Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-145

86 Az országgyűlés képviselőházának 145, ülése 1928 március 19-én, hétfőn. valóságnak meg is felel. A borkereskedelem a borhamisításokkal és különböző egyéb praktikákkal tönkretette a magyar bor hitelét. Most már azután hiába követelődzenek azzal, hogy a legitim 'kereskedelem sérelme az államnak ez a beavatkozása. Alikor, amikor a nemzet hiteléről, az itt megtermelt anyagok értékesítéséről van szó, akkor parancsoló szükségesség, hogy az állam a maga erejével és becsületes jótállásával márkázza mindezeket a termékeket, s megfelelő módon lássa el azokkal a kellékekkel, amelyek szerint a külső cím takarja a belső tartalmat. Ha ezt látjuk az egyik vonalon, akkor nem szabad megállnunk annál, hogy osaik a bort fogjuk igy értékesíteni külföldön, hanem ha ezt tapasztalja a kormány, amint ahogy tapasztalja is, a tojásnál és egyéb vonatkozásban is, akkor kezébe kell vennie a dolgot, a külfölddel összeköttetést kell keresnie és akkor az ország terményeinek nem silány részét fogják kiszállítani, amelyekkel a külföldi kereskedőket becsapják, hanem össze fogják szedni a finomat, a kiválót, az elsőrangút és ezt fogják kiszálitani külföldre. Ezzel fogjuk tudni megteremteni annak lehetőségét, hogy a termelők biztosra termeljenek. Akkor nagyon jól fogják tudni, hogy ezeket a dolgokat nem fogják bizonytalan piacokra odadobni, hanem ki fogják tudni szállítani a külföldre és el is fogják tudni adni. Annak a nagy termelési programúinak és kívánságnak tehát, amely abban merül ki, hogy mi termeljünk többet, szerintem első és legnagyobb és szükségszerű lényeges feltétele az, hogy külföldi összeköttetéseink folytán mindazt, ami nálunk fölösleges, azonnal frissiben ki tudjuk szállítani és értékéért el tudjuk adni. A másik kérdés a belföldi kereskedelem és a belföldi piacok megteremtésének kérdése. E tekintetben is nagyon sok kivánni valót hagy hátra a termelő és a fogyasztó közötti közvetités. Én híve vagyok annak, hogy kereskedőnek lennie kell, hogy a kereskedő szükséges a, termelő és fogyasztó között, nem vagyok azonban hive annak és nem tartom szükségesnek azt, hogy amíg valamely termény a termelőtől a fogyasztó asztaláig jut, az sok kézen láncolva, a legitim vagy illegitim kereskedők egész tömegén át jusson oda s igy dráguljon meg az a cikk, míg a fogyasztóhoz jut. Márpedig itt is a belső forgalomban azt tapasztaljuk, hogy míg a termelő a maga keserves terményét fele áron adja, addig a fogyasztó nagy elégedetlenséggel kétszeres, háromszoros árat fizet azért és a termelő nem boldogul, mert nem kapja meg terményei ellenértékét, a fogyasztó pedig a maga kevés keresetéből, kevés pénzéből és kis fizetéséből csak igen magas áron tudja szükségleteit kielégiteni. Gondoskodni kell tehát itt valami olyan szervről, aimely lehetővé teszi, hogy a termelő itt a belső fogyasztás piacain is megkapja terméséért annak megfelelő ellenértékét, amelyet azután felhasználva, kedve fokozódni fog a többtermeléshez. Ha ezek a kérdések ilyen formában megvalósulnak, akkor valóra fog válni az az eszme, az a hő kívánság, hogy itt a töblbtermelés az egész vonalon meginduljon. E mellett azonban, mint egyik legfőbb eszköz, szükséges az, hogy a mai hiteléleten mezőgazdasági vonatkozásban is feltétlenül változtatni kell. (Forster Elek: Nagyon is!) A múlt hetekben olvastam egy hires egyetemi tanár statisztikai kimutatását és megállapitását a mezőgazdaságra vonatkozólag. Számszerűleg kimutatta, hogy a mezőgazdasági termelés a mai hitelviszonyok között a legnagyobbmérvü eladósodás felé halad. Ha valaki kölcsönt vesz fel 10—12, vagy — amint ma hallottuk — 17—20, sőt 30% mellett is — én csak a minimálisát veszem; a 12%-os rövidlejáratú hitelt, — akkor az ő kimutatása szerint ez a »kétszer kettő egyenlő négy« erejéivel teszi tönkre a gazdálkodót. Ö ugyanis 12%-os hitellel termel, holott termelése csak 5 vagy 6%-ot birna el. Ez a legmagasabb kamat, amit elbírna. (Farkas Elemér: Á 12%-kai csak meghalni lehet.) Ha tehát mindez nemcsak porhintés akar lenni a kőzve leméhy szemébe, hanem komoly agrárgazdasági programm, akkor ezt a kérdést a mezőgazdasággal, az iparral, a kereskedelemmel ós minden egyéb vonatkozásban is meg kell oldani. A hitelkérdésben hallottunk a múlt íilkalommal egy minjsteri nyilatkozatot. Én az elmúlt év költségvetési vitája alkalmával már emiitetem, hogy a kamatkérdést rendezni kell, mert a nagy kamat mindenkit megöl, aki igénybe veszi. Akkor a minister ur közbevetőleg azt a választ adta, hogy ez a kamatkérdés világjelenség, a magyar pénznek helyzetét nem lehet elszakítani a világ tőkéjétől, ennek tehát csak szabad folyást lehet engedni és rábízni a kamatkétdés kialakulását. Örömmel olvastam a minister urnák azt a nyilatkozatát, hogy végre ezen a téren is rendet kell teremteni és a kamatot is maximálni kell és bizonyos kamatlábon felül uzsorának kell minősíteni a magasabb kamatot s azt, aki igy akar visszaélni, be kell csukni. Ez olyan ministeri nyilatkozat, amelynek komolyságában ezidőszerint nincs okom kételkedni. Én csak arra kérem a minister urat, hogy a kamatkérdést minél előbb oldja meg, mert e nélkül minden csak vágyakozás és óhajtás marad, de reális-valósággá nem lesz semmi. Én erről az oldalról a kormánnyal szemben azokat a szociális problémákat reklamálom, amelyeknek megoldását annak idején, a képviselőválasztások alkalmával, a kormány programmjában meg is Ígérte. Nemcsak egy társadalmi osztálynak, nemcsak a munkásosztálynak vannak szociális problémái, hanem a kisgazdának, iparosnak, kereskedőnek, a tisztvíselőosztálynak és a társadalom minden rétegének is. kivéve azt a néhány tízezer jó gazdasági helyzetben levő konjunkturális bankigazgatót vagy egyéb elemet, akiktől eltekintve mindenki a szociális segítés mankóját akarja a hóna alá állítani és ezzel akarja az életben szükséges lépéseket megtenni. Én tehát a termelés megindítására és előfeltételeinek biztosítására azért helyezem a fősúlyt és a hangsúlyt, mert csak ennek valóra válása esetén lehetséges azokat a több-jö védelmek et kiszedni az ország adózó közönségének zsebéből, amelyekkel ezeket a kérdéseket meg lehet oldani. A belső fogyasztással kapcsolatban a minister ur azt mondotta, hogy takarékoskodjunk, a takarékosságnak részleteit azonban i nem mondotta el. Sajnos, ma mindenki takarékoskodik, mert erre rá van kényszeritve a nehéz életviszonyok között. Takarékoskodik borzasztó mértékben maga a munkásosztály azért, ímert egyik része munka nélkül van, másik része ha dolgozik is, olyan béreket kap, amelyekből valóságos művészet megélni. (Ugy van! Ufjjj van! .jobbfelől.) Itt tehát semmiféle olyan felesleges kiadások nincsenek, amelyek pazarlásra engednek következtetni. Ott van az iparososztály, amely hitelért esdekel, amely munkaalkalmakat akar a maga számára biztosiitani, munkaalkalmt kér államtól, várostól,