Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Az országgyűlés hépviselőházánah 15 menyben tőkekérdések. Azon már túlvagyunk, hogy valaki is lehetőnek tartsa, hogy mesterséges tőkékkel lehet dolgozni. Nekünk oda kell hatnunk, hogy tőkék álljanak rendelkezésre, természetesen megfelelő kamatozással. Ami a tőkekérdést illeti, két kérdéssel állunk szemben: mennyiben vegyük igénybe a világpiacot és mennyiben támaszkodhatunk a saját erőnkre. Nagyon örvendetes volna, ha oda tudnánk jutni, hogy csak saját erőnkre kelljen támaszkodnunk. Ez lassú folyamat, de ha a közvélemény is jobban meg fogja érteni a takarékosságban rejlő erőt, akkor talán ez a fejlődés rohamosabb lesz. A külföldi tőkére azonban rá vagyunk utalva és én nem értem azt a szemrehányást, — amelyet a kormány egyik-másik oldalról kapott — hogy Magyarország túlzottan veszi igénybe a külföldi tőkét. Azoknak, akik ezt a szemrehányást teszik, figyelmébe ajánlom: méltóztassanak megnézni a legtöbb európai államot. Nyugodt lélekkel állítom, hogy Magyarország volt az az ország, ahol a kormány a legszigorúbban kezelte a kérdést, visszatartotta az improduktiv kölcsönfelvételeket és igy elértük azt is, hogy az utóbbi években itt volt legkisebb mértékű az eladósodás. Szerencsés helyzetünk az is, — amint ezt Szabóky államtitkár ur, t. képviselőtársam kimutatta — hogy tulajdonképen még messze vagyunk a háború előtti eladósodás mértékétől, Teljesen igazat adok Rassay t. képviselőtársamnak abban — mert ugy értelmezem beszédét, hogy amikor erről a kérdésről kritikát gyakorolt, csak azt akarta, — hogy improduktiv célokra ne vehessünk fel hiteleket. Én voltam az első, aki idejöttem a közvélemény elé, szóvá tettem a' városoknak és egyéb közületeknek azon tervezett beruházásait, amelyeknek meginditása nem volt kívánatos. Ezeket a kormány meg is tudta akadályozni; ezentúl sem követhetünk más elveket, minthogy csak olyan beruházásokat engedünk meg, amelyek tényleg produktívek s amelyek nemcsak addig hatnak a produkcióra, amíg végrehajtatnak, hanem összes kihatásaikban á termelés érdekeit szolgálják. Ha ebből a szempontból nézem a hitelpolitikai törekvéseket, a legnagyobb kérdés, amely megoldásra vár, s amely örvendetesen előbbre ment egy lépéssel: a föl db irtokreform finanszírozásának kérdése, ami tul an donképen meg fogja oldani a forgótőke kérdését e gazdasági ágakban. De ezen túlmenőleg

1 is állandóan foglalkozunk ezekkel a hitelkérdésekkel. És ha vannak ma panaszok, hogy ' magas és túlzott kamatlábak vannak, ez talán inkább a tőkehiány kérdésére tartozik. Én azonban azt hiszem, hogy ebben a tekintetben bizonyos mértékig nagyobb eréllyel kell majd eljárni. Nem beszélek ma a kamattörvényről, — arról a múlt alkalommal már beszéltem — de igenis, meg vagyok győződve róla, — épen most folytatok megbeszéléseket e 'kérdésben. — hogy a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ utján ismét nagyobb erőt tudunk adni a kamatpolitikának, mert kell, hogy erőteljesebben szóljunk bele ebbe a kérdésbe. (Helyeslés jóbbfelől. — Szabó Sándor: Ha a tőkét üldözik, kivonul az országból!) Bocsánatot kérek, olyan politikát, ameiy a tőkét üldözi, nem tudok elképzelni. (Szabó Sándor: Nagyon kell vigyázni. Az a legnagvobb üldözés, ha elveszik tőle a kamatot. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Szabó Sándor képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. Bud János pénzügy minister: T. Képyise- • 3. ülése 1928 március 30-án, péntehen. 453 lőház! Ismételten hangisúlyozom tehát, hogy a kormány állandóan foglalkozik a hitelpolitikával, törekszik ezt helyes irányba terelni, természetesen mindig az adott helyzethez, az adott körülményekhez képest. Ezzel kapcsolatban rátérek maguknak a közterheknek kérdésére is. Ai közterhek kérdését itt különböző formában vetették fel. Kállay Tibor t. képviselőtársam nagyon érdekes beszédében foglalkozott ezzel a kérdéssel és egy adatott idézett, nevezetesen azt, hogy mennyire emelkedett a szanálási költségvetéssel szemben a közteherviselés. Azt hiszem, itt is korrigálni kell kissé az adatokat. Először is nem 59 pengő, hanem 70 pengő volt a fejenkénti adóteher. (Kállay Tibor: ötvenkilenc!) 70 pengő, méltóztassék utána számitani. (Káli lay Tibor: Én is utána számította m !) Másrészt méltóztassék figyelembe venni, hogy nagy tételt képeznek a vámok, amelyeknek alapjában véve gazdaságpolitikai jelentőségük van, de amelyek természetesen mint bevételek is jelentkeznek. A közterheknél azt kell nézni, hogy a költségvetés kiadásainak emelkedését tulajdonképen mi okozta. Ha azt látom, hogy a múlt évi költségvetésben az emelkedés 80% -át az illetmények képezték, akkor nem látok lehetőséget arra, hogy olyan könnyedén lehessen ebben a kérdésben dönteni; különösen nem, látok akkor, amikor az illetményekre nézve annyi kérelmet hallottam itt, hogyha hamarjában összegezném, nem kevesebb, mint 140—150 millióval kellene emelnem a költségvetést. T. képviselőtársaim majdnem kivétel nélkül szóvá tették az egyes közalkalmazotti kategóriákat és mindenütt bizonyos illetményjavitást kértek. Akik szerényebb keretek között mozogtak, még azok sem vették észre, hogy sokat kérnek. így Homonnay t. képvisetársam is, aki nem kivánt egyebet, mint egyelőre a családi pótlék emelését. Én foglalkoztam annak idején ezzel a kérdéssel, de ennek a megoldása is legalább 20 millió pengőt igényel. (Egy hang a jobboldalon: Az agglegényadó utján.) Nem hiszem, hogy ezen az utón tudnók rendezni a kérdést. (Neubauer Ferenc: 460 millió pengő személyi kiadáson felül nem mehetünk!) Uj lakbérsorozást is kivannak majdnem minden községre vonatkozólag'. Ez is majdnem 30 millió pengőt igényelne. A státusviszonyokat is mindenki javitani szeretné. Akkor, amikor a személyzeti kiadások amugyis oly nagy részét teszik a költségvetésnek, azt hiszem, óvatosan kell kezelnünk a kérdést, mert igen könnyen olyan helyzetbe kerülhetünk és olyan budgethez juthatunk, amely veszélyezteti az államháztartás egyensúlyát. A régi nyugdíjasokat illetőleg, ameddig elmehetett az állam, elment, de tovább nem mehet el, mert méltóztatnak tudni, hogy a legiitóbbi illetmény- és nyugdíjrendezések is, amelyeket mi 50 millióval számítottunk, mintegy 67 millióba kerültek. A régi nyugdíjasok között legfeljebb csak egy csoport van, amelynél, amennyiben a helyzet megengedi, az igazság érdekében változtatnunk kell. Ezek azok a nyugdíjasok, akik 15 évnél kevesebb szolgálattal mentek nyugdíjba ós akik a szanálás érdekében kisebb nyugdíjban részesültek, mint egyébként részesülhettek volna. Hogy azonban mikor fog* az az idő bekövetkezni, amikor ezeken is segíthetünk, erre nézve ma nyilatkozatot tenni nem tudok. Kell, hogy ebben a kérdésben nyíltan megmondjam véleményemet, — épen azért, mivel minden oldalról ismételten 60*