Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Az országgyűlés képviselőházának 153. ütése 1928 március 30-án, pénteken. 44Ö óriási eltolódás történt az utóbbi évtized alatt a költségvetésekben. De vegyünk olyan államokat, amelyek a háborúban nem vettek részt: Hollandia költségvetése 1913-ban 231 millió hl. forint volt, ma 821 millió hl. forint. Svájc költségvetése 1913-ban 106 millió svájci frank volt, ma 332 millió svájci frank. Ha igy áll a helyzet, az ember feltétlenül kutatja, hogy mi ennek a magyarázata. Mielőtt azonban erre felelnék, kénytelen vagyok a mi költségvetésünkkel foglalkozni. Azért foglalkozom ezzel, mert gróf Sigray Antal igen t. képviselőtársam — különben igen szép beszédében — ebben a kérdésben hitelt adott egy cikknek, — mert ugy vettem észre, hogy egy cikkből vette az adatait — amely cikk azonban, meg kell mondanom, nem nagy hozzáértéssel kezelte a kérdést. Egészen másképen áll a helyzet, mint ahogyan ő kimutatta, mert az 1913-iki költségvetésünk kiadásai tulajdonképen 2490 millió pengőt tettek ki, amivel szembeállítva az 1928/29. évi költségvetésnek 1358 millió pengős kiadását, megállapíthatjuk, hogy nemcsak, hogy nem állunk közel a háború előtti költség- , vetéshez, hanem határozottan messze alatta maradunk. De hogy a költségvetések emelkedtek és emelkednek, ennek egészen más a magyarázata. (Szabó Sándor: A regenerálás!) Nem akarják tudomásul venni, akármennyire magyarázom a problémát, hogy az állam mai feladatai az azelőttiekhez képest jelentékeny változást mutatnak. Ma egészen más funkciókat kell az állami életnek ellátnia, mint amilyeneket még csak tiz év előtt is ellátott. (Egy hang a középen: Egészen uj feladatok vannak!) Nem is beszélek arról, hogy a háborús terhek és a háború nyomán járó kiadások természetszerűleg emelőleg hatnak az egyes költségvetésekre. Hiszen Angliában csak az adósságok törlesztésére ma a háború előttinek háromszorosát, több, mint 450 millió fontot vesznek fel. De tovább megyek. A demokratikus fejlődésnek egészen természetes folyománya, hogy azok a problémák, amelyek az állami élet szempontjából azelőtt nem igen jelentkeztek, ma megvalósitásukat követelik az államtól. (Ugy van! a középen.) Ilyenek a szociális problémák és a kulturális problémák, de ott van maga a gazdasági élet is, amely azelőtt alapjában véve irtózott az állami beavatkozástól és nem szivesen látta az állami támogatást. Ma ez is rá van szorulva az állam támogatására. Olyan erős ma a kapcsolat az állam és az egyéb társadalmi funkciók között, amilyenre alig volt példa. így van ez az állam és a gazdasági élet között is. Bármennyire vitatjuk is tehát, hogy ezeknek el kellene^ távolodniuk egymástól, —- ami igen szép tétel — végeredményében a kérdéseket e kapcsolat mellőzésével nem lehet megoldani. Néhány adatot fogok csak idézni egy országra, Németországra vonatkozólag, hogy lássuk, miképen változott meg az állami funkciók jellege. Közoktatásügyre Németország 1913/14. évben fejenkint 19 márkát költött, ma 33 márkát költ. A népjóléti kérdésekre — ebben különösen a közegészségügy játszik nagy szerepet 1913/14-ben fejenkint 10 márkát költött, ma pedig 46 márkát költ. A gazdasági életet érintő kiadásokból fejenkint 1913/14-ben 10 márka esett, ma 18 márka jut. Akármelyik állam költségvetését vegyük elő, ugyanezt a helyzetet látjuk. Ezek a problémák mindenütt páran- . csolóan követelik a megoldást. Ez az egyik feltótlen oka a költségvetés emelkedésének. Ha én a mi költségvetésünket nézem ezekből a szempontokból, azt látom, hogy mi is.minden erőfeszitéssel megkíséreltük ezeknek a kérdéseknek megoldását. A mi költségvetésünknek az a nagy hiánya, hogy sajnos, nem jut annyi ezeknek a kérdéseknek megoldására, mint amennyi a fejletteb államokban jut. Hiszen senki sem fogja azt mondani, hogy Németország a gyengébb kultúrájú államok sorálba tartozik, hanem azt hiszem, mindenki vezető helyre fogja tenni és mégis, Németországnak ma a kultúra emelése érdekében háromszor annyit kell költenie, mint költött azelőtt. De mi történjék nálunk, ahol tulajdonképen még az elemi kultúrának a kérdései sincsenek megoldva, az elemi kultúráéi, amelyen át pedig tulajdonképen az egész társadalom erősödik, amely termeli azokat az erőket, amelyek a közép és magasabb kultúrában azután óriási előnyt jelenthetnek a nemzetre nézve. Csak természetes hogy nekünk itt-ott, talán látszólag, többet kell ezekre a kérdésekre költenünk. Gróf Sigray képviselő innak csak azt válaszolhatom, hogyha már arra kényszeritettek minket, hogy még a belső biztonságot ellátó haderőt sem tudunk tartani, akkor örüljünk annak, hogy legalább a kulturális és gazdasági életünk erősítésére tudunk költeni. Költségvetésünkben igenis van emelkedés, amint hogy emelkedés volt már az előző években is, sajnos azonban, ennek tetemes része alapjában véve az illetményekre esik, az illetmények - fokozását azonban minden oldalról követelték. Mert kifogásolni a költségvetés emelkedését — amint Rassay igen t. képviselőtársam tette — és a vélgén azt mondani, hogy a tisztviselők 75%-ának nincs olyan illetménye, hogy ahból megélhessen, ebben — ne méltóztassék rossz néven venni — valami nagy összhangot nem találhatunk. (Rassay Károly: Pedig meg; lehetne benne találni, pénzügyminister ur, mert ugy kellene átszervezni az adminisztrációt, hogy ne legyen meg ez a differencia! — Bíró Pál: Kifizetjük 80—90%-át nyugdíjban. — Zaj.) Elnök: Csendet kiérek, képviselő urak! Bud János pénzügy minister: A kormány az adminisztráció egyszerüsitésétre törekszik, ebben az irányban meg is tesz mindent, amit lehet, de azzal legyünk tisztában, hogy a kérdés máról-holnapra nem oldható ugy meg, hogy ennek következtében a terhek is eltűnjenek. Hiszen költségvetésünknek legnagyobb baja a nagy nyugdíjteiher, amely a menekült tisztviselők révén származott. Ezt még tovább fokozni nem volna kívánatos. Pedig, sajnos, csak ugy lehetne a kérdést megoldani, hogy végeredményben az egyik oldalon megtakaritások, a másik oldalon pedig ezzel szemben többletkiadások jelentkeznének. Képviselőtársaim legnagyobb része gazdaságpolitikai kérdésekkel és jórészt pénzügyi politikai kérdésekkel foglalkozott. Nagy örömmel láttam, hogy a gazdaságpolitika mennyire gerincét képezte a vitának. Olyan érdekes és mélyreható fejtegetéseket hallottunk ebben a kérdésben, amelyek alkalmasak arra, hogy a helyzetet sok irányban tisztázzák. Hivatkozom itt elsősorban Kállay igen t. képviselőtársam hatalmas beszédére, amelyben különösen a vámkárdéssel foglalkozott, annak nyomán, hogy Gaal Graston t. képviselőtársam a kérdést felvetette és azután ez két oldalról tulajdonképen kontradiiiktorius tárgyalás tárgyává tétetett. Éh a vámpolitikai kérdésekkel nem kivánok most foglalkozni, egy szempontra azonban fel kell hogy hívjam az igen t. Ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) A gazdasági élet örökös változásoknak