Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-145
74 r Áz országgyűlés képviselőházának alig vannak itt képviselők, akik a kormánnyal szemben' a maguk álláspontját kifejezhetnék. (Ellenmondások a középen.) Szükség 1 van erîreî Ez is a rendszerből következik. A parlamentarizmusi lényegéhezi tartozik egy meg-felelő ellenzéki kritikának kialakulása és meg-felelő ellenzéki pártoknak a parlamentben való szereplés*?. (Zaj és felkiáltások a középem Miért mentek ki?) A házszabálysértés miatt! (EUenmondások a középen.) Egészséges közkormányzás csak ugy alakulhat ki, ha megvan a parlamenti tagozódás, ha megvan a lehetősége annak, hogy a váltógazdaság' a parlamenti és a kormányzati életben biztositható legyen. Politikával már sokat foglalkoztam. Tegnap, amikor fáradtan a közügyekkel való foglalkozás végére értem, egy könyv akadt a kezembe, amelyből ezt olvastam ki: »Patak és folyó lerázta a jég bilincseit, mert éltetőn a szép tavasz tekint szét s él a völgy, zöldül és remél újonnan. Az aggott tél tehetetlenül, rideg bérchonába menekül«. Szívesen applikálnám a t. kormányra Goethének ezt a nagyszerű megnyilatkozását. (Meskó Zoltán: Maradjunk csak a schiller mellett. — Derültség 1 a Ház minden oldatán.) Azt mondom a t. minister elnök urnák és arra kérem a t. kormányt, nyissa ki a parlament ablakait, nyissa ki a kormányzati épületek ablakait, nyissa ki a pénzügyigazgatóságok ablakait, nyissa ki a megyeházak ablakait, (Szabó Zoltán: Az sok lesz.) végig az egész közéleten, nyisson utat a márciusi friss levegőnek (Meskó Zoltán: Hideg az még!) és a tavaszi napsugárnak, mert ez a levegő és ez a napsugár csak javára fog válni az állami életnek, mert ki fogja pusztítani azokat a miazmákat, amelyek megmérgezik az egész közéletet. De ha az ellenzékre, a sajtóra, a közvéleményre nem hallgat a tisztelt kormány, akkor én egy magasabb tényezőre hivatkozom. A t. kormánynak nemi régen példát adott az első magyar ember, Horthy Miklós kormányzó ur őfőméltósága, (Éljenzés) hogy miként kell a kiengeszteílődés szellemét gyakorolni. A kiadott amnesztiarendelet a békülékeniységnek,, a kiengesztelődésnek szellemét foglalja magában. De t. Ház, ad ő egy más példát is a t. kormánynak. A kormányzó ur saját magángazdaságát ugy rendezte, hogy 800 holdat értékesített földjéből, hogy gazdasági szükségleteit és kiadásait rendezni tudja. Legfelsőbb helyen ime megnyilatkozik a takarékosságnak és békülékeinységnek szelleme. Én felhívom Bethlen István gróf ministerelnök urat, — neki minden erő rendelkezésére áll, — hogy a debreceni beszéd szellemét kövessék ennek a szellemnek megfelelő cselekedetek. A ministerelnök ur abban a beszédben külpolitikai vonatkozásban söprüről és cukorról beszélt. Alkalmazza ezt a söprüt a t. kormány belpolitikai vonatkozásban is, a cukrot pedig alkalmazza a nemzettel szemben, s akkor más irányt fog venni az egész belpolitika és másként fog festeni az egész közélet. ! C!'l Miután ezt a kormányt, jelenlegi összetételében, azoknak a nemzeti feladatoknak megoldására, amelyeket én megjelöltem, s amelyek az egész közéletben élnek, nemcsak élnek, de hangos szóval kivannak utat, nem találom alkalmasnak egyfelől, másfelől pedig, mert — házszabálysértéssel — az appropriációs javaslat össze lett kapcsolva a költségvetési javaslattal, ezt a javaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Karaíiáth Jenő! 145. ülése 1928 március 19-én, hétfon. Karaíiáth Jenő: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Valahányszor a Képviselőházban felszólaltam, amit én ma is és mindenkor a közélet munkásai számára a legszebb és legnagyobb ünnepnapnak tekintek, mindig olyan komoly kérdésekkel igyekeztem foglalkozni, amelyek pártkülönbség nélkül érdeklik a nemzet egyetemét. Ma, amikor lelkiismeretem késztet felszólalásra, szeretném, ha gyenge szavam a trianoni abroncshatárokom túlra, a sokszor kétszínű hatalmasságoknak olykor-olykor még is talán meg-megdobbanó lelkiismeretéhez és gondosan kendőzött igazságérzetéhez, eljuthatna. A reflektort egy témakörre irányítva, azon keresztül óhajtom tárgyilagosan bebizonyítani, hogy az idők múlásával miként bontakozik ki egyre erőteljesebben a trianoni szerződés tarthatatlansága, amely trianoni szerződést — és ebből a magam részéről sohasem csináltam titkot — minden magyar gond, minden magyar keserűség, minden magyar nyomorúság úgyszólván egyedüli és a legelfogultabb időszak, legelvakultabb mentalitásában a legelvetemültebb luciferi agyvelővel kivájt kutf orrásának tartok. (Felkiáltások: Igaz, Ugy van! — Jánossy Gábor: Már belátja a külföld is!) Mélyen t. Képviselőház! A tárgykör, amivel foglalkozni kívánok, a leszerelésnek nagy ügybuzgósággal világszerte hirdetett és ujabban Lunacsarszky és Litvinov előadása nyomán ismét nagy előszeretettel tárgyalt népszerű gondolata, amit azonban én a valóságnak megfelelő és olyan adatokkal kívánok itt leplezetlenül ismertetni, amelyek mindennél döntőbben igazolják, hogy a »világbéke« második decenniumának küszöbén, a wilsoni békeérvek arculcsapásával még mindig kétféle mértékkel mérik egyfelől a koncféltő győztesek, másfelől a legyőzöttek között ma is a jogot és az igazságot. (Ugy van! Ugy van! — Jánossy Gábor: Világosalás az egész!) Mialatt ugyanis Genfben és a külömböző konferenciákon unos-untalan a paciflzmusnak egyedül üdvözítő eszméjét kürtölik világgá, (Farkas Elemér: Álbékeapostolok!) mialatt Genfben és a különféle konferenciákon ellenérvet nem tűrő alszenteskedo módon hirdetik fenhangon a leszerelésnek feltétlen szükségességét, azalatt a hadifelkészülósnek szüntelenül kattogó munkája, a mechanikai felszereléseknek szinte csodával határos tökéletesítése, a győztes országok nemzeti áldozatkészségének hihetetlen mértékben történő felfokozása a leglázasabb dimenziókban törtet előre. (Ugy van! Ugy van!) Lehetetlen t. Ház, efelett egyszerűen napirendre térnünk épen nekünk magyaroknak, akikkel szemben ellenfeleink, ugy látszik, minden mondva-csinált, erőszakosan felfujt alkalmat szeretnének felhasználni arra, hogy velünk bántó, lealázó és kicsinyes módon bánjanak el. Épen velünk szemben, akik ezt a vérlázitóan egyoldalú trianoni szerződést, bármily igazságtalannak tartottuk is annak kegyetlen rendelkezéseit, mégis aláirtuk és kényszerparancsait minden nemzet között a leglelkiismeretesebben hajtottuk végre. A leglelkiismeretesebben teljesítettük a leszerelésre vonatkozó rendelkezéseket is és mégis mit látunk? (Jánossy Gábor: Túlzottan betartjuk!) Minden oldalon állig való fegyverkezést. Mialatt a legyőzötteknél a fegyvertelenség csöndes némasága sir. Előttem fekszik a Beichscentrale für Heimatsdienst egy füzete, »Das Abrüstungsproblem«. Ebben igen érdekes adatok foglaltatnak arról, hogy a versaillesi 1 békeszerződés 203—213. fainak eleget teendő,
