Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-145
Az országgyűlés képviselőházának 145. ülése 1928 március 19-én, hétfőn. 87 közületektől, magánosoktól és mindenkitől. Ez sem él abban a boldog időben, hogy felesleges kiadásai lehetnének. (Ugy van!) Talán a tisztviselőosztály 1 Hiszen még ma is panaszoknak egész tömegét halljuk ajkaikról, mert fizetésükben olyan messze vannak még a békebeli nem ideális viszonyoktól is, hogy csak egyik évről a másikra tudják tengetni életüket. (Ügy van! Ugy van!) Ha tehát azt akarom, hogy belső vonatkozásban fellendüljön a fogyasztás, ezen a területen is minden lehetőt meg kell tennem, hogy à munkabérviszonyok rendeztessenek. Nemcsak szociális szempontból és nemcsak azért, mert nem nézhetem embertársaim vergődését és nyomorgását, hanem az állam érdekében és biztonsága szempontjából, a magyar faj jövőjének és az egész állami élet alapjának biztonsága szempontjából azon kell lennem, hogy a belső fogyasztást növeljem. Ne takarékosságra figyelmeztessünk tehát, hanem ellenkezőleg azon kell dolgozni, hogy jó kereseti lehetőségekkel a hosszú, évek óta történő éhezést és nélkülözést kiegyensúlyozzuk; hogy a jövő nemzedék fizikai kifejlődését tudjuk biztosítani. Nekem azonban, aki munkáskérdésekkel is foglalkozom, azt kell látnom, hogy a mai viszonyok között ezeknek a problémáknak megoldására a munkásosztály különválva, a nagy, erős tőkével szemben teljesen képtelen. Szervezkedünk és a szervezkedés keretén belül igyekszünk jogokat és előnyöket biztosítani a magunk számára. Itt is két fél áll azonban egymással szemben, az egyik oldalon az erős munkáltató, a másik oldalon pedig a szervezettségében is gyenge munkásosztály. Én nem nézhetem a kettőnek egyenlőtlen harcát, hanem ha azt látom, és már a gyakorlatba is számos példában meggyőződitem arról, hogy ez a harc csak a munka végzését nehezíti meg, csak a lelkületek elkeseredését fokozza — mert sajnos, ezeknek az erőknek az összeütközésében mindig a gyengébb munkásosztály marad alul — amikor azt látom, hogy itt nincs kivezető ut, nincs eredménybiztositás, akkor nekem az államra, az; állam kormányzatának belátására, bölcseségére és kötelességére 'kell appellálnom. Láttuk Olaszországban, hogy a munka viszonyok körül felmerült ellentéteik megsebezték a munkásosztályt, megnehezítették a nemzeti termelést és sokszor majdnem nemzeti katasztrófát idéztek elő, aminek keserű levét mindig annak az alsóbb dolgozó rétegnek kellett elszenvednie, amely a maga jól felfogott érdekében jobbat és többet akart biztosítani, ez a harc mindig ennek hátrányára dőlt el. A kormányzat ott akkor azt mondotta, hogy belenéz a gazdasági élet kellős közepébe s ezt kívánom én is, mert akkor nem lesz számára zárt a munkáltatók könyvelése és kalkulációja, hanem betekinthet abba és odaállhat a gyönge mellé és az állam erejével, törvényhozási intézkedésekkel támogathatja, úgyhogy ne csak elméletileg, ne csak az eszmei világban legyenek egyenlők a termelés feltételei a tőke és a munkás számára, hanem a valóságban is segítse jogos igényiéinek kielégitésében azokat, akik erre rászorulnak, akik a termelésben a nemzet életében mint kiváló, hatalmas tényezők szerepelnek. Ha én látom ezeknek lehetetlen helyzetét, ha ezek alapján sürgetem a kormányzatnál, hogy létesítse mindazokat a szociálpolitikai intézményeket, amelyekkel a munkásosztályt fel tudom emelni, amelyekkel az emberi méltósághoz hozzá tudom juttatni, ahhoz a családi élethez tudom segíteni, amely mellett ő ebben a szűkebb környezetiben is boldog lehet, akkor — ha kipróbáltam már azokat az eszközöket, amelyek eddig célhoz nem vezettek, — oda kell nyúlni és be kell állítani az állam életébe ezeket az intézkedéseket, amelyek parancsolnak urnák és szolgának, munkaadónak és munkavállalónak egyaránt, és akkor azt a nemzeti termelést, amely ma sajnos vagy csökkenőben van, vagy nehezen megy előre, e téren is jobban biztosítjuk és az eredményesebb és sokkal kiválóbb, nagyobb lesz. Azért most, amikor a költségvetést tárgyaljuk, igenis súlyt helyezünk arra, hogy tovább is fejlődjenek azok a szociálpolitikai intézmények, amelyeket a kormány az elmúlt évben, mint a betegségi és baleseti munkásbiztositást, kiterjesztve, nagyobbá téve átadott a munkásosztálynak, amelyek kifejlődőben vannak és ha ma nem is felelnek meg minden jogos kívánalomnak, meg vagyunk győződve arról, hogy idővel meg fognak felelni és azok révén esztendők multával mindazok a kívánalmak, amelyek ma még felmerülnek, kielégítést fognak nyerni. Nagy örömmel üdvözlöm, hogy a költségvetés letárgyalása után a népjóléti kormány be fogja terjeszteni az öregségi és rokkantsági biztosítás törvényjavaslatát. Mindezekkel az alkotásokkal kihúzzák a méregfogát annak a nagy elégedetlenségnek, amely ott leledzik ma a szegény, magárahagyott, sokszor rossz célra eszközként felhasznált munkásosztályban. Ez helyes, okos politika, amikor ilyen reformokkal, ilyen szociálpolitikai alkotásokkal megadjuk a lelki nyugalmat, biztosítjuk fizikai megélhetési lehetőségét annak a társadalmi rétegnek, amely az élet igájában igazán a legnehezebb terheket hordozza. Ezzel kapcsolatosak még mindazok a szociálpolitikai törekvések is, amelyek szinte logikai sorrendben következnek egymásután, amelyeket a népjóléti kormánynak meg kell valósítania. De a földmivelésügyi kormánynak is hivatása van ebben a tekintetben, mert nemcsak azt akarjuk mi, hogy az ipari munkásság legyen részese és élvezze a munkásbiztosltásnak, a balesetbiztosításnak, az öregség, az aggság elleni biztositásnak előnyeit, hanem igenis, a milliókat kitevő földmunkásokról, a legmagára hagyatott ah b rétegekről is kell gondoskodnia ennek az államnak, el kell hirnia a termelő rétegnek ezt a szociális felsegitését és megsegítését is. Az államnak kell gondoskodnia arról, hogy ne a magára hagyatott nagy, szikes Alföld legyen a magyar népnek ez a rétege. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha mi a földet, a szikes, vizes területeket leesapoltatjuk, — olvastuk, hogy 130.000 holdat csapoltatott le a földmivelésügyi kormányzat, hogy azt erdővé tegye, hogy a nemzeti termelés szolgálatába állítsa, — akkor nekünk ehhez hasonlóan ezeket a nagy széles néprétegeket, a mezőgazdasági munkásosztályt is a legnagyohb szeretettel kell gondoznunk, szociális vonatkozásban nem szabad másodosztályú állampolgárrá degradálnunk, hanem be kell kapcsolnunk és azokat a szerény kívánságokat és szociális igényeket, amelyeket táplál a szociális intézményekkel szemben, mind meg kell valósítanunk a földmunkásság érdekében. M munkanélküliség ellen a legerősebb és legjobb küzdelem a munkaalkalmak adása.. Ma ezen a területen óriási szervezetlenség van, ma a munkanélküliségek csak ugy véletlenül, maguktól oldódnak meg^ és ez kihatásaiban nagy nyomorúságot eredményez. Ha én a mezőgaz-