép. Az nem egyéb, mint metonimiája annak, hogy tulaj donképen hogyan értelmezik Magyarországon ezidőszerint a többsí'gi akaratot. Ott a választott többséggel szemben egy kisebbség többségi jogokat arrogálva, azt hirdeti, hogy a numerikus többség regulatora az akaratnak, amely nyilvánvalóan kell, hogy érvényesüljön. (Scitovszky Béla belügyminister: Ugy van!) Mennyivel inkább áll ez az álalkotmányosság és áltöbbség^a t. Házra, ahol kétféle választójog alapján — mondjuk — közigazgatási terror és közigazgatási támogatás mellett jött be a Háznak a fele. (Sándor Pál: A fele? — Pakots József: Kilencven százaléka! — Berki Gyula: No nem, ez már ülése 1928 április 20-án, pénteken. 139 túlzás! — Jánossy Gábor: Licitáljunk!) Ne mondjunk százalékot, hanem hogy igazságosak legyünk, mondjuk egyszerűen, hogy a többség. Teljes tisztelettel vagyok minden közhivatalnoki réteggel szemben, azonban sajátszerű parlamentarizmus az, ahol a közigazgatási tisztviselők egy osztálya, a szolgabirák és főszolgabirák osztálya (Mozgás a jobboldalon, — Jánossy Gábor: Már megint?) mindig gradus ad Parnassum, akik mind született törvényhozók, mert hiszen ebből a rétegből kerül ki ennek^ a többségnek a legnagyobb része. Nem méltóztatnak ennek a helyzetnek a fonákságát látni? Igaz, hogy én részt vettem itt Pesthez közel egy választáson, ahol hirdettem egyik tisztelt barátomnak, Pakots Józsefnek az igazát, akivel szemben szintén egy szolgabiró lépett fel, akit most a többség soraiban van szerencsém üdvözölhetni és akire akárhányan azt mondták: »Megválasztjuk, mert talán akkor nem lesz itt olyan szolgabiró, mint ő«. A megszabadulás gondolata van a néprétegekben. (Élénk derültség jobbfelől.) Miért? (Scitovszky Béla belügyminister: Erre az esetre ez nem áll!) Ez nem áll? (Scitovszky Béla belügyminister: Erre az esetre nem áll!) Ha méltóztatik egyszer kiszállani... (Scitovszky Béla belügyminister: Nem kell kiszállanom, a képviselő ur száll ki csak egypárszor, én ott lakom abban a járásban!) Ott méltóztatik lakni, de valószínűleg keveset méltóztatik ott tartózkodni. (Pakots József: Jobb volt szolgabirónák, mint képviselőnek! — Derültség.) Engedelmet kérek, azt csak nem lehet letagadni, hogy a szolgabírói intézmény Magyarországon nem szolgálja nagyon azt a tekintélyvédelmet, amely a szereteten alapszik. Mert én csak azt a tekintélyt ismerem el, az országszolgái atában állónak, amelynél a kalaplevétel és a feltekintés abban a szeretetteljes közeledésben van, amelyben a polgár támogatóját látja a maga fellebbvaló tisztviselőjében, de ahol félelem és megihletődés jár ennek nyomában, az nem az a tisztviselői kaszt, amely emelné a társadalmi rétegek előtt a tekintély védelmét. (Jánossy Gábor: A magyar szolgabiró atyja a népnek! — Sándor Pál: Annak kellene lennie!) Egy kicsit a mostoha-atyja, mert az egyik kezében mindig ott van a virgács. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Összeszorul az ember szive, amikor látja, hogy szegény, egyszerű polgárember hogyan mer bemenni az urak hivatalába, hogyan jár ott instanciát, hogyan remeg attól, hogy mit fognak kiosztani számára a hivatalban. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez nem az a szellem, amelyet mélyen t. képviselőtársam a »Fajú jegyzője« című regényből egyszer olyan szépen citált. Nem az a szellem és nem az a társadalom az, amelyre vágyódunk. Mi is akarjuk a társadalom demokratikus egységesítését, mi is akarjuk, hogy ne a kiválasztottak, és ne a jogokban kedvezményezettek rétege legyen itt az, amelyik irányadó és amelyik törvényt szab az életben. De maradjunk csak amellett, amit az előbb voltam bátor mondani, hogy egy hamisan beállított többség az, amely a maga akaratát ráoktrojálja a fővárosra. Hát, most kérdezem: ha igaz ez a számszerüség. mi jogon meri mondani az úgynevezett többségi párt akár a városházán, akár a parlamentben, hogy a numerikus többség akarata nem egyéb, mint a parlamentáris akarat? (Mozgás jobbfelől) Bocsánatot kérek, ahol a szavazáson fekszik a fősúly és nem az egymás meggyőzésén, ott nincs parlamentarizmus, és nem ismerem el a parlamentarizmust ott, ahol egy parlamenti váltógazdaság 20*