Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

'Az országgyűlés képviselőházának 149. ülése 1928 március 23-án, pénteken. 279 reparációk szempontjából Németországban és hogy a reparációs fizetéseket hogyan kell megállapítani s hogyan kell a célból, hogy azokat Németország teljesithesse, Németország állami és magángazdaságát talpraállitani. Ez a hires Dawes-bizottság volt, amelyben két kiváló amerikai férfin a szakértőknek nagy vezérkarával együtt végezte el ezt a munkát. Az egyik vezérférfmnak, — akinek neve után van elnevezve ez az akció, annak ellenére, hogy társának: Owen Young-nak talán több része volt benne, mint neki magának — öccse volt ennek a bizottságnak főtitkára és amerikai módra megtette azt, hogy az egész munkálat lefolyásáról nyomtatásban számolt be olyan nyers, olyan kétségbevonhatatlan őszinteséggel, amilyet ilyen akcióról sehol, semmiféle nyomtatásban és könyvben megtalálni nem lehet. Bizonyitja ezt a nyers őszinteséget az, hogy amikor ők ott dolgoztak, leszögezték a reparáció kérdésével kapcsolatban azt a szempontot, hogy elsősorban azt kell biztositani, — a mellett, hogy Németország a reparációs fizetéseiknek eleget tegyen, összegre való tekintet nélkül, — hogy a német gazdaság olyan adókkal és terhekkel legyen megterhelve, — mert ez, ugy látszik, még fontosabb volt nemcsak Franciaország és Anglia, hanem Amerika szempontjából is a reparáció kérdésénél — hogy ne tudjon a német közgazdaság előnyösébben, vagyis olcsóbban termelni, mint Franciaország vagy pedig Anglia, vagyis azok, akiknek a reprációs költségek járnak. Ezt szögezték ők le teljes nyerseséggel és ugy fejezték ki, hogy olyan adókat kell nyakába vennie a német termelésnek, — tekintet nélkül arra, hogy melyik termelési ághoz tartozik — hogy ezek az adók lehetetlenné tegyék azt, hogy kedvezőbb körülmények között konkurrálva s természetesen óriási exportra téve szert, annak megfelelő könnyűséggel tegyen eleget reparációs kötelezettségének. (Malasits Géza: Ugy látszik, ezektől tanult a magyar kormány, hogy a magyar közéletet adókkal megterhelje!) Én csak azért hozom ezt fel, hogy ezzel rámutassak arra, hogy ezek a kiváló férfiak is mekkora jelentőséget tulajdonítottak a termelés és a nemzetközi versenyképesség szempontjából azoknak az államgazdasági rendelkezéseknek, amelyek természetszerűleg befolyással vannak a termelési költségekre és igy a nyereséges termelés lehetőségének mértékére is. Ha pedig ez igy van, abban az esetben érdemes foglalkoznunk azzal, hogy mit lehetne megtenni a kétségtelen súlyos termelési lehetőségek szempontjából elsősorban és általában is a termelési ágakra nézve, de legelsősorban természetesen a mezőgazdaság szempontjából az államháztartás és az államkormányzat részéről. És ha ezt kutatom, akkor méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban bizonyos szempontokat és körülményeket jóindulatú megfontolásra ajánlhassak az igen t. kormánynak. Ami elsősorban az adókat illeti, kétségtelen, hogy amikor az adóbevételeket fokoztuk a szanálási tervben, mint a teljesitŐképesség mértékét, s amikor egyensúlyba került az államháztartás a 400 millió aranykoronában megjelölt összegnek úgyszólván a kétszeresével, akkor mi elmentünk e tekintetben a teljesitŐképesség határáig. Ezt nem azért állapitom meg, mintha etekintetben valami kifogást emelnék, hanem: azért, mert az nem vitás, hogy most már nehéz körülmények közé jutottak a termelési ásrak és elsősorban a mezőgazdaságnál kétségtelen, hogy az adókat a folyó bevételekből sok esetben fedezni nem tudja (Ugy vau! jobbfelől.) és ennek megfelelő en az adófizetési képesség, aiming látjuk a jelenségekből is, a legmagasabb szintjéig elért, úgyannyira, hogy azt már tovább fokozni nem lehet. De más adatok is bizonyítják, hogy mennyire jutottunk. Mennyi panasz volt az egyenesadók szempontjából abban a tekintetben, hogy azokat nem sikerül olyan összegben beállítani, mint amilyen mértékben, hogy ugy mondjam, annak idején a külföldi ellenőrzőéközegek is követelték. Ezzel szemben azt látjuk, hogy azoknak a tervezete szerint az egyenesadók összeigfe felemelésének legvégső határa 156 millió aranykorona lett volna, most pedig felvesszük 171 és félmillió pengőben az előirányzatban, de az 1926/27. évi tényleges eredmény is 166 millió pengőt mutatván, nyilvánvalóan azt a mértéket, amelyet akkor lehetségesnek gondoltak, mi már az egyenesadók szempontjaiból is elértük, de elértük békeparitásban is. Sziabóky Alajos államtitkár ur annak idején az államadósságok elosztása szempontjából összeállitott adatgyűjteményében 137 millió aranykoronában jelöli meg az 1911/13. évi átlagos egyenesadó-eredményt. Ez is jelentékenyen alatta marad a mostaninak, holott kétségtelen, hogy nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, mint amilyenben 1913-ban voltunk. (Ugy van! jobbfelől.) Itt tehát azt lehet leszögezni, hogyha már a kormány hozzájárult bizonyos rendelkezésekhez, amelyek megrögzítik az adókat, akkor ezeket be kellene tartani, sőt tovább kellene mennL Mert a nagy bajban lévő mezőgazdaságra nézve ugy találom, — tanulmányaim során arra jutottam — hogy a mezőgazdaságnak a mi viszonyaink között nem felel meg a fluktuáló, a változó adórendszer, különösen a mai viszonyok között, amikor olyan nehéz egyébként is kalkulálni a gazdának. Menynyivel más lenne a dolog, ha ő évről-évre olyan állandó adóteherrel számolhatna, mint a boldog békeidőben. (Ugy van! jobbfelől.) Még ugyanazon összeg mellett is ez lényegesen megnyugtató és könnyitő tényező lenne. Természetes is, mert csak az elméletben van az, hogy valaki az adóját a múlt évi jövedelem után ez idén fizeti (Ugy van! jobbfelől.) a múlt évi jövedelmeiből. Nem abból, hanem az ez ideiből fizeti, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) már pedig a mezőgazdaságnál megtörténik, hogy a múlt évben nagy jövedelme volt és akkor kicsiny volt az adója, most pedig kicsiny a jövedelme és a múlt évi jövedelem után esetiéig nagy az adója. Ez nem felel meg a mezőgazdaság termelési viszonyainak, a mi gazdáink felfogásának, gondolkozásának, és én ajánlom a pénzügyi kormányzat figyelmébe azt, vájjon lehetne-e a mezőgazdáiknál épenugy legalább azt keresztülvinni, h'a már a rendszeren nem változtathatunk egyelőre, hogy ott nemcsak a 6000 pengőn aluli jövedelmekre nézve legyen meg a rögzités, hanem legyen meg az egész vonalon! Ezzel a mi mezőgazdaságunk helyzetén máris valamivel könnyiteni tudnánk. A forgalmiadó kérdésével is foglalkozom és a forgalmiadónál rámutatok arra, hogy tutulajdonképen ez sem egyétb, mint az egyenesadónak egy kiegészitő része. Szemben azzal az elméleti beállítással, amelyet itt szoktak használni, rámutatok arra, hogy az alapos németek sehol sem a fogyasztási, vagy a közvetett adók közé helyezik a forgalmiadót, hanem mindig az egyenesadók közé, mert hiszen azt bizonyos adóalanyok fizetik, azok felelősek az 37*