Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Az országgyűlés Mpviselöházánah 153. ülése 1928 március 30-án, pénteken. 451 márka, Amerikában 134 márka, Ázsiában 129 márka. Ezek az adatok nyíltan tárják fel a helyzetet. Európa, amely óriási indusztrializmussal fejlődött, amely megteremtette a maga hatalmas iparát és megfelelő viszonylatban volt a többi földrészekkel: felvette azoknak nyersterményeit és odaszállította a maga ipari cikkeit, napról-napra jobban elveszíti ezt a területet. Mindenütt uj erőket látunk fejlődni, amelyek nyersterményeiket nemcsak maguk kívánják feldolgozni, hanem amelyek még versenytársul is jelentkeznek a világpiacon. Én ebből csak egy következtetést vonhatok le: azt, hogy Európa nem veszi észre, hogy a gazdasági élet terén most dől el a sorsa és addig, amíg itt Európában olyan gazdaságpolitikai irány uralkodik, amely az egyiket erősen szembeállítja a másikkal, amellyel minden állam a maga fejlődését akarja előmozdítani a másik kárára, végeredményben egyik sem fogja megjavítani a maga helyzetét, de súlyban vesziteni fog az egész világgazdaságban: nem az eo-yes állam, hanem Európa. (Ugy van! balfelől.) Ez a tényállás és vámpoltikailag és gazdaságpolitikailag is ebből a szempontból kell levonni a következtetéseket. Nem tudok különbséget tenni az egyes termelési ágak védelme tekintetében, egyformán védelemre szorul mindegyik, de ne kényszerítsenek bennünket arra, hogy feladjuk összes érdekeinket s azután ki legyünk szolgáltatva az egész vonalon a külföldi versenynek. (Ugy van! bal felől!) Itt van a kérdés súlypontja: ha tud Európa más gazdaságpolitikát folytatni, amellyel ezeket a merev elzárkózásokat megszünteti s amely lehetővé teszi a termékek nyugodt kicserélését, akkor megvan oldva az európai gazdasági élet kérdése is; különben pedig Európa függvénye lesz más földrésznek. De ez nem érdekük a többi földrészeknek sem, mert hiába fejlődnek, ha nincs fogyasztópiacuk. Ismét vissza kell állítani azt a helyes összhangot, amely a világ gazdasági politikájában érvényben volt és meg kell érteni, hogy csak ezen az utón haladva lehet fejlődni és boldogulni. Én ebből a szempontból Ítéltem meg azokat a beszédeket is, amelyek itt elhangzottak, hiszen Kállay Tibor, Biró Pál, Denez Ákos igen t. képviselőtársaim és még többen rámutattak ezeknek a kérdéseknek horderejére. Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk ezt és hiszem, hogy ezek az igazságok érvényre is fognak jutni. Ma talán ugy látszik, hogy a világgazdasági konferencia nyomán megalakított szervezet sem fog valami sok eredményt elérni. De ennek révén mégis el fognak jutni ezek a kérdések a tárgyalásig és közvéleménnyé fognak válni. Mentől hamarább tudja Európa ezeket a kérdéseket megoldani, annál hamarább lesz lehetséges helyesebb gazdasági fejlődésről beszélni. Európának természetesen az ő erősebb indisztrializmusával sokkal nehezebb viszonyok között kell felvennie a versenyt. De végeredményben olyan alkotó képesség és termő erő. mint Európában van, nem mehet züllésbe és meg kell értenie Európának Önmagát, hogy mi tulajdonképen a célja és mik a feladatai, amelyek e téren megoldásra várnak. Nem is megyek tovább ezekben a világgazdaságpolitikai kérdésekben, mert tisztán látom azt az irányt, amelyen nekünk haladnunk kell: ez pedig a termelésnek az egész vonalon való megerősítése. (Ugy van! Ugy van!) Ez vonatkozik ugy a mezőgazdaságra, mint az iparra. Természetesen mások a módok az egyik esetKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. X. ben és mások a másik esetben. De fel kell vetnem azt a kérdést, hogy az esetben, ha azt látom, hogy mezőgazdasági termelésem fejlesztésével nem tudok a világpiacokra eljutni, hol keressem a kérdés megoldását 1 Más megoldás nem létezik, mint lehetőleg a belső fogyasztásnak az emelése. Ez természetesen erősebb iparfejlesztést kivan, de a kettő között meg kell teremteni az összhangot. Feltétlenül meg kell találnunk azt az összhangot, hogy a kettő mikép kapcsolódjék egymásba és azt a módot, hogy miképen lehetne a mi egész gazdasági életünket ezzel megjavítani. Természetesen az utak és módok rendkívül eltérők lehetnek. Én ma inkább az állam szerepével fogok ebből a szempontból foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Foglalkozom abból kiindulva, hogy itt a beruházások kérdése is megvitatás alá került. Érdekes visszaemlékeznem arra, hogy amikor megindultunk a beruházásokkal, mindenki pesszimista volt és arról beszélt, hogy a beruházási akciót nem fogjuk tudni éveken át fentartani- Azért mindenki azt követelte, hogy minél nagyobb erővel folytassuk a beruházásokat. Most, amikor megvan erre a mód, most ez képezi kritika tárgyát és a beruházásokat kritizáljak anélkül, hogy örülnének annak, hogy beruházásaink vannak. Itt szembeszállók minden olyan felfogással, amely az egyik oldalon a terhek csökkentését követeli, a másik oldalon ellenben minél több probléma megoldását kívánj államtól. Ezt a két kívánságot összeegyeztetni aligha lehet. Ebből a szempontból hivatkozom Gaal Gaston t. képviselőtársam beszédére, — amelynek egyes részeivel egyetértek ugyan — de amely besziéd rendkívül élesen kiemelte a közterheknek a magasságát. Bámulattal vettem észre, hogy ugyanakkor a következő problémák megoldását hozta javaslatba: szállodák építését a Balaton körül, internátusos köizépiskolák fejállítását a Balaton körül és a tisztviselőknek magasabb lakbérosztályba való sorozását a Balaton körül. Ha neki megvan a joga — amint hogy feltétlenül megvan —- arra, hogy mindezt követelje ennek a vidéknek a részére, akkor a többi képviselőtársamnak is megvan a joga, hogy ugyancsak a maguk vidléike részére ezeket szintén követelhesse. Megmondom őszintén, hogy sok kérdésben egyetértek vele, mert nagyon szeretném például, ha a Balaton vidékét annyira ki tudnók építeni, hogy az a 30 millió nem menne ki külföldre, amely nyacímén terheli fizetési mérlegünket. Nagyon helyes volna, ha mi tovább tudnók ez irányiban a megkezdett akciót folytatni. Megállapítottam, hogy például Németországban milyen nagy pénzösszegeket fordítanak hasonló üdülőhelyek építésére csak azért, hogy a közönséget otthon visszatartsák. Helyeslem a középiskolák felállítását is. De amikor ilyen problémákat vetünk fel az egyik oldalon, kissé meg kell fontolnunk, hogy a másik oldalon olyan éles^ kritikával kisérjük a közteherviselés kérdését. A magam részéről csak örülni tudok annak, hogy ismételten abban a helyzetben vagyunk, hogy termelésünk érdekében tehetünk valamit. Már beszéltem itt a beruházásokról, amelyek a költségvetésben vannak felvéve és azokról, amelyek az Országgyűlésnek tett jelentésben vannak részletezvve. A legrövidebb időn belül, lehetőleg áprilisban vagy legkésőbb május elején, még egy további törvényjavaslattal kívánok jönni a t. Ház elé, amely további 60 milliónak beruházásokra való felhasználásét fogja lehetővé tenni. (Helyeslés.) Azt hí 60