Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

408 Az országgyűlés "képviselőházának 15 süket fülekre talált. Pedig az a gyár, ha jól tudom, többet fizet egy évben 30.000 pengőnél ilyén munkásbiztositási járulékot. Nem lehet ugyan minden kis ipartelep számára egy rendelőt csinálni, de ahol indokolt, ahol látja az ember, hogy ez a közre nézve minden tekintetben hasznos, ott, — őszintén meg kell mondanom, — én az ilyen vaskalaposságot károsnak tartom. Nagyon szeretném, ha a népjóléti minister ur erről tudomást venne és intézkednék. Erre nézve és ezzel összefüggésben legyen szabad egy határozati javaslatot benyújtanom. Tudom, hogy nekem, mint kormánypárti képviselőnek, ezt a minister úrral előbb meg kellett volna beszélnem, de azért mégis beadom ezt a határozati javaslatot; ha a minister ur ellene lesz, nem engedem magam leszavaztatni, hanem visszavonom, de beterjesztem most ugy, ahogyan elgondoltam. A következő határozati javaslatot adom be (olvassa): »Miután megállapított tény, hogy a munkásés betegsegélyző biztosítás fennálló törvényei kizárólag a munkásokra vonatkoznak és annak intézményéből a munkaadók ki vannak zárva, utasittassék a m. kir. népjóléti- és munkaügyi minister ur egy olyan módositó törvén y szerkezet sürgős beterjesztésére, amely módot ad a munkaadónak is a munkásbiztositó intézményben való részvételre. Ugyancsak mondja ki a t Ház egy olyan törvénytervezet beterjesztésének szükségességét is, amely az önálló iparos és kereskedő exi stenciák, valamint a kisbirtokosság aggkori nyugdíjbiztosítására vonatkozik.« Évek óta húzódik már itt egy törvénytervezet a vármegyei közigazgatási reformra vonatkozólag ; ezt sokféle variációban láttuk már. Annyi bizonyos, hogy idő multával módositani kell a mai kornak meg nem felelő intézményeket, de e törvények mindig csak népiessebbek, megfelelőbbek lehetnek, az ország és a nemzet érdekében való jobb, közvetlenebb és célravezetőbb eljárást kell, hogy megvalósitsanak. Azokat a tervezeteket, amelyekről hallottunk, hogy a törvényhatóságnak körülbelül kétharmad része virilisekből állana é^ csak egy harmadrésze válasz tott tagból, a magam részéről őszintén megmondva nem kifogásolnám, csak békesség legyen országunkban, megértés legyen és gyorsabban menjen az adminisztráció. Attól félek azonban, — és erre figyelmeztetem az igen t. belügy minister urat — hogy az egyszerű falusi nép az ilyen intézkedések folytán teljesen kiszorulna a törvényhatósági közgyűléséből, ez pedig nem keltene megelégedést, megnyugvást, ami semmiesetre sem lehet célja sem a kormánynak, sem a t. Háznak. Ha a belügyi kormány a reformmal foglalkozik, akkor egyszerüsitse a közigazgatást, egyszerűsítse a közigazgatás adminisztrációját, s ha lehet, tegye olcsóbbá, de semmiesetre se tegyen olyant, hogy a nép, ha tévesen is, azt gondolhassa, hogy az alsóbb népréteg a törvényhatósági bizottságból ez által nem hogy kizáratik, hanem joga valósággal megcsonkittatik. Én ilyen törvényt nem kivánnék a népnek esetleges elégedetlenkedésére való tekintettel meghozni, mégis meg kell említenem azokat a néha elhangzott kifogásokat a tisztviselői karra vonatkozólag. Hiba minden testületben, minden társadalmi osztályban történhetik, igy a tisztviselői karban is, de az én megfigyelésem és megítélésem szerint a magyar tisztviselői kart a legnagyobb elismerés és a legnagyobb hála illeti meg. (Ugy van ! Ugy van !) Egyetlen egy példát említek fel erre. Somogy vármegyében az árvaszék egyik ülnökének kiosztottak egy ügydarabot: Egy tizenöt- vagy tizenhatéves árva vagyonáról volt szó. Ez az ülnök — mondhatom — a legnagyobb körültekintéssel, utánjárással és fáradsággal járt el. Ha jól tudom, a Tiszántúl 2. ülése 1928 március 29-én, csütoríohon* volt a szóbanforgó birtoktest, amelyet ez az árvaszéki ülnök ugy értékesített, hogy annak a kiskorúnak gyámja, az apja, — mert a birtok az anya részéről származott, aki elhalt — a legnagyobb meglepetéssel vette tudomásul, hogy milyen nagy árat ért el. Amikor azonban elmondta ez a tisztviselő, hogy hogyan érte el azt a magas árát, az apa azt mondotta: igy lehet. (Jánossy Gábor : Valamennyi olyan !) Nagyon sajnálom, ha itt a Házban, a törvényhozásban elhangzik egy-egy hang a tisztviselők ellen. Hiszen — szó sincs róla — történnek kilengések. Méltóztassék azonban az illetőt nevén nevezni, (Élénk helyeslés jobbfelól.) de ne méltóztassék azt mondani, hogy a tisztviselők járnak igy el, hogy azt mindenki magára vehesse. (Helyeslés.) A magyar tisztviselői kar ennek a nemzetnek szellemi vezetője, tanítója, oktatója volt a múltban, az a jelenben is és kell, hogy az legyen a jövőben is. (Jánossy Gábor : Ugy van ! Ugy van ! Arany igazság.) Lehetetlen állapot az, hogy a magasabb szellemi képzettségű embereknek ne legyen hivatásuk a vezetés, az oktatás, a nemzet irányítása. (Ugy van ! Ugy van !) És amikor a magyar nemzet egyeteméről többé-kevésbé el lehet mondani, hogy e/.er éven át a főúri osztállyal együtt ezt a hivatását ugy töltötte be, hogy a magyar nemzet napjainkban is fennáll, akkor nem szabad általánosítani, ha egyeseknél bármi legkevesebb ilyen kilengés, hiba vagy — nem tudom — gyarlóság történik. (Ugy van ! Ugy van !) A falu népe néhanapján legkisebb botlásaiért súlyosan bűnhődik. Ha egy darab fát hoz az erdőből, vagy egy ostornyelet vág a falusi ember. A falusi ember a maga egyszerűségében nem olvassa a törvényeket naponként vagy sohasem, (Jánossy Gábor : Meg sem értené !) igen nehéz fizikai munkája által elcsüggedt és elfáradott feje erre aztán már csakugyan nincsen berendezve, hogy munkája után még törvényeket is böngésszen. Nem tudja, hogy minek mi a következménye. A falusi ember valahol egy ostornyelet vág, az őr észreveszi, ha tilos, meg kell büntetni. De hogy elzárásra büntessék, hogy egy embert ezért megbélyegezzenek, hogy annak gyermekei is kénytelenek legyenek eltűrni, hogy azt mondják nekik: apád be volt zárva, azért mert egy ostornyelet le mert vágni, azt nem lehet helyeselni. Én nem pártolom a bűnt és a szabálytalanságot, ezt senki sem kívánja. Mégis azt kívánom, tessék az illetőt kisebb pénzbüntetéssel sújtani, de ne fogházzal, ne ugy, hogy egy hétig, vagy kettőig elzárják ilyen kisebb dologért. Az illetőnek sokszor nincsen senkije odahaza, ott áll három-négy-öt-hat szarvasjószág az istállóban, ott áll még több más jószága és senki sincs, aki azokat gondozza. Méltóztassék elgondolni, hogy az ilyen vagyonnal mi történik. Arra kérem tehát a mélyen t. igazságügyi kormányt, hogy ilyen esetben az illetőt, aki a törvény ellen vét, pénzbüntetéssel sújtsa, de semmiesetre se elzárással. Igen ^ok szó hangzott el már itt a forgalmi adóról, de nem sokkal vagyunk odébb, mint eleinte. Sőt, ha jól megnézzük a dolgokat, még rosszabbul vagyunk, mint évekkel ezelőtt. Kérve kérem a kormányt ne feszítse tovább ezt a hurt. Nagyon jól tudom, valamennyien tudjuk, hogy egy államot, egy országot adózás nélkül fenntartani nem lehet. (Ugy van! Ugy van!) Én azt i mondom, ha egy fillért nem enged a kormány a I forgalmi adóból, hát nem enged. Én ezt meg I tudom érteni. De azért ne szekírozzuk a népet. ! Abhoz a kis boltoshoz, ahhoz a kis iparoshoz, akinek sem ideje, sem tudása nincsen hozzá, — de nem is birja el az a kicsiny kis kézműves ipar — hogy könyveket vezessen, odamegy a forgalmi adóellenőr és három vagy négy év előtti könyveit,