Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

52. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. 386 Az országgyűlés képviselőházának 11 vetettek magukkal és azt mondották, hogy hát tisztázni fogják a gyártási kampány elején, hogy vájjon fentartsák-e az üzemet vagy nem, mert hiszen nem akarták, hogy a gyártási kampány közben érje őket épen a forgótőke miatt a krizis. S igy ők — akik aktivak, akik akkor, ha ma beszüntetik a gyárat, amely 400 munkást foglalkoztat, még mindig körülbelül másfélmillió pengőnyi tőkével tudnak viszszavonulni — elhatározták, hogy ennek a forgótőkének megszerzésére lépéseket fognak tenni. Minthogy ennyi munkást foglalkoztat ez a gyár, ennek az ügynek komoly, szociális oldala van, különösen tekintettel arra, hogy ugyanazon a vidéken más gyárak beszüntették az üzemeiket. A kormányhoz is fordult ez a gyár támogatásért és Vass József népjóléti minister ur, nagyon helyesen, ezt az ügyet magáévá tette. Ö maga akart közbenjárni és közbe is járt a többi ministeriumoknál, hogy ezt a gyárat a krízistől mentsék meg. A dolog tehát eljutott a Pénzintézeti Központig. A Pénzintézeti Központnál Pásztor igazgató ur a vagyon státusának és mérlegének átvizsgálása után kijelentette, hogy; a gyárat aktivnak találja és teljesen üzemképesnek tartja, de kijelentette ugyanakkor azt is, hogy a Pénzintézeti Központ ennek a gyárnak kölcsönt nem adhat és nem is ad, mert ha a kormány két évvel ezelőtt jónak látta a Pénzintézeti Központ statútumait és eljárási módusát megszigorítani, akkor ám lássa a kormány a következményeket; ők nem térhetnek el, mint Pénzintézeti Központ, a nekik adott rendeletektől, ttnég annak' 'a kormánynak kedvéért sem, amely ezeket a rendeleteket kiadta. A vége tehát az, hogy mtagyarul mondva, a Pénzintézeti Központ azt mondta: »Magángyárnak nem adhatok, előbb ala<kuljoJn át ez a gyár részvénytársasággá; eery életképes vagy virágzó üzemnek nem adhatok, bukjék meg először ez a gyár, anier't a Pénzintézeti Központ nem azért van, hogy még életerős vállalatokat támogasson, hanem azért, hogy, bajba' Jutott, tönkrement vállalátóikat segítsen ki a tönkből.« (Felkiáltások bal felől és a balközépen: Szomorú! Nagyon szomorú! — Rothenstein Mór: Lásd az Egyesült Fővárosi Takarékpénztárt! — Peidl Gyula: Nemcsak ez az egy van!) T. Ház! A minap igen tisztelt képviselőtársam és barátom. Gtaial Gaston, azt ajánlotta a tisztelt pénzügymmáster ur figyelmébe, hogy tulaidonképen abszurdum, hogy Magyarországon, amikor az par excellence agrár- és mezőgazdasági állam, olyan intézetek legyenek, amelyek két gazdának a váltóját nem fogaidnak el, de részvénytársaságoknak a váltóit. — még alkkor is. ha azok rossz váltók, • vagy ha azok. mondjuk, talán egy; századrészét sem teszik ki annak a bomitásniak, amely bonitást az a másik váltó kitenne. — el kell. hogy fogadják. S elkkor a tisztelt pénzügyminister tir. nem tudom bizonyosan, de azt hiszem, azt felelte, hogy ezek a statútumok igy hozattak meg. (Vargha Gábor: Tessék megváltoztatni!) Kérdezem azonban: lehetséges-e fentartani ilven rendelkezéseiket, amelyekről ad absurdum ki van mutatva már ezzel az egy esettel kapcsolatban is. hölgy azok teljesen tévesek?! Kérdem, lehetséges-e mezőgazdasági állatmhan olyan állapotokat fentartani. hogyi énen a föídbiHonosoknak legven a legkisebb és legnehezebben megkapható hitelük? (Forster Elek: Pedig az a legbiztosabb!) Természetesen ennek szociális szempontból is következményei vannak, mert hiszen minden gyár megszűnésével mlegszünliik egy-egy adóalany és pedig hatalmas adóalany. A teher azonban az illető községben vagy városban ugyanaz marad, mert hiszen az adminisztráció ugyanaz marad, és akkor ezeket a terheket indirekte megint az illtető község vagy váfros kénytelen viselni, nem is szólva arról, hogyha egy gyár vagy egy intézmény megszűnik, mint adóalany, aíbból a kormánynak és különösen a pénzügyi kormánynalk is óriási és kézzelfogható vesztesége van. Azt hiszem, a pénzügyminister ur bizonyos fokig optimizmussal nézi a helyzetet, bár nem tudom, hogy azokból a felszólalásokból, amelyek itt elhangzottak és elhangzanak

; hogyan lehet a mai mezőgazdasági és egyáltalán a magángazdasági helyzetet optimizmussal nézni. Egyáltalában nem tudok egyet megérteni és ez az, hogy ebben a helyzetben hogyan lehetséges az, hogy eltérve a szanálási törvényben lefektetett budget előirányzattól, ilyen nagy, majdnem a

1 békebeli Magyarország budgetjónek megfelelő költségvetést tud a pénzügyi kormány elénk hozni. Azt hiszem, az adatok ismeretesek, mégis méltóztassanak megengedni, hogy azokat röviden felolvassam és a t. Ház szine elé hozzam az összehasonlítást az 1913 és az 1928/29, a mostani költségvetés között. Nagy tételekben először mindig az 1913-as költségvetést és utána a mostanit fogom emliteni. Ministerelnökség: 1,879.000 korona, most 3,228.000 pengő. Belügy: 109,897.000 korona, most 115,818.000 pengő. Kultusz: 119,543.000 korona, most 142,676.000 pengő. Pénzügy: 117 millió korona, most 156 millió pengő. Az, 1913-as előirányzat összesítve 1700 millió korona, ezzel szemben az 1928/29. évi, a mostani előirányzat, amint méltóztatnak tudni 1225 millió pengő. (Peidl Gyula: Kicsi az ország, nagy a költség. — Forster Elek: Kisebb ország, nagyobb költség!) Ha tekintetbe vesszük, hogy az 1913-iki előirányzatban benfoglaltatik 338 miillüó korona államadóssági kamat, mig most csak 80 millió pengő az államadósági kamat, tehát 258 milliót le kell vonni, akkor az összehasonlítás képe a következő: az 1913-as előirányzat 1442 millió korona, a mostani pedig 1225 millió pengő. Természetes, hogy az 1913-as előirányzatban benne volt Horvátország adminisztrációja, ez 30 millió korona és a közös hadsereg 80 milió koronával, valamint az udvartartás 12 millió koronával. Ha tehát levonjuk ezeket a tételeket — melyek 122 milliót tesznek ki, — akkor marad 1300 milió, amely a mai 1222 milliónyi előirányzattal szemben már csak 100 milliós differenciát mutat. A ministerelnök ur Debrecenben tartott beszédében azt mondotta: a főhiba az, hogy az országban a magángazdaságok és a gazdálkodás még egyáltalában nem szokott hozzá a trianoni keretekhez. Kérdem, t. Ház: ez a költségvetés azt mutatja talán, hogy az állam hozzászokott a trianoni keretekhez? Hiszen ez a költségvetés ebben a megcsonkított nyolcmilliónyi lakosú államban

1 megfelel annak a költségvetésnek, amelyet Nagy-Magyarország 1913-ban huszmilliónyl lakosára rótt ki. Én ezt a gazdálkodást, ezt a költségvetést megérteni nem tudom. Vannak ennek a költségvetésnek anomáliái is, különösen a takarékosság terén, amely takarékosságot annyira a figyelmükbe ajánlották. Ezekre nem akarok részletesen kitérni, csak egy dolgot emlitek meg, amelyet pozitive tudok és amelyről, azt hiszem, itt a Házban még senki sem emlékezett mes;. A költségvetésben a külügyi kiadásoknál fel van véve 14 rendkivüli követ és meghatalmazott minister fizetése,