Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

Í38 Az országgyűlés képviselőházának littatnék a magyar közéletbe. Épen tegnap este is a kormány mélyen t. elnöke azt állapította meg felszólalásaiban, hogy a vezető gondolat az intelligenciának és a kisgazdatársadal ómnak egyesítése. Hát hol vannak a többi dolgozó rétegek? Miért ez a bifurkáció a magyar társadalomban, hogy csak a kisgazda társadalom és egy intellektussal felruházott társadalom van? A dolgozó milliók, munkások és polgárság azon rétegei, amelyek nem osztályozhatók ekkép, nem volnának integráns részei a társadalomnak

Î (Berki Gyula: Kisgazda alatt minden kispolgár értendő a régi Programm szerint! — Propper Sándor: Attól csak az adót vasalják be!) Azt kellene érteni alatta, t. képviselőtársam, de ha azt értik alatta, akkor nem kell ez a külön megjelölés, akkor nincs szükség erre az osztályozásra, amely félreértésre adhat alkalmat. (Jánossy Gábor: Szükség volt, mert legjobban el voltak hanyagolva a kisgazdák! A régi múltban senki sem törődött velük!) Jánossy t. képviselőtársamnak, aki a magyar tradíciónak egyik eleven őre és képviselője, legyen szabad erre a megjegyzésére azt a refleksziót adnom, hogy a magyar kisgazdatársadalom nem a forradalmi idők után született rétege a magyar társadalomnak. (Jánossy Gábor: ügy van! ügy van!) A magyar kisgazdatársadalom a magyar parasztságból nőtt ki, amelyet vulgáris nyelven így neveznek. Lagyen szabad a. t. Ház figyelmébe ajánlanom, hogy ennek a társadalmi rétegnek öntudatra! ébresztése nem a forradalom utáni időknek szüleménye, hanem visszanyúlik kesokéső időkbe, amikor még rendi alkotmánya volt az országnak. Ebben az időben, 1805-ben ugyanis akadt egy jeles, egy nyugateurópai értelemben vett magyar, aki irt egy könyvet, amelyet már régebben elfeledtek, amely már rég a lomtárban van, s amelyet eleinte kinyomatni sem volt szabad, mert ezt a kiváló magyart akkor izgatónak minősítették. (Kun Béla: Nagyatádira is azt mondták, hogy izgató.) Ez a magyar ur már 1805-bén kihirdette, hogy a magyar jövendő nem a földhöz kötött jobbágyra, hanem a magyar földmiyelő népre, mint szabad rétegre alapítandó elsősorban; ez a magyar ur, aki előhírnöke volt a 48-as felszabadító törekvéseknek, Berzeviczy Gergely volt, aki irt egy könyvet, melynek címe: De conditione et indole rusticorum. Nem a parasztságra gondolt, hanem arra a rétegre, amely ott élt kinn a mezőn, amely elhagyott társadalma rétéig, volt; felismerte, hogy annak fruktifikáló ereje van a magyar társadalomban és ezért ennek a rétegnek felemelését óhajtotta. Benne van ez abban a gondolatmenetben, amelyet ebben a könyvben lefektetett. A könyvet egyébként Máriássy József, ez a kiváló magyar ur nyomtatta ki, mert eleinte csak kéziratban volt meg, és amikor terjesztették, izgatás miatt kereset alá vonták Berzeviczy Gergelyt. Ennek a nagy elmének jogutódja nagyatádi Szabó István volt, aki maga is a földmivelő réteget akarta felemelni. Es minek tartották? Méltóztassanak visszaemlékezni a háború előtti időkre, amikor nagyatádi Szabó István negyedmagával ült a magyar Képviselőháziban, eleinte ugyan csak másodmagával, és senkisem ismerte fel benne a józan magyar elmét. (Berki Gyula: Nagy tiszteletnek örvendett! Tisza István is megbecsülte.) Bocsánatot kérek, akkor mélyen t. képviselőtársam nem tudja, hogy izgatónak tartották és pereket indítottak ellene. Miért? Azért, mert ak>7. ütése 1928 április 20-án, pénteken. kor is élt a magyar társadalomban egy sajátszerű bifurkáció. A régi szabadelvű érának romlottsága. egy korrupt társadaloimiiaik az a fenhéjázása, amely akkor az udvari tanácsosok és bárósitások korszakában Tisza István kritikáját is kihívta, akkor cbstrukciót eredményezett, nem olyant, amelyet elitéltek, hanem amelynek tapsoltak, s amelyről egy Apponyi Albert is azt mondotta, hogy szükség- van arra. hogy a kisebbség ilyen erőszakos technikai eszközökhöz nyúljon, ha veszedelemben vannak olyan institúciók, amelyen a magyar társadalom felépül. A főváros életében különösen mutatkoznak bizonycs visszás jelenségek. Legutóbb is, annál a fővárosi javaslatnál, amelyet az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár szanálásával kapcsolatban tárgyalt a város parlamentje, nagyon sajátszerű dolgoknak jutottunk nyomára. Az, amit önkormányzatnak, autonómiának nevezünk, már régen nincs meg a magyar közigazgatási életben. Már régen nincs meg, mert hiszen mi az az önkormányzat? Az önkormányzat azoknak a helyi erőknek nemzeti és törvényes alapon való szervezkedése, amelyek a maguk ellenmondásával vagy javaslatával, régente utasitásával, ma önálló elhatározásával jelzik az élő társadalom álláspontját a centrális hatalommal szemben. (Sándor Pál: ügy van!) Ez volt a régi időkben, amikor egymásután jöttek a törvényhozáshoz feliratok, amelyekben a vármegyék és törvényhatóságok a maguk külön álláspontját jelezték. Nem méltóztatnak-e észrevenni, hogy Magyarországon ez a rendszer lehanyatlik és itt egy prefetrendszer kezdődik? Olyan centralizáció kezdődik, amely azt a függőségi viszonyt teremti meg, amelyet nagyon jól jellemzett Teleszky János, aki azt mondotta, hogy itt már minden harmadik ember a kormánytól függ. Nézzék meg ezeket a hódoló felírásokat, nézzék meg a tapsvihart, nézzék meg a bankettek sokaságát, nézzék meg azt a pretoriánus szellemet, amely lábra kezd kapni, nézzék meg. s akkor beszélhetünk önkormányzati erőről, beszélhetünk arról a guvernamentális önkormányzati erőről, amely minden országban a szabadságjogok kivívásához vezetett. Olyan sokszor hivatkozunk Angliára. Nézzék meg a cobdeni idők parlamenti vitáit, Gladstone és Disraeli vitáit egymással szemben a parlamenti váltógazdaságért. Ezek a viták mind ott gyökereztek kinn a társadalomban, mindig a társadalmi erők felvonulásai voltak egymással szemben. (Sándor Pál: Ugy van!) A szabad gondolat küzdött a lenyűgözött gondolattal szemben. A kereskedelmi és ipari szabadság küzdött a lenyűgöző s feudális erőszakkal szemben. Ott nyomon követte e mozgalmakat a választójog kiterjesztése. Ehelyett Magyarországon, amióta a látszatos alkotmányos rendben abszolutisztikus centrális törekvések mutatkoznak, azóta itt lehanyatló, gazdaságilag függő társadalmi rend alakul ki, amely semmi más. mint egy uj rendiség, semmi más, mint a függőségnek intézményes beiktatása gazdasági alapon. (Pakots József: Gróf Bethlen István hét kövér esztendeje! — Jánossy Gábor: A nagy magyar tragédia nehezedik mindenkire! — Pakots József: Mindent abból magyaráznak!) Ideje volna kiábrándulni abból, hogy mindent annak nyakába varrnak, aanii ezt a nemzeti szerencsétlenséget, ezt a trianoni szörnyűséget ránk hozta. Ábránduljunk ki abból, hogy itt mindig a multakra lehet rakni minden felelősséget. A jelen többséget is terheli felelősség és terheli az a kötelesség, hogy kivezessen