Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-149
272 'Az országgyűlés képviselőházának 14 9. ülése 1928 március 23-án, pénteken. és azt mondotta, hogy amíg ez teljesen perfektuálva nem lesz, addig ő még előlegrendeléseket sem adhat ki; ha pedig a gyárak saját felelősségükre hajlandók a munkálatokat elkezdeni, ez ellen semmi kifogása sincs, de ő semmiféle előlegrendelést kiadni nem hajlandó. így nézünk mi ki ezzel a nagy beruházási programmal és ha egészen apró részleteibe akarnék bocsátkozni, akkor talán az egész mai nap sem volna elegendő arra, hogy minden egyes részletnél azt bizonyítsam: ez semmi, ez kevés, ez csekély mértékben szolgálja csak a munkaalkalmak szaporodását. (Oberhammer Antal előadó: Az összeg kicsi, nem lehet nagyobbat!) Hogy lehet-e nagyobb, vagy nem, az vita tárgya lehet. Ezt ezzel az egyetlen szóval elintézni nem lehet, mert beszédem szünet előtti részében rámutattam arra, hogy teljesen fölösleges kiadásai vannak ennek a kormánynak és^ ha azokat a fölös kiadásokat megszüntetnék, akkor felhasználhatna akár beruházásokra is nagyobb összegeket és nem kellene azt mondania, ezt nem lehet végrehajtani, mert nem telik nagyobb összeg ilyen célokra. A beruházás f pedig most rendkívüli fontosságú épen azért, mert a munkanélküliség rohamosan növekszik. Ijesztő már az a létszám, amely a munkanélküliség terén tapasztalható. Az elmúlt hónapban küldöttség is volt kénytelen menni a népjóléti minister úrhoz. Múlt hó végén a szakszervezetek vezetői felkeresték a népjóléti minister urat és figyelmeztették őt arra az ijesztő veszedelemre. amely a munkanélküliség folytonos növekedéséből következik. Annak idején a küldöttség tasrjai kaptak ígéreteket. Azt ígérte a népjóléti minister ur. hogy a ministertanáosba beviszi ezt a problémát, és a ministertanácsban iparkodik valamelyes megoldást, olyan megoldást keresni, amely a fennálló bajokat és panaszokat sürgősen orvosolja. Azóta egy hónap múlt el és az Ígéretekből semmi sem valósult meg. Benne vagyunk a tavaszban, ilyenkor normális időkben a munka már teljes erővel szokott folyni. Most azonban, akármerre tekintünk, különösen ha a legnagyobb iparág munkálkodását vizsgáljuk, a vasiparét, azt látjuk, hogy igen nagy foglalkoztatáshiány van. Hasonlóan áll ez a faiparra is, nem kevésbé áll ez az építőiparra, mert a múlt esztendőben örvendetes módon megindultak ugyan az építkezések, ez a megindulás azonban az év végén elakadt és ebben az esztendőben már aránytalanul sokkal kevesebb az újonnan épülő épületek száma, úgyhogy az építőipari munkások hasonlóan benne vannak abban a na??y munkanélküliségben, amelyet az előbb emiitettem. Az csak természetes, hogy ha három ilyen nagy iparág — amelyeiket csak ugy hirtelenében sorakoztatok fel — munkahiánnyal küzd, akkor a munkanélküliség ijesztően növekszik és ennek velejárója az, hogy egész sereg szakma szintén nem kap foglalkoztatást. Azt jól tudják az igen t. képviselő urak, hogy az építőipar mas-a körülbelül negyven szakmát karol fel, körülbélül negyven szakmának ad foglalkoztatási lehetőséget. De ezenkívül figyelmlbe kell még venni azokat a szakmákat, amelyeknek Jkeresete a fogyasztóképesség növelésével áll elő, mert a munkanélküli a legprimitívebb táplálékot is alig tudja megszerezni és nem is gondolhat arra, hogy ruházkodjék és iparcikkeiket szerezzen be, ha ellenben munkaalkalmat nyújtunk, akkor a cipész-, szabó-, élelmezési ipar. minden ipar fellendül. A munkanélküliség kifejlődésével azo'nban ez mánd lesüllyed a legalacsonyabb szintre, úgyhogy itt egyi nagy. hatalmas társadalmi, szociális problémával állunk szemben, atmelyen nem lehet Ígéretekkel átsiklani, amelyet nem lehet azzal elintézni, hogy nem jut rá. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Rá tudunk mutatni azokra az összegekre, amelyeket haszontalainabb célra használnak fel: ha pedig ezekre rá tudunk mutatni, akkor joggal mondhatjuk azt, hogy ez olyan égető nagy társadalmi probléma, amelyen okvetlenül és sürgősen segíteni kell 1 . Nekünk szinte nap nap után van alkalmunk a muníkanélkülielk nagy bajaival, pamaszaival foglalkozni. Gyakran tömegesen keresnek fel és tanácsot kérnek, hogy mitévők legyenek, mert kétségbeesésükbefn már a legrosszabbra gondolnak. A munkanélküliséggel kapcsolatosan egy másik probléma is felvetődik — és ezt az ajkaimat nojeg akarom ragadni arra. hogy itt a Ház szine előtt megemlitsem — az idősebb munkások problémája, amely különösien az utóbbi esztendőkben tolult előtérbe, mégpedig azóta, amióta as úgynevezett racionalizálás következett be. Nálunk Magyarországon a racionalizálás, siannois. nemi abból áll. hogy az üzemeket tudományojs alapon szervezik meg és a legolcsóbb es legjobb termelést teremtik meg, hanem — amint az tapasztalható volt az üzemkoncentrációknál — egyszerűen eltüntetik a piacról a konlkurrenst. az egyik üzemet beolvasztják a másak üzemibe. De ez a beolvasztás csak szinlegm névlesres, mert valójában a munkások átvétele nem történik mes- a beolvasztásnál, csa'k részben és időlegesem Legfőképen az idősebb munkások azok, akik ilyenkor kiszorulnak, miért a gyáraknak van egymás között egy megalllatpo'daisuic, hogy ötven éven felüli munkásokat már nem vesznek fel, sőt a rigorózusabbak — minthoigy nagy an munkanélküliség és elegendő fiatal munkaerőt találnak —. már 45 éven felüli munkásokat sem vesznek fel. így egy -ijesztő probléma ütötte fel ezzel kapcsolatosan a fejét, mert már sok iizemkoncentráció történt meg itt a fővárosban és a vidéken is, olyan üzemek koncentrációja, amelyek nem egy-kétszáz munkást dobtak ki az^ utcára, hanem bizony nem egv esetben ezernél is^ több volt azoknak az alkalmazottaknak a száma, akiket a kőin central ó üzem nem vett át, nem alkalmazott. Ezek az idősebb munkások is nap-nap uán keresnek fel panaszaikkal. Cmk egyetlenegy iparágból, a vas- és fémiparból összeiratam az ötven éven felüli munkanëlkül lévő munkásoknak lajstromát. A yasiparban nem kevesebb mint 125 ilyen ötyen éven felüli munkás került összeirásra. Bárkinek rendelkezésére bocsátom ezeket az adatokat, amelyeket leteszefc a Ház asztalára, méltóztassanak megvizsgálni, micsoda ridegség, micsoda könyörtelenség olvasható ki a felvett adatokból. 15—20—25—30 évet, sőt még ennél is hosszabb időt töltötték el a munkások becsülettel, szorgalommal egyes üzemekben és most egyszerűen kidobják őket az utcára, más üzem őket fel nem veszi, mert náluk fiatalabbat, náluk —ugy mondják — a munka szempontjából kielégítőbbet találnak. (Madarassy Gábor: Kevés a munkaalkalom!) Épen azért kell a munkaalkalmakat szaporítani, épen azért a kormánynak nem olyan beruházási programmot kell követnie, amely évről-évre kevesebb összeget szán beruházási célokra. Hiszen évről-évre ki tudja hasítani azokat az
