Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

2f4 Az országgyűlés képviselőházának .14 9, ùïèsé 1928 március 23-án, pènteh&rl. dott, drágult, és a napi élet fentartása mind nagyobb és nagyobb összegeket vesz igénybe, akkor a kormány nem állapitja meg ugyanazt az állami üzemekben dolgozó munkásokkal szemben. Akár a diósgyőri vasgyár munkásainak, akár egyéb állami üzemek munkásainak panaszát hallgatják meg az igen t. képviselő urak, mindegyikből kiütközik az, hogy nem segit rajtuk senki. Legutóbb alkalmam volt^ az állami autóüzemek munkásainak kesergését hallgatni, akik 1924 óta, tehát a szanálás óta hiába kísérleteznek, hiába kérnek, bármit tesznek, egyszerűen azzal utasítják el őket, hogy a költségvetés keretében erre a célra nincs pénz előirányozva, tehát az üzemvezetőség munkabéremelést nem adhat. A diósgyőri vasgyárban pedig munkabéremelés helyett egyrészt kioktatják a munkásokat, hogy munkabérük felette áll a békebeli munkabérnek — ha van valaki, aki ezt elhiszi — és midőn a munkások fájlalják, hogy munkabéremelést nem kapnak, azonban, a kedvezményes dolgok árát, mégpedig a ezen meg a lakbér árát emelik, akkor egyszerűen ezzel indokolják (olvassa); »A kedvezményes szén árára vonatkozó panaszukra értesitem. hogy annak ára a háború előtt is annak önköltségéhez igazodott, ma is ahhoz igazodik; minthogy r>edig ma az önköltség nagyobb, a kedvezményes szén árát is fel kellett emelni«. Ezzel azután el van intézve a munkások sérelme, kérelme. A lakbéremelésre vonatkozó panaszra pedig a következő választ kapták (olvassa): »Végül a lakbéremelés miatt tett panaszukat illetőleg értesitem, hogy a háború alatt az itteni gyártelepi lakások bére olyan összegben volt megállapítva, hogy a lakbérjövedelemből a lakótelep fentartási költségei fedezetet nem nyertek. Amennyiben ez az összeg a változott viszonyok folytán a lakótelep fentartására nem elegendő, ez okból a lakbéreket fel kellett emelni«, stb. stb. Szóval ahelyett, hogy a kormány az állami üzemek munkásainak megélhetését javítaná, egyszerűen rosszabit ja, mert a szén árának és a lakbéreknek emelésével ezt a rosszabbodást idézi elő. Ismétlem, nem kifogásolom, hogy az állami tisztviselők negyedévről-negyedévre az emelkedő lakbér arányában több lakbért kapnak, de amidőn ezt erről a részről elismerik, el kell ismerni a másik részről is. Annak a munkásnak nincs miből fedezni az időről-időre előálló különbözetet. Amilyen munkabérpolitika mutatkozik meg a kormány részéről az állami üzemekben, ugyanez a munkabérpolitika tapasztalható a magániparnál is. Egy alkalommal már beszéltem az ózdi vasgyárról, egyik legnagyobb nehéz ipari vastelepünkről. Akkor megemlítettem, hogy ott munkaidőben, munkabérben a leghihetetlenebb mértékben kizsákmányolják a munkásokát. Annak idején a kereskedelemügyi minister ur megvédelmezte az ózdi vasgyár vezetőségét, Biró Pál képviselő ur is felállott és megvédelmezte önmagát. Iparkodtak cáfolni azokat az adatokat, amelyeket a Képviselőház elé tártam. Azóta lenn jártam Ózdon. Személyesen szedtem össze az adatokat, amelyeket szintén bárkinek rendelkezésére bocsáthatok és amelyekből mindenki meggyőződhet arról, amit annak idején kifogásoltak, amit annak idején nem hittek el, hogy Ózdon meglett, családos, többgyermekes emberek 41—45—49, sőt 36—37 fillérért dolgoznak óránként és a legkiválóbb és csak a legelsőbbrangu szakmunkások, az úgynevezett előhengerészek bére emelkedik fel 70, esetleg kivételes esetekben 75 fillérig. A munkaidőnél pedig ugyancsak mindenkinek rendelkezésére álló adatokkal igazolhatom, hogy ott a munkások havonta 497, 447, 446, 437, 391, sőt 507 és 531 órát is dolgoztatják. Tessék kiszámítani, hogy ez naponta hány órát jelent? Ez naponta még vasárnapot is beleértve, havi 500 órán felüli munkaidőnél 18 órát jelent. Hogyan lehet ezt kibirni, hogyan lehet ezt fentartani? És akkor a minister ur elismerőleg nyilatkozik e gyártelep vezetőségéről és felsorakoztatja ezeket az szociálpolitikai alkotásokat, amelyet ott Ózdon nem egyébből, mint a ki nem fizetett munkabérekből létesítettek. így könnyű szociálpolitikát csinálni, amikor a munkások éheznek, nyomorognak, a látástól a vakulásig dolgoznak, s egy hónapban 500-nái több munkaórát is dolgoznak. Ez az a munkabérpolitika, amelyet a kormánytól a magánipar is eltanulhatott, mert a kormány jár elől jó példával, és nem is vonhatja kérdőre a magánipart, mert hamar megkapja a feleletet a magánipartól, hogy tessék előbb odahaza a saját portáján rendet csinálni. Ha vizsgáljuk a többi ipari érdekeltségeket, és azok magatartását a munkásokkal szemben, mindenütt kiérzik, hogy túlságosan elhatalmasodva érzik magukat. Görgey igen t. képviselőtársam az iparról szerintem is igen örvendetes szellemben nyilatkozott. Az ipart azonban minden oldalról be kell mutatni. Be kell mutatni az iparnak azt az oldalát is, amely a munkások éheztetésében, a munkások határtalan dolgoztatásában nyilvánul meg. Egyrészt hónapokon, sőt éveken keresztül nem tudnak munkát adni a munkásoknak, másrészt 4—500 órát dolgoztatnak egy hónapon belül. Micsoda beosztások ezek?! S ebbe nincs beleszólása a törvényhozásnak és a kormánynak! Természetes, hogy nem szólhat a Bethlenkormány a Bimamurányi R T.-nak, mert Diósgyőrben szintén felrúgták a nyolcórai munkaidőt és e helyett bevezették a 12 órai munkaidőt. Nálunk, ahol ennyire szabadjára engedték a munkaadókat, megtörtént tavaly a nagy vasipari sztrájknál, amidőn beavatkozott a békéltetésbe, az egyeztetésbe a népjóléti minister ur, hogy több napi tárgyalás után kijelentette: ő belátja^ hogy a munkabérek nagyon alacsonyak, — sőt tovább ment, — azt is belátja, hogy ezeken a munkabéreken segiteni kellene, de — sietett hozzátenni — neki, mint ministernek nincs hatalma, hogy a munkáltatókat munkabéremelésre birja. Mit jelent ez? Ez egyszerűen biztatás volt a munkáltatók felé; tessék azt csinálni, amit akarnak, tessék a munkabéreket ugy megállapítani, ahogy akarják, mert a kormánynak ugy sincs elegendő hatalma ahhoz, hogy a munkáltatókat más munkabérpolitikára szoritsa. Tény, hogy ha ipari bérviszály áll elő, akkor nincs illetékes ministerium, holott minden ( országban megvalósították azt, hogy az illetékes ministerium iparkodik békéltetni és egyeztetni. Nálunk a kereskedelemügyi ministerium egyáltalán nem teljesiti ezirányu feladatát. Egyetlen egyszer tett ilyesmit, 1923-ban, azóta sok száz ipari bérviszály volt és ezeket az ipari bérviszályokat egyszerűen ugy látják. elintézettnek, hogy a rendőrhatóság hatáskörébe utalják és a rendőrhatóság folytatja le a béregyeztetést, az ipari munkabérviszály megszüntetését. Egész rendszer lett már abból, hogy a munkások munkaibérviszálya rendőrhatósági elintézés alá kerül. Tessék elképzelni, mit jelent ez akkor, mikor minden munkabeszünte^