Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

*Àz országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 'március 29-én, csütörtökön, 385 tűnő igazságtalansággal, azzal, hogy a magyar áru szállitás az Államvasuton magasabb tarifa alá esik, mint a tranzitó árunak a szomszéd országokból való szállítása. (Ugy van! Ugy van! a balközéven. — Mozgás a jobboldalon.) Kérdem, hogy küzdjön meg akkor a gazdaság, hogy küzdjön meg a mezőgazdaság ezekkel a nehézségekkel. A kereskedelemügyi minister urnák van azonban egy másik, már nem annyira a mezőgazdaságot érintő elmélete is, amelyet, ugy látszik, teljes következetességgel keresztül is visz és ez az, hogy a termelést centralizálni kell, az ipari termelést és a gyári termelést centralizálni kell. Lehet, hogy ez egy bizonyos fokig megfelel a tudományos elméletnek és lehet, — bár ezt nem látom — hogy maga után vonja az ipari termékek árának olcsóbbodását is; lehet, hogy ez a jövőben ki fog derülni, — de mindenesetre nem helyes ez ebben az országban, ahol nemcsak a pénzügyi és termelési szempontokat, hanem természetesen a szociális szempontokat is szem előtt kellene tartani. Mit jelent a termelés centralizálása? Azt jelenti, hogy egyes kisebb vidéki gyárakat, egyes kisebb vidéki iparvállalatokat, minthogy azok nem tudnak megküzdeni a mai nehézségekkel, egyszerűen megveszi egy nagy részvénytársaság, ami ellen a kereskedelemügyi minister ur semmit sem tesz és nem is tehet. Ezek azután leépitik, elviszik a felszerelést és otthagyják kenyér nélkül a munkásokat, a vidéki munkásokat, a szakmunkásokat, úgyhogy nemcsak a gyár értéke vész el, hanem elvész az az érték is, amelyet a szakmunkás, mint ilyen képvisel, mert hiszen szakmáját más helyen folytatni nem tudja — ezt a lakásviszonyok sem engedik — és olyan munkát kell vállalnia, amelyben szakképzettsége egyáltalában nem jut érvényre (Vargha Gábor: Példa rá a sárvári selyemgyár!) Ezekkel a szakministeriumokkal és ezeknek állásfoglalásával szemben ott áll t a népjóléti minister ur, aki minden igyekezetével azon van, hogy a bajokat orvosolja', hogy szociális törvényeket hozzon és hogy a meglévő anomáliákon segitsen. Az ő munkája igazán sziszifuszi munka, mert ha ő ma segit, ma orvosol, a ma hozzájövő panaszokat elintézi, a ma hozzájövő száz és száz exisztenciának segit, hogy azoknak ismét létalapot tudjon teremteni, minden igyekezete hiábavaló, mert akkor holnap épen a kormány közgazdasági politikája folytán ugyanolyan, vagy hatványozottabb mértékben fognak odajönni és fognak az ő segítségéhez fordulni. A kormány gazdasági politikája ugyanis egyrészt nem nyújtván érvényesülési lehetőséget a tisztességes és egyszerű munkának, másrészt pedig a centralizálás által a kisipari vállalatok és kisgyárakat tönkretéve, ezeket az exisztenciákat mind a népjóléti minísterium jóindulatának és segítségének szolgáltatja ki. úgyhogy a népjóléti minister ur a legnagyobb igyekezete és a legjobb intenciói ellenére sem lesz képes mindezekkel a feladatokkal megbirkózni. Minderre példákat szeretnék felhozni, bár azt hiszem, hogy példákat mindenki a saját vidékéről és saját kerületéből épen eleget tud. De nekem, mint vasvármegyei képviselőnek, természetesen az ottani példák állanak a legnagyobb erővel és a legvilágosabban a szemem előtt. Vas vármegyében, mint talán méltóztatnak tudni, leállott a szentgotthárdi óragyár, leállott Körmenden a Transdanubia, Szombathelyen, ahol több gyár van, leállott a^ motorgyár, krizisben van a Pohl és fiai gyár, leállott az Ungár-malom és itt kell m egem litenem a sárvári selyemgyárat is, amely a maga nemében talán egyetlen volt az országban. Egy szóval mindenütt csak azt látjuk, hogy az\

t ország egyik legvirágzóbb megyéjében virágzó intézmények, virágzó gyárak, amelyek száz es száz, sőt talán több ezernyi családnak megélhetést adtak, egyszerűen leálltak, üzemeiket kénytelenek voltak beszüntetni. (Ugy van! Ugy van!) Ez roppant szomorú és ez természetesen az általános gazdasági életnek is tulajdonitható. Nem mondom azt, hogy a kormányintézkedések itt idejében preventive hatottak volna, vagy ezek közül a katasztrófák közül bármelyiket is meggátolhatták volna. A szombathelyi motorgyár, amelyért valamikor annyit áldozott Szombathely városa és amely 400 munkást foglalkoztatott, azért állt le, mert ennek a motorgyárnak, minthogy ez részvénytársaság volt, részvénytöbbségét megvette a Schlick-gyár. Ez a transzakció megfelel a kereskedelmi minister ur centralizáló politika-iának. A Schlick-gyár természetesen elvitte onnan a gépeket, a gyárat leszerelte és ott hagyott Szombathelyen 400 szakmunkást jövő és megélhetés nélkül. A Schliek-gyárat azután felszívta a Ganz-Danubius gyár. Hogy ez a részvényeseknek hasznukra volt-e vagy nem, azt én nem tudom, de hiszen mellékes is. Ez a virágzó üzem tehát megszűnt Szombathelyen.Az Allamvasuti Gépgyár javítóműhelye, amely Szombathelyen eddig körülbelül 700 munkást foglalkoztatott, hat nap helyett csak négy r*ápig dolgozik már, kénytelen volt redukál n

1 üzemét. A többi gyárak, a kis gyárak, szintén válságban vannak. Itt azonban legyen szabad egy konkrét esetet is elmondanom, anélkül, hogy a gyár nevét emliteném. Mert bár ez a gyár teljesen aktiv és teljesen üzemképes, még sem volna jó, minthogy épen hitelkrizissel küzd, ha itt a nevét kimondanám. Tehát vegyük, hogy van egy szolid, komolyan vezetett, évtizedek óta virágzó gyár, amelynek megvan a piaca,

: megvan a vevőközönsége, amelynek vezetősége kitűnő, amelynek munkásai kitűnőek. Ez a gyár hibáján kivül pénzügyi nehézségekbe került és pedig először is azért, mert magántőke és nem részvénytársaság ennek a gyárnak alapja, másodszor pedig azért, mert kénytelen volt leadni a vagyonváltságot és egy halálozás folytán — oldalágra szállván — kénytélen volt leadni az örökösödési adót. Egyszóval ez a gyár elvesztette forgótőkéjének körülbelül 30—40%-át és nem tudott ugy segíteni magán, mint az inflációs időben a részvénytársaságok, mert hiszen ő nem birt részvénytőkét emelni, mint ahogyan azt a részvénytársaságok akkor mindannyian csinálhatták és meg is tették. Most ez a gyár, amely időközben belátta, ihogy megváltoztak a viszonyok, áttért a mezőgazdasági és malomberendezések gyártására is, amelyeknek gyártása 9 hónapi gyártási és 3 hónapi ] elhelyezési kampányt igényel. Ez a gyár ajánlatot kapott a kartelltől. A kartell ázt az ajánlatot tette neki, hogyha belép hozzá, akkor kapacitásának 25%-áig foglalkoztatni fogja. A gyár ezt az ajánlatot visszautasította. A kartell a visszautasítás után figyelmeztette, hogy ennek reá nézve esetleg kellemetlen következményei lesznek. (Jánossy Gábor: A kartellek!) Rövid idő múlva minden különösebb ok nélkül felmondották neki azt a kölcsönt, amelyet eddig minden zavar nélkül élvezett. A gyár eleget is tett ennek a felmondásnak s forgótőkéje természetesen igy még inkább redukálódott. Erre a gyár tulajdonosai számot