Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

258 Az országgyűlés képviselőházának 149. ülése 1928 március 23-án, pénteken. véve figyelembe, az egész vámterhelés katasz­trális holdankint a brutto hozam 1-86%-át teszi ki, a Szerződéses vámteher pedig 1-72%-át. Pen­gőben kifejezve 3-72 pengőt, illetve 3-43 pengőt. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Brutto jövedelem?!) Igen! A brutto jövedelem­nek 1*72%-át teszi ki. Mármost azonban, ha az egyik oldalon a legpesszimisztikusabban szá­mítunk, akkor a másik oldalon is kell bizo­nyos korrektivuimokat keresni. Azok az ada­tok, t amelyeket Konkoly-Thege számitott ki, országos átlagok, ö maga is elismeri, hogy egy ilyen mintaszerűen, prímán berendezkedett gazdaság brutto jövedelme legalább 300 pen­gőre tehető, sőt vannak gazdaságok, amelyek­nél ez a hozam 400 pengőre is tehető. Ezen­kivül nem vettük figyelembe az előbb a mel­léküezmekből folyó brutto jövedelmet sem, igy azokat a jövedelmeket, amelyek állattenyész­tésből, tejgazdaságból, szóval egyéb mezőgaz­dasági üzemekből folynak, mert hiszen ilyen nagy, intenziv gazdaságnál feltétlenül kell hogy annak kiegészítő részét képezzék ezek az üzemek is. Az ezekből folyó bruttohozamot tehát nem vettük tekintetbe és mégis csak 1-72%-ot hoztunk ki. Talán sokkal világosabb és sokkal áttekinthetőbb képet nyújtok erről a megterhelésről akkor, ha ezt búzában feje­zem ki és megállapítom, hogy ez az efemer vámterhelés, ez a látszólagos "teher katasztrá­lis holdankint maximálisan 14 kilogramm buza­megterhelést jelent. (Farkasfalvi Farkas Géza: Óriási tévedés! Ki fogom mutatni, hogy óriási tévedés! — Berki Gyula: Óriáisi nagy tévedés! — Farkasfalvi Géza: Számszerűen fogom bizo­nyítani, hogy tévedés! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! •' Görgey István: Igen t. képviselő urak, én azért hozom ide ezeket az adatokat, hogy ez­zel vitát indítsak meg, (Farkasfalvi Farkas Géza: Állítom, hogy tévedés!) mert én az or­szág közvéleményét fel akarnám világosítani, ki akarnám ragadni abból a tévhitből és téves elgondolásból, hogy a mezőgazdaság prosperi­tását az ipari vámok teszik lehetetlenné, (Fel­kiáltások jobb felől: Is!) Amikor 14 kilogramm katasztrálie j holdiankénti elméleti megterhelés­ről van szó, egy olyan mennyiségről, amely a behordáisinál is elszóró dhatik, (Farkasfalvi Far­kas Géza: Óriási tévedés!) akkor illy en kicsi­ségért képesek lennének az ipari pozíciót, a vi­rágzó ipart feláldozni? Talán nem érdektelen — és azért említem itt az autonóm tételeket és a szerződéses téte­leket is — annak a megállapítása sem, hogy az összes eddigi kereskedelmi szerződéseink­nél, amelyeknél az iparnak meg kellett hoznia a maga áldozatát, és az ipar le is ment az autonóm vámokkal átlag 20—-25%-kai, illetőleg nem is az ipar, hanem a kormányzat, még­pedig, igen helyesen, a mezőgazdaság érdeké­ben. Ez a differencia egészben máig 29 fillér, vagyis összesen csak 0-14 tehercsökkenést jelent a mezőgazdaságra nézve, azaz katasztrá­lis holdanként 1 kilogramm búzát. És katasz­trális holdanként egy kilogramm buzatöbblet hasznáért képesek voltunk súlyos kereskedelmi szerződéseket kötni, amikor a mi fő bajunk már a szesztermelésnél is az, hogy mi átlag 8 mázsás katasztrális holdankénti termelést tu­dunk csak elérni az országban, szemben más versenyt-államok 14—15 métermáz&ás katasz­trális holdankénti hozamával. (Farkasfalvi Farkas Géza: A csapadékviszonyokat tessék idehozni!) Ezek után azt hiszem, hogy a másik számí­tást, amelyet a Gyáriparosok Országos Szövet­sége álitott össze és amelyikben kétségtelenül lehet bizonyos tendencia, nem akarom részle­tezni. Ez a számítás szintén teljes alaposság­sággal készült, ez a számitás is minden vám­terhet — az ostorszijtól a gőzekéig és a trak­torig — kalkulációba vont és természetesen figyelembe vette a mezőgazdasági eszközök élettartamát is, aminthogy ez az egyedül he­lyes számitás. Egy tárcsás boronának az élet­tartamát például 8 esztendőben vette fel és a tárcsásborona vámterhet 8-cal osztotta. Mon­dom^ ezekután nem akarom részletezni ezeket, csupán megemlítem, hogy ez a számitás is minden figyelembe vett; tehát az ellenszámitás is, a gyáriparosok által mondjuk, egy oldal a szempontból összeállított számitás is figye­lembe vette a kocsinak és a szekérnek a vám­ját is és figyelembe vette az építkezési anya­gok, tehát a, tégla, cserép és a mész vámját is. És ez^ a számitás is katasztrális holdanként 3 pengő 36 fillér vámterhet eredményezett. Ha itt megint vizsgáljuk azt, hogy még a legjob­ban kartellirozott, a legjobban kiépített és szervezett iparvédelem mellett is legfeljebb a vámteher kétharmadrésze érvényesülhet, ak­kor ez a vámteher katasztrális holdanként 2 pengő 24 fillérre csökken. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ki fogjuk mutatni, hogy óriási tévedés!) Nagyon fogok neki örülni. (Farkasfalvi Far­kas Géza: Óriási tévedés! — Zaj.) Hiszen azért jöttem ide, t. képviselőtársam, hogy erről be­széljünk. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Görgey István: Én elmondtam beszédein elején, hogy miért kérek türelmet, amennyiben hosszasabban fogok beszélni és hogy miért jö­vök kellő részletességgel ezekkel a számada­tokkal. Azért, mert meg akarom állapítani azt. hogy ezek tényleg olyan súlyos terheket jelen tenek-e, amelyeket nem lehet elbírni. Ha igen t képviselőtársam itt lett volna beszédem ele­jén, akkor figyelemmel kisérhette volna, hogy én ezek mellett a megterhelések mellett sorba­yettem a mezőgazdaságnak minden egyéb ba ját is, rámutattam minden hibára és — annak ellenére, hogy nem vagyok mezőgazda — rámu­tattam mindazokra a módokra és lehetősé­gekre is, amelyekkel a mezőgazdaságot segíteni és fejleszteni kell, hangoztattam és újból han­goztatom, hogy nem akadhat Magyarországon olyan ember, aki ne arra törekednék, hogy a magyar mezőgazdaságot mentse meg és fejlesz­sze, mert ez az ország a mezőgazdasággal áll és bukik. (Usy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezzel minden ember tisztában van. Ha azonban ha­mis vágányokon mennek az egyes mezőgazda­sági vezetők, akkor vitát kell provokálnunk, hogy tisztázzuk azt, hogy azok a kérdések ho­gyan is állanak tulaj donképen ? Amikor tehát számadatokkal, objektiv adatokkal jövök ide, akkor én nem az ipart védem, nem is a mező­gazdaságit, hanem csakis az egyetemes nem­zeti érdeket. (Csontos Imre: Gaal Gaston be­szédére válaszol!) Igenis, szükségesnek tartom válaszolni Gaal Gaston t. képviselőtársam teg­napi beszédére, nehogy a közvélemény előtt egyes kérdések egyoldalulag legyenek beál­lítva. Meg kell említenem azt is, hogy ebben a kalkulációban még az a lehetőség is benne van, hogy abban az esetben, ha mi vámjainkat el­törölnék és minden iparcikk vámmentesen jönne be és ez a vámteher 100%-os olcsóbbodá­sát okozná, (Egy hang a középen: Ez öngyil­kosság volna!) akkor a mezőgazdasági munká­sok és alkalmazottak megélhetése a munkabé­rekben ugyancsak ennyivel csökkennének. Rei­chenbach egyetemi tanár agrárszakértőre hí-

Next

/
Thumbnails
Contents