Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

Az országgyűlés képviselőházának iá ö. ülése 1Ù28 március 23-án, pénteken. 25é vatkozom, aki egy ezerholdas birtokra 45 ál­landó gazdasági cselédet, két felügyelőt és két állandó iparost számit, ezenfelül az alkalmi munkások részére telj esitett fizetésekre 18.000 pengőt, és összes keresményüket 63.000 pengő­ben állapítja meg. Miután pedig köztudomású tény — méltóztassék bárhol kontrollálni — hogy a mezőgazdasági munkások az ő keresményük­nek legfeljebb 20%-át költik iparcikkekre — a többit elsőrendű élelmezési cikkekre költik — ha ennek a 20% iparcikknek vámterhet leszál­lítom, vagyis a 12.600 pengő után 1890 pengőt, akkor még ezt az elméleti vámterhet is hozzá­számítva odajutok, hogy a katasztrális holdaii­kinti vámterhelés 1-20 pengővel rnég emelkedni fog. (Berki Gyula: Méltóztassék a jövő héten az adatokat elolvasni, közzé lesznek téve!) Na­gyon téved! (Far kasfal vi Farkas Géza: Jövünk ezekkel az adatokkal mi is. — Jánossy Gábor: Egyelőre halljuk, majd azután jöjjünk az ada­tokkal!) T. Ház! Nem akarom a számításokat tovább részletezni. Ez az összeállítás a végén oda kon­kludál, hogy ha leszámítják a mész, a, tégla, a cserép vámterheit, amelyek nem érvényesülhet­nek és amelyeket 30 fillérrel kalkuláltak, to­vábbá ha leszámítjuk azon többi vámterheket, amelyek sémmiképen sem érvényesülnek, ak­kor a vámterhelés kat. holdanként maximáli­san 6—7 kg. búzára becsülhető. (Jánossy ' Gábor: Szóval jövedelmező a végén!) Bátor voltam már rámutatni arra, hogy az indexek mindazokban az államokban, ahol ala­csonyabb vámnivó van, mint nálunk, lényege­sein magasabbak. Most csak megemlitem még, hogy például Svédországban, amelynek aránylag alacsony indexe van, nagyon magas, lényege­sen magasabb a megélhetési index, mint miná­lunk. (Jánossy Gábor: Mert az igen magasan van!) Nem szabad végül megfeledkeznünk még egy fontos körülményről és ez az, hogy vám­bevételek címén az idei költségvetésbe 129 mil­lió pengő van beállítva. Ebből a vámtételből a tapasztalatok szerint körülbelül kétharmad­rész esik a behozott iparcikkekre és az ipari anyagokra. Ha tehát a vámokat teljesen meg­szüntetnénk és az ipar elpusztulna, (Egy hang a jobboldalon: Nem is akarja senki, Isten ments!) akkor kétségtelen, hogy a vámbevéte­leknél mutatkozó hiányt valahol máshol kel­lene fedezni. Azt hiszem, amidőn a kép teljes­sége kedvéért erre rámutatok, — nem lehet túl­zott vámmérsékléseket követelnij mert meg­levő iparunk prosperitása már ma is nagyon labilis és amint már emiitettem, az a mezőgaz­dasági krízis, amelyet napról-napra jobban ér­zünk, feltétlenül kihatással kell hogy legyen az ipari termelésre, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) mint ahogy látjuk is már. Csak arra utalok, hogy nekünk a kereske­delmi mérlegünk passzivitását valamiképen meg kell szüntetnünk, — nem akarom az idő előrehaladott voltára tekintettel ezzel a kér­déssel részletesebben foglalkozni. (Jánossy Gá­bor: Luxusbehozatal!) Rámutatok azonban arra, hogy amikor az utolsó hét év kereske­delmi mérlegének passzivitása kereken 1500 millió pengőt tesz ki, amelyből Imrédy meg­állapításai szerint, eddig legfeljebb 500 milliót törlesztettünk, úgyhogy körülbelül 1000 millió pengő a külfölddel szemben a mi jelenlegi passzivitásunk, tartozásunk. Akkor minden erővel és eszközzel arra kell törekednünk, hogy termelésünk fejlesztésével ezt a passzivitást okvetlenül megszüntessük. Beszédem elején bátor voltam részletesen kimutatni, hogy a, me­zőgazdasági termelést miképen tudjuk előmoz­dítani és milyen eszközökkel kell azt fejleszte­nünk. Emellett azonban teljesen lehetetlen, hogy kizárólag mezőgazdasági exportunktól reméljük passzivitásunk eltüntetését. Igenis oda kell törekedni, hogy meglevő iparunkat tel­jes egészében foglalkoztassuk. (Egy hang a közéven: Az nem is vitás!) Nagyon szomorú adatok ezek. És itt néhány szóval beszélnem kell arról a hamis jelszóról, amelyet a gazdasági életben nagyon sokszor hallunk, hogy Magyarországon csak annak az iparnak van létjogosultsága, amelynek a nyers­anyagai itt vannak, tehát elsősorban a mező­gazdasági iparoknak. Annak idején a Népszö­vetségtől is azt a tanácsot kaptuk, hogy csakis mezőgazdasági iparunkat fejlesszük és ne igyekezünk melegházi növényeket fejleszteni. Nézzük meg tehát, hogy áll a dolog az ipar te­kintetében. Azt tapasztalhatjuk, hogy mező­gazdasági iparunk fejlesztése nagy nehézsé­gekbe ütközik, malomiparunkat kénytelenek va­gyunk feláldozni, és egyéb mezőgazdasági ipa­runk termékeinek exportja is évről-évre any­nyira megnehezül, hogy ezek az iparok évről­évre kevésbé vannak foglalkoztatva. Itt van a cukoripar. Talán a mezőgazdasági iparágak közül az egyedüli egészséges ipar, amely tényleg prosperál is. Adatok vannak ke­zeim között, hogy az utolsó három évben cukor­iparunk átlagban csak 60%-ig volt foglalkoz­tatva. Malomiparunk ezzel szemben csak 30, szesz- és a szalámi iparunk 30, söriparunk 25, a növényiparunk 15, a magyar konzerviparunk pedig csak 10—12%-ig. Ha ezzel szembe állítom azt, hogy milyen hatalmas tőke, nemzeti va­gyon fekszik ezekben a gyárakban, — amely csak a cukoriparnál 110 millió pengőt tesz ki, a többi összes általam felsorolt iparnál pedig több mint 500 milliót, akkor szomorúan konsta­tálom — hogy ennek a nemzeti vagyonnak több mint fele kihasználatlanul, parlagon hever, mert képtelenek vagyunk azt fruktifikámi. Ugyanolyan ez, mint amikor egy gazda birto­kának 50—60%-át parlagon hagyja. A nemzet ellen való bűn ez és a mikor a mezőgazdasá­got nem tudom ugy és oly gyorsan átszervezni, hogy a világpiacokra rövidesen kijussak, — mert még nem vagyok megorganizálva, — akkor mindent el kell követnem, hogy nemcsak a mezőgazdasági ipart, — amelynél ugyanazokat a nehézségeket látom nagyjában, mint magá­nál a mezőgazdaságnál — hanem azokat az iparokat is, amelyek itt vannak és amelyek kapacitása lényegesen nagyobb, mint a bel­földi fogyasztás és szükséglet, kihasználj am arra, hogy ezt a nemzeti vagyont tőkévé érté­kesithessem és az én exportfejlesztő tevékeny­ségemet ipari téren is megorganizáljam. Mint már beszédem elején aláhúztam, en­nek a kérdésnek van egy másik kényszerítő momentuma is és ez a szociális momentum, a népszaporodás kérdése, amely minket arra kész­tet, hogy emberfeleslegeinket az iparban he­lyezzük el. Nem lesz talán érdektelen néhány adattal rámutatni arra, hogy a külföldi álla­mok is, akár akarták, akár nem, nem tudták emberfeleslegeiket máskép elhelyezni, mint az iparosodás utján. Felsorakoztatott erre vonat­kozólag néhány adatot. Wl. Woytinsky »Die Welt in Zahlen« című munkájában tanulmá­nyozta az európai államok népsűrűségét és ki­számította, hogy egy állam gazdasági jellegét egy^ négyzetkilométerre eső lakosságnak a sű­rűsége adja meg és eszerint legfeljebb 70 lakos esik négyzetkilométerenként egy agráror­szágra, 150 lakos részben agrár, részben ipari országra és 150-en felüli lakos pedig feltétle-

Next

/
Thumbnails
Contents