Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

446 Az országgyűlés képviselőházának 153. ülése 1928 március 30-án, pénteken. nagyságához képest nincs aránylagosan anynyiszor több fogatuk. Ezt az antiszociális adót tehát eltörlendőnek vélném és helyette inkább az útadó százalékát tartanám felemelendőnek, amely az adó alapján lévén kivetve, mindenesetre sokkal igazságosabb lenne, annál is inkább, mert ma az a helyzet, hogy a közmunkaváltságot jóformán teljes egészében a gazdaközönség viseli, az útadó felemelése folytán pedig azok is részesednének ebben a teherben, akik egyéb címeken vannak megróva magasabb adóval, tehát az egyéb foglalkozási ágak is. (Gubicza Ferenc: Ezt kevés földbirtokos meri elmondani!) T. Képviselőház! A súlyos termelési nehézségekel szemben azt kell látnunk, hogy az értékesítési viszonyok is a lehető legrosszabbak. Ennek oka ismét elsősorban a trianoni békében rejlik, amely megfosztott minket fogyasztopiacaink legnagyobb részétől, hiszen a tőlünk elrabolt országrészek igen nagy része voltaképen fogyasztónk volt, amely a részére szükséges mezőgazdasági terményeket az ország többi részéből, a mezőgazdasági termelésre inkább alkalmas területekről szerezte be. A trianoni béke következtében beállott szomorú állapot folytán lerongyolódott az ország lakossága és ennek folytán a megmaradt kicsiny országrész felvevő képessége is kisebb lett. De megfosztott minket Trianon egyéb piacainktól is, mert hiszen elvesztettük az osztrák piacot is, amelylyel a múltban közelebbi kapcsolatban voltunk. A háború utáni időkben azt látjuk, hogy minden ország önmaga akarja magát kielégíteni a saját termelése révén és ezért behozatalát a minimumra csökkenti, még igényeinek lefokozása árán is és igyekszik ezáltal a külkereskedelmi mérleget megjavitani. Ezt látjuk különösen Németországban, de ezt látjuk a többi államokban is, azokban az államokban, amelyek a múltban, a békeidőben a mi terményeink részére piacot képeztek. Ez fennáll ugy a gabonaértékesítés, mint az állatértékesités tekintetében. Gabonaértékesítésünknél az a legnagyobb baj, hogy a magyar gazdáközönség kénytelen termését vagy legalább is annak nagyrészét közvetlenül az aratás után piacra dobni, áruba bocsátani azért, mert ebből kell fedeznie legfontosabb szükségleteit lés azokat a kiadásokat, amelyeknek kiegyenlítését nagynehezen el tudta húzni az aratásig. Ezáltal nagymérvű veszteséig éri minden esztendőben a gazdaközönséget s ezzel szemben igen nagy nyereségre tesz. szert a spekuláció, amely ezt p» helyzetet teljesen kihasználja a maga részére. A nagymennyiségű gabonának piacra bocsátása ugyanis a gabonaárak leszállítását eredményezi, amelyek ezért mindenkor az aratás után a legalacsonyabbaik, viszont később, különösen újév után, de még jobban tavasz felé a gabonaárak ismét emelkednek, amidőn azonban már nem a gazda kezében van az a gabona, amidőn tehát az emelkedés hatását nem tudja kihasználni. Ezen az állapoton csak ugy lehet segíteni, ha a gabonaértékesitő szövetkezetek felállításáról gondoskodunk, amelyek néhány helyen már nagyon szép eredménnyel működnek s amelyeknek szaporítása elsőrendű szükség, mert ez esetben a gazda nem kénytelen piacra dobni aratás után a gabonáját, hanem a szövetkezeti raktárnak adja át, ahonnan a gabona akkori árának bizonyos nagyobb, 70—75 percentjét megkapja, magát a gabonát pedig akkor értékesítheti, amikor ő jónak látja, amikor a viszonyok a legkedvezőbbek, tehát ki tudja használni a később bekövetkező kedvezőbb konjunktúrát. Természetes, hogy ezeknek a gabonaértékesitő szövetkezeteknek és raktáraknak felállításához elsősorban pénz szükséges és ugyancsak pénz kell a gazdák részére a raktárba beszállított gabona után adandó előleg céljára is. Sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy a múlt érv őszén a sajtó egy részében állandóan jelentek meg olyan cikkeik és közlemények, amelyek azt tartalmazták, hogy a gazdaközönség nem akarja termésfeleslegét piacra dobni, hanem visszatartja gabonakészletét és spekulál. Ezek kétségkívül vagy tudatlanságból, vagy rosszakaratból származhattak és pedig lehet, hogy épen talán olyanok részéről, akik épen a gazdák bőrén szoktak nyerészkedni, (UOil van! jobb felől.) azonban nagyon csodálkoznom kell, hogy komoly és magas színvonalú sajtóorgánumok ilyen nagyon is vastag tévedéseket magukban foglaló hireszteléseknek helyet adtak a maguk hasábjain. Állatkivitelüük tekintetében szintén igen nagyok a nehézségek. Békében Németország, Svájc és Ausztria voltak legjobb piacaink e tekintetben. Ma azonban Németországba egyáltalában megszűnt az állatkivitelünk; Ausztria nem képes annyit felvenni, mint régebben, részben területének megkisebbedése folytán, részben azért, mert a nehéz gazdasági helyzet folytán ott is megsúlyosbodtak az állapotok; az osztrák tartományok helyén keletkezett, úgynevezett utódállamok vagy kielégítik magukat saját egyéb területeikről, vagy pedig a velük szövetséges államokból; közülök legfeljebb még Csehország felé van némi kivitelünk, de ez is csekélynek mondható. Svájc pedig csak a legprimább árut tudja felhasználni, amit csak elsőrendű, a legnagyobb szakértelemmel és nagytőkével bíró hizlalóink tudnak produkálni, kisebb gazdáink azonban, akik kisebb szakértelemmel és főképen kevesebb tőkével rendelkeznek, azonban nem. Feltétlenül szükséges tehát, hogy ezen az állapoton változtassunk. Ezeken a kiviteli nehézségeken pedig kizárólag csakis kereskedelmi szerződéseinknek és vámpolitikánknak bizonyos mértékű revíziója segíthet. Tárgyalásba kell tehát bocsátkoznunk azokkal az államokkal, ahol remény van arra, hogy gazdasági terményeinket elhelyezhetjük; kölcsönös engedményeket kell tennünk egymásnak. Annak fejében, hogy egyes államok, — például Németország, amelyre nézve a legkívánatosabbnak tartanám, ha tárgyalhatnánk vele ez irányban, — engedményeket tesznek részünkre az állatok bevitele tekintetében, viszont nekünk kell előnyöket biztositani az ő részükre bizonyos ipari cikkeknek hozzánk való behozatalára nézve. Ezzel kettős célt érünk el: egyrészt jobban tudjuk értékesíteni ami termel vényeinket, másrészt az ipari cikkek olcsóbbodása folytán a termelési költségeket csökkenteni tudjuk. Nemcsak a sokat hangeztatott tÖbbtermelésre kell törekednünk, hanem arra is, hogy minél kevesebb munkával és minél kevesebb költséggel tudjunk minél többet, minél jobbat és tökéletesebbet előállítani. Arra kell törekednünk, hogy ne csak többet termeljünk, hanem arra, hogy tökéletesebbet, minőség tekintetében is jobbat tudjunk termelni. Épen ezt a célt szolgálják azok az intézkedések. aemlyeket a földmivelésügyi kormány tett, amelyek különösen állattenyésztésünk színvonalának emelése érdekében. Ezt szolgálják a községek részére tenyészállatok beszerzésére adott kamatnélküli kölcsönök és az az intéz-