Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

456 Az országgyűlés képviselőházának 153. ülése 1928 március 30-án, pénteken. hogy szép-e vagy sem, hanem mert ez a tíemy, ez a meggyőződésem, tehát pusztán az a körülmény, hogy séírtőnek tartotta egyik vagy másik kijelentésemet magára nézve, késztet engem arra a kijelentésre, hogy én Rassay Károly t. képviselőtársamat egyéniségében megsérteni avagy csak meggyanúsítani is nem akartam. , I j | j | Ez a szándék távol állt tőlem, mert hiszen egyéni integritásban való megsértésre okot nem látok fenforogiii. (Helyeslés jobbfelől.) lïeszédem talán kifogásolt részének indoka kizárólag az volt, hogy szembeállítsam az ő felszólalásában a többségi párt háromnegyed részével kapcsolatban foglaltakat azokkal a tényekkel, amelyeket felhoztam, kizárólag azon okbjl, hogy esetleg félreértésre vele szemben is okul, alapul szolgálhatnak, anélkül, hogy tényleg alapos okai lehetnének bármiféle gyanúnak vagy pedig alapját képezhetné annak, hogy bárki is őt az ő egyéni integritása tekintetében kifogásolná. Ezt akartam elmondani. Elnök; Jelentem a t. Háznak, hogy a házszabályok 205. §-ának a) pontja alapján Rassay Károly képviselő ur kért szót. A szó a képviselő urat megilleti! Rassay Károly: T. Ház! Én a magam részéről a képviselő ur felszólalását ugy fogom fel, mint annak beismerését, hogy a képviselő ur nem szándékozott sérteni, és nem volt tudatában annak, hogy azok a szavak, amelyeket elmondott, alapjában véve súlyosan sértők voltak. Én mindenesetre köszönettel nyugtázom, hogy a képviselő ur ezt ilyen férfiasan kijelentette, engedje meg azonban a képviselő ur, hogy rámutassak arra, hogy az ilyen elhangzott szavak még rektifikálás esetén is alkalmasak arra, hogy súlyos gyanúnak adjanak alapot, hiszen nem kell egyebet mondanom, minthogy épen a t. kormánypártnak lapja már az esti számában külön alcímben írta meg a Rassay Károly lapja és külpolitikai orientációját közötti összefüggést, természetesen utalva a ;t. képviselő ur áltál elmondott beszédre. Én a magam részéről, t. Ház, élesen akartam visszautasítani ezt a gvanusitást, azonban a képviselő urnák lojális szavai engem lefegyvereztek, de mégis szükségesnek tartom, hogy egy pár szóval a dolgok érdemeire is válaszoljak. T. Ház! A képviselő ur szavaiban megcsendült az a gyanú, mintha én azért beszélnék ugv, amint beszélek, mert lapom bemegy megszállott területre. (Felkiáltások a jobboldalon: Ezt nem mondta! — Gál Jenő: Én jelen voltam és ezt mondta!) Nem akarok visszatérni erre, a személyi részt elintéztem a képviselő úrral, úgyhogy talán felesleges^ volna, hogy itt idézzek és ezzel a dolgot elmérgesitsem. (Helyeslés a jobboldalon.) Vagy pedig a másik feltevés, hogy azért ir az én lapom ugy, vagy irok én az én lapomba ugy, mert az bemegy a megszállott területre. Én két nap óta a sajtóban kritika tüzében állok elmondott beszédemért. Meg kell állapitanom, hogy soha konciliánsabb hangú krititának nem voltam kitéve, mint amilyen kritikát élvezek én ma az elmúlt két nap óta. Én hallgattam, hallgatok és nem válaszolok erre a kritikára; nem azért, mintha nem volnék meggyőződve álláspontom teljes igazságáról, én azonban külpolitikai kérdésekben követem azt a szabályt, hogy meghatározom magam előtt, hogy mennyit mondhatok el és azon túl nem megyek. (Helyeslés.) Ha kritikát is kell állanom, inkább állom a kritikát felelet nélkül, fentartván a jogot magamnak arra, hogy majd akkor és olyan formában térek arra vissza, amikor jónak látom. Inkább ezt az álláspontot foglalom el, semhogy belemenjek a kritikákra adott válaszba és azután olyan szituációt teremtsek, amelyet én ebben a pillanatban helyesnek nem tartok. (Helyeslés.) Mégis meg kell azonban ismételnem, mert hiszen a képviselő urnák elmondott szavaiból is azt látom, hogy a képviselő ur nem értette meg felszólalásomat. A képviselő ur azt imputálja nekem, mintha én lemondanék a békeszerződések revíziójának követeléséről. Engedelmet kérek, két és félóráig beszéltem és abból a tekintetből indultam ki, hogy ma Magyarországon egyetlen domináló kérdés van, amelynek alá kell rendelni minden kül- és minden belpolitikai kérdést, azt mondottam, hogy ennek a kérdésnek kell dominálnia. Tovább mentem, üdvözöltem a ministerelnök urnák debreceni kijelentéseit, amelyekben hivatalos programmul tűzte ki a békeszerződés revízióját. Amennyiben eltérés volt közöttünk, az abban volt, hogy én az utat máshol keresem, mint ahol a ministerelnök ur keresi. De ehhez mindenkinek joga van, és itt félreértés nem lehet és csak igazán súlyos félremagyarázása vagy félreértése lehet az én beszédemnek az olyan beállítás, mintha keleti Locarnoba vagy dunai konföderációba vagy vámunióba akarnám belevinni az országot, ugy hogy ottan örökre elveszítse a békeszerződés revíziójára való reményt; holott világosan azt mondottam: a ministerelnök ur feltárta a maga — és aláhuzottan állítottam — a nemzet kártyáit ebben az ügyiben. Nincs tovább titkolni való és azt a következtetést vontam le, hogy az egyik ut, amelyen megyünk, nem szerenosiés, más utat pedig nem szabad elutasítani, mindig azzal a feltétellel, hogy ismervén a mi szilárd elhatározásunkat a békeszerződés revíziója tárgyában, nyugodtan leülhetünk az asztalhoz^ mert minden elgondolás, minden idea albból a szempontból mérlegeltetik, hogy ad-e módot a szerződés reviziójára. Azt hiszem, ez világos koncepció volt, amelyre lehet azt mondani, — és én nem fogok ma vitatkozni — hogy ez illúzió, lehet azt mondani, hogy ábrándkergetés, csak azt nem lehet mondani, hogy olyan propozició, hogy a nemzet járomba menjen, lemondjon integritásáról. Tisztázni kell a kérdést. Én etnográfiai határokról beszéltem, ma is erről beszélek és nem vagyok hajlandó mást, mint reális politikát képviselni. De méltóztassék tudomásul venni, hogy nemcsak én beszéltem etnográfiai határokról, lord Rothermere is etnográfiai határokról beszélt és Mussolini is etnográfiai határokról beszélt. Ha tehát etnográfiai határokról beszélni hazaárulás és a magyarságnak eladása, akkor ne nekem méltóztassanak, sem a képviselőházban, sem a kormánypárt t. lapjaiban ilyen vádakat adresszálni. (Zaj és mozgás jobbfelől.) Ami mármost azt illeti, hogy én lapomban hogyatn és miképen és milyen tendenciával irok, errevonatkozólag csak két körülményt említek meg; nem védekezésül, mert nem érzem annak szükségét. Kijelentem azt, hogy több szolgálatot teszek akkor, amikor bemegyek lapommal azokra a területekre, ahol elszaikitott véreink vannak, mert ők az én lapjaimon keresztül értesülnek többek között az önök vezérének nagy szónoklatáról és az én lapomon keresztül értesülnek esetleg olyan dolgokról, amelyekről másképen esetleg nem tudnának értesülni. De hogy én miképen irok s hogy mennyire befolyásol engem az a körülmény,