Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-149
260 Az országgyűlés képviselőházának 149. ütésé 1928 március 23-án, pénteken. nül ipari országra. Ha elfogadjuk ezt a megállapítást, akkor azt látjuk, hogy a leg-iparibb államok is a legutóbbi 100 év alatt már csak akkor indusztrializálódtak, amikor a növekvő népsűrűség: ezt nekik kényszeritőleg előírta. Németországban 1820-ban 48 volt a négyzetkilométerenkénti népsűrűség, 1920-ban 127; Angliában 1820-ban négyzetkilométerenként 66, 1920-ban 154. Azt látjuk tehát, hogy amikor ezek az államok elérték a 70-es határt, akkor indult meg egyszerre az adminisztralizálódás folyamata is. Nem akarom a t. Házat untatni azzal, hogy statisztikailag felsoroljam, hogy az egész világon hány ember él mezőgazdaságból, iparból és kereskedelemből, csupán rámutatok arra, hogy az indusztrializálódás mellett az emberfeleslegnek még két másféle elhelyezési lehetősége is van. Az egyik a kivándorlás, amely az értékes elemeknek a nemzet testéből való leszakitása s igy ez mindenképen elkerülendő,, a másik pedig a földnek bizonyos további elaprózása, vagyis a földreform, a nagybirtoknak kisbirtokká való átalakítása; (Gál Jenő: És a telepités!) ez ugyanannyi, mint a kivándorlás, mint az uj területek megszerzése. Ha Magyarországnak gyarmatai lennének, akkor a legideálisabb dolog lenne magyar gyarmatokat és telepítéseket létesíteni. Hogy ez igy van, erre vonatkozólag a magyar statisztika nyújtja a legszomorúbb képet. A statisztika azt mondja, hogy 1900-tól 1910-ig, tehát 10 év alatt az 1,600.000 főnyi természetes szaporodásnak épen a fele, vagyis 800.000 ember kényszerült kivándorolni és a népszaporulatból csak 1-8%-ot tudott a mezőgazdaság elhelyezni és foglalkoztatni, a többit pedig az ujjonnan keletkezett ipar volt kénytelen felszívni. Pedig 1910-ben Magyarország még kifejezetten, agrárállam volt, ami kitűnik abból, ha megnézzük azt, hogy Magyarországon a négyzetkilométerenkénti népsűrűség épen 1910-ben érte el azt a határt, amikor egy állam iparosodni kezd, mert akkor tett ki négyzetkilométerenkint 64-7 főt; ez 1920-ban felemelkedett 86-ra, 1926-ban 91-re és jelenleg négyzetkilométerenkin't a lakosság sűrűsége 93 fő. Amikor tehát azt látom, hogy a legközelebbi 10 esztendő alatt nekem több mint félmillió magyart kell valahol elhelyeznem, — adja az ég, hogy minél többet tudjak elhelyezni, mert ez a kérdés, a gazdasági kérdés függ Össze leginkább az »egyke« kérdésével is, ezt méltóztassék nekem elhinni — akkor nekem keresnem kell azt a módot, hogy miképen tudjam ezt az embertöbbletet elhelyezni. Mint emiitettem, a kivándorlásra Isten őrizzen, hogy számitsunk, nem számithatunk, mert azt tapasztaltuk, hogy azok a véreink, akik azokba az államokba vándoroltak ki, ahová ez lehetővé volt téve, (Jánossy Gábor: Tönkrementek !) elpusztultak, tönkrementek, vagy pedig mint méltóztatnak nagyon jól tudni, Törökországból és Franciaországból súlyos áldozatok árán a magyar kormánynak kellett őket visszahozni és megmenteni. Azt mondhatnánk azonban, hogy itt van a földreform kérdése, tessék a szaporulatot ujabb földbirtokreformmal elhelyezni. Itt már megint olyan mezőre kalandoztam el, amely nem az én szakmám; mégis kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy a kisbirtokokra való elparcellázás sem az a megfelelő panacea, mert nemcsak hogy nem javítja a megélhetést — ezt az én igen t. kisgazdatársaim fogják a legjobban tanúsítani — hanem meg is rontja, le is csökkenti a meg-élhetést. ' . . , . Itt megint csak Keichenbach közgazdasági egyetemi tanár adataira hivatkozom, aki megállapítja, hogy 100 holdon felüli birtokos kezén van ezidőszerint 3360.000 katasztrális hold szántó és ezen kereken 168.000 szeg-ődményes béresosalád él. Ezeknek évi járandóságát 1500 pengőre számitja. Ezzel szemben 840.500 kisgazda kezén van 6,216.000 katasztrális hold föld, vagyis egy kisgazdára jut 7'4 katasztrális hold. Ha tehát á Konkoly-Thege által kiszámított holdanként! 200 pengős brutto hozamot veszem alapul és ebből 50%'-ot veszek a kisgazdának és családtagjainak munkájára, keresetére, akkor oda jutok ki, hogy egy négytagú kisgazdacsalád évi kereste csak 747 pengőt tesz ki, holott ma a nagybirtokos szegődményes béresei 1500 pengőt keresnek. (Csontos Imre: Azért mégis csak jó az a hét hold föld!) Én nem ezt vitatom, csak keresem a segítési módozatokat, én számokkal dolgozom és keresem azt is, hogy miképen lehetne ezt feljavitani. Feltéve tehát, hogy a még meglévő közép- és nagybirtokokat is felparcelláznék, ez esetben sem tudnók a szaporodó lakosságot elhelyezni, hanem csak a jelenleg alkalmazott mezőgazdasági cselédeket és alkalmazottakat és még ezeknek is határozottan lerontanék a megélhetési standardjukat. Ez tehát kétségtelenül nem orvosság. Nem akarok hosszadalmas lenni, de itt vannak nálam a statisztikai adatok, amelyek azt bizonyítják és azt igazolják, hogy azokban az államokban maradtak meg a nagybirtokok, — igy nevezetesen elsősorban Angliában és Németországban, az utóbbin belül Poroszországban és Sziléziában — ahol az indusztrializálódás hamarabb kezdődött, ahol tehát az emberszaporulatot az ipar idejében fel tudta szívni és nem kellett folyton tovább e lí,r »rózni a mezőgazdaságot. Ezzel szemben Bajorország-bán, ahol később indult meg az indusztrializálódás, azt találjuk, hogy az összes bajorországi birtokoknak csak 2'5%-a van a nagybirtokosok kezén, a többi kisgazdák kezében van és az ország iparilag is sokkal elmaradottabb. De vegyük Dániát, amelyet mint a kisgazdaállamok mintáját szokták említeni. Dániának elsősorban ritka szerencsés földrajzi helyzete van, mert két nagyipari ország közé van beékelve, úgyhogy minden mezőgazdasági terményét nagyszerűen tudja értékesíteni. Ha e mellett azonban megnézzük a statisztikai adatokat, azt tapasztaljuk, hogy Dánia nem is annyira agrárország, mint amennyire mi hiszszűk, mert Dániában aránylag sokkal kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, mint Magyarországon. Dánia sokkal jobban induszrializálódott, mint azt mi hisszük, mert az emberfeleslejgeket ott is el kellett valamiképen helyezni. Dánia ma egy kisbirtokos ország ós 1,524.000 keresőjéből csak 475.000 ember, vagyis 31-2% él a mezőgazdaságból; 475.000 keresőből is 280.000 a munkás, tehát nem önálló kisbirtokos, vagyis a mezőgazdasággal foglalkozók 57%-a nem önálló. Dánia azonban ma már nem is tekinthető kisbirtokos államnak, mert ott a szövetkezeti élet ideálisan van megorganizálva. Közös az értékesités, közös a gépi művelés, az állati termékek közös felhasználása, az anyagok közös beszerzése, ennek folytán a kisbirtokosok az ideális nagybirtoknak intenzivitásával tudnak gazdálkodni. És amikor rámutatok arra, — és ezt Csontos t. képviselőtársamnak mondom — hogy nálunk 840.000 kisgazda van, Dániában pedig csak 205.000, a lakosság számához viszonyitva tehát nálunk
