Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-156

Az országgyűlés képviselőházának 156, bátor leszek előterjeszteni, majdnem pontrólpontra választ adok képviselőtársam felszólalására. T. Ház! Amikor a belügyi tárca költségvetését áttanulmányoztam, igyekeztem magamat mentesiteni a magyar temperamentumnak azon hibájától, hogy könnyen átsiklik a lehetőségek dilemmáin és feledi, hogy megcsonkított szerencsétlen országunk erőforrásai is meg vannak bénitva és nagyon gyakran egy könnyed, fölényes gesztussal intéz el országos kérdéseket. Igyekeztem tárgyilagos megállapításokat tenni, úgyhogy a belügyi kormány működését nemcsak a költségvetés tükrén keresztül, hanem a gyakorlati élet szemüvegén át is vizsgáltam. Az első impresszióm az volt. hogy a belügyminister ur gátolva van abban, hogy teljes mértékben kifejtse nagy szervező és továbbfejlesztő erejét. Én ugy találtam, hogy nincs olyan nagymérvű haladás, amilyent a belügyi igazgatás mérhetetlen fontosságánál fogva megérdemelne, s amilyent a belügyi tárca el is várhatna, meg is követelhetne az országos bevétel emelkedésének arányában. Mint elsősorban közigazgatási embert végtelenül lehangolólag érintett -— be kell vallanom — az, hogy Budapest székesfőváros államrendőrségének fiatal, ambiciózus és tetterős főkapitánya felállt a székesfőváros közigazgatási bizottságában és ott kifejtette, hogy az államrendőrség legénységének legalább 200 fővel való kiegészítésére van feltétlenül szükség, mert e nélkül azokat a nagy feladatokat, azokat a nagy, fontos és országos feladatokat, melyek az ő hatáskörébe tartoznak, nem tudja egész határozottsággal garantálni. Megpróbálta ugyan ennek állami fedezetét is megtalálni, de bár az államrendőrségi feladat elsősorban állami feladat, nem kapott erre fedezetet s> igy kénytelen a székesfőváros áldozatkészségéhez fordulni. Mélyen tisztelt Képviselőház! Ez, végtelenül gondolkozóba ejti az, embert, és kénytelen odakiáltani azoknak, akik esetleg erre súlyt nem helyeznek, hogy a közrend és közbiztonság az alappillére minden jólétnek s minden másnak, végeredményben a kultúrának is, tehát elsősorban ezt kell feltétlenül támogatni. Én meg tudom érteni és teljes mértékben honorálni tudom a pénzügyminister ur takarékosasági törekvését. De az állami adminisztráció sértetlenségének megóvása s az államháztartás fokozatos fellenditése érdekében hangsúlyozottan kívánatosnak Ítélem, hogy épen a pénzügyi adminisztrációval kapcsolatosan a takarékosság a lehető legnagyobb észszerüséggel kezeltessék. (Ügy van! a jobboldalon.) Mert az erőszakosan alkalmazott takarékosság nagyon gyakran épen az ellenkezőjét éri el: a több költséget. Elsősorban rá kell mutatnom a községi és járási közigazgatás megcsonkítására a takarékosság jelszava alatt. Teljesen indokolt és tiszteletreméltó az> a törekvés, amely a községek részéről indult meg és arra irányul, hogy az adókezelés célszerűen egyszerüsittessék. Erre mi volt a felelet a, központi pénzügyi igazgatás részéről? Az, hogy megszüntettek minden megüresedett adóügyi jegyzői állást, amely bizonyos községi kategóriák határain r belül volt, vagyis ennek az állásnak betöltésére engedély nem adatott. A belügyminister urat e tekintetben vád nem érheti, mert ez teljesen hozzá van fűzve a pénzügyminister ur hozzájárulásához. T. Képviselőház! Mikor az adóügyi jegyzői állá® szerveztetett, akkor alaposan megindokolták, hogy miért van arra szükség; ha teülése 1928 április 19-én, csütörtökön. 107 hát akkor indokolt volt a szervezés, kérdezem: jelentőségben épen most csökkent volna, amikor a pénzügyi adminisztráció egyre komplikáltabbá válik? Épen most csökkent volna, amikor a vezetőjegyző teendői, társadalmi, szociális, népjóléti és egyéb teendői — felsorolni is nehéz volna a vezető jegyző feladatát — anynyira kitágultak, annyira komplikáltakká váltak, hogy egy teljes emberi tevékenységet igénybevesznek? Nem tudom megérteni és nem tudom aláírni, hogy miképen tökél etesittessék a pénzügyi adminisztráció épen a pénzügyi szervek csökkentése által. Megcsonkíttatott továbbá a járási adminisztráció is, a járási számvevői intézmény megszüntetése által, ami annyit jelent, hogy a járási számvevők központi szolgálatra rendeltettek be. Nem szükséges hangsúlyoznom» hogy a főszolgabíró legfontosabb feladata. a községi vagyonkezelés és háztartás ellenőrzése, épen ezért állíttatott melléje az 1902. évi III. törvénycikk értelmében a járási számvevőség. Akik abban a meggyőződésben élnek, hogy a járási számvevői intézmény nem vált be, azt hiszem, előbb-utóbb' kénytelenek lesznek revízió alá venni e megállapitásukat. Mert mélyen tisztelt Képviselőház, vegyük az életet ugy, ahogy van. A főszolgabíró nem képes hétszámra előre részletes működési programmât csinálni magának, hanem amikor a központi igazgatás terheitől, gondjaitól szabadul, ha egy szabad délutánja van, kocsira ül és meglátogatja egyikmásik községét. Ilyenkor maga mellé ülteti a járási számvevőt, vizsgálatot tart, s ilyenkor a »váratlan vizsgálat« igazán váratlan vizsgálat és az ott találtakhoz képest azonnal megteszi a szükséges rendelkezéseket, amivel a dolognak elég van téve. Mármost mikép fest a helyzet ma? A központi ellenőrző szervek megmozditása körülményes, nehézkes, hosszadalmas és költséges. (Scitovszky Béla belügyminister: Sokkal olcsóbb.) Vagyok bátor az igen t. belügyminister urnák arra a megjegyzésére reflektálni, hogy sokkal olcsóbb. Kijelentem: olcsóbb, mert a község terhére megy. Itt olcsóbb, de ha én az utiszámlákat összehasonlítanám, azt hiszem, nem ezt az eredményt mutatnák. Feltéve, de meg nem engedve, ezenkívül is sokkal körülményesebb, sokkal eredménytelenebb, mert méltóztassék csak ennek folyamatát egy pillanatra tekintetre méltatni. A közponból elindul az adóhivatali számvevőségi ellenőrző közeg. Természetes dolog, hogy indokolttá akarja tenni az ő nagy és hosszadalmas kiszállását. Elsősorban az egész - községi adminisztrációt leköti magának, másodsorban következik a nagy terjedelmes jegyzőkönyv, továbbá a kifogásoknak pontonként — és lehetőleg minél több pontban való — csoportosítása. Mi lesz ennek sorsa? Ez a jegyzőkönyv, ez a kifogáscsoportosítás, ez a kifogáshalmaz leérkezik a főszolgabíróhoz. Ha a főszolgabírónak járási számvevője volna, azonnal intézkednék általa, hogy a helyszínen ezeket a sérelmeket orvosolja, és akként intézkednék, mint ahogy azt az észrevételek és jogos kívánságok megkövetelik, de a legújabb idők szerint nincs számvevője, tehát tovább vándorol a jegyzőkönyv, tovább vándorol a kifogásoknak pontokban való osoportositása a községhez és mindez addig ellenőrizetlen marad, amíg maga a fószolgabiró legközelebbi hivatalos körútja alkalmával oda el nem látogat, de akkor sincs szakértő referense. Magának kell tehát ellenőrizni és beállítani, az útmutatásokat meg-