Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-144
Az országgyűlés képviselőházának 144. ülése 1928 március 14-én, szerdán. 17 évi költségvetési év bevételi többlete terhére megállapított 'beruházásokról szóló pénzügyministeri jelentést és végül az 1928/29. évi állami költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatot szerencsém van a t. Ház előtt ismertetni, szükségesnek tartom, hogy visszapillantást tegyünk a forradalmak lezajlása óta eltelt 8 esztendő állami és magángazdasági helyzetének átalakulására. Ha a mostani gazdasági helyzetünkről tiszta képet akarunk magunknak alkotni, ugy szükséges az eddig eltelt 8 esztendőt két különböző korszakra osztani, még pedig az 1924. év előtti és az 1924. év utáni időszakra. Ha az 1924. év előtti időkből indulok ki, amely időnek minden napja ujabb és ujabb (csalódást hozott, amidőn minden nap nagyobb és nagyobb értékrombolást idézett elő, ahol a konjunktúrák virágzó korszakában tombolt az egyesek illetéktelen meggazdagodása és féktelen tobzódása az államnak és azoknak a jóhiszemű nagy tömegnek a rovására, amelyek abban a szomorú korszakban is a tisztességes, erkölcsös munka árán gondolták megélhetésüket biztosítani, akkor azt hiszem, nem lehet kétséges előttünk az a megállapítás, hogy az 1924. év utáni időszak igen nagymérvű előrehaladást jelent az 1924. év előtti korszakkal szemben. Előrehaladást jelent ez, t. Ház, a felborult gazdasági rendből az egészséges, normális gazdasági rend felé, amidőn már lehetnek megvalósítható célkitűzéseink, ellentétben azzal a gazdasági káosszal, amelynek, ha kellő időben nem tudtunk volna gátat vetni, akkor már ez Üdéig bekövetkezett volna az özönvíz, minden értékünknek teljes és végleges összeroppanása. (Ugy van! a jobboldalon.) Tagadhatatlan, t. Ház, hogy ennek a kor szaknak is megvoltak bizonyos ideig a látszólagos előnyei. Az értékméjő, pénzünk értékének folytonos csökkenése az adósoknak kedvezett, mert hiszen minél nagyobb adósságot halmozott valaki össze, annál könnyebben tudott attól később megszabadulni. Ugyanez az állapot volt az állammal szemben lerovandó kötelezettségeinknél is, mert hiszen minél később fizettük ki az állammal szemben köztartozásainkat, annál csekélyebb összeggel tudtunk annak eleget tenni. Ha azonban ezt a romboló folyamatot nem tudjuk kellő időben korlátok közé szorítani, akkor ennek végső eredményeként, öszszes megmaradt értékeink teljesen elpusztultak volna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) El kell azonban ismernünk, hogy államháztartási helyzetünk rendbehozatala — a szanálás — óriási áldozatokat követelt a polgárságtól, (ügy van! a jobboldalon.) Azt is be kell ismernünk, hogy a magánföiazdasáe' bizony óriási nehézségekkel küzd. De az előző időszakra visszagondolva, nem volt-e kötelességünk minden áldozatot megkövetelni az ország polgárságától, hogy nemzetünket újra talpraállithassuk? (Ugy van!) Kifogás tárgyává lehet tenni, hogy az aranyalapra átértékelt közterhek óriási mértékben igény bevették a polgársál« teherviselését.. El kell ismernünk azt is, hogy bizonyos mértékben talán gyors volt az a tempó, amilyen tempóban az államháztartást rendbehoztuk. Másfelől pedig e gyors tempóval talán' a magángazdaságot ingattuk meg tehierviselőképességébeni. De kérdezem, vájjon képesek lettünk volna-e a tempó lassításával ugyanazon eredményeket elérni és képesek lettünk volna-e nemzetünket a teljes letargiából reorganizálni'? És vájjon képesek lettünk volna-e azt a 11 évi mulasztást, amely idő' alatt egyáltalában semmiféle munkaalkalom, semKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. X. miféle beruházás ebben az országban nem történt, pótolni, ha a pol&íárságtól mee" nem kívántuk volna ezt a nagy áldozatot 1 ? Mert ne felejtsük el, hogy az a bizonyos 800 millió pengőt kitevő beruházási összeg, amely szétfutott az oszág minden részében tőke és munka alakjában, egyáltalában nem kicsinyelhető le és mindenesetre csak jótékony hatással volt a hitel-, tőke- és munkahiányban szenvedő magángazdaság megerősödése tekintetében, (Ugy van! a jobboldalon.) Ha pedig rámutatok az 1924. év előtti hitelviszonyokra, amidőn a spekuláció heti 1—10%-os kamatokat követelt a polgárságtól, kérdem, lehetett volna-e csak egy pillanatig is alkotó, produktiv munkára gondolni ilyen körülmények között? El kell ismernem,^ hogy a mai hitelviszonyok sem kielégítők még, mert hiszen 10—18 százalékos kamatviszonyok mellett (Ugy van! a jobboldalon.) sem az ipar, sem a kereskedelem, sem pedig a mezőgazdaság rentábilisan nem dolgozhat. De ez nem óriási előrehaladás-e, t. Ház, a négy év előtti 50—500%-os kamatokkal összehasonlítva'? Nem mutatja-e a magángazdaság bizonyos fokú megerősödését a takarékbetétek állományának növekedése is, amely állomány a postatakarékpénztárnál és a 13 legnagyobb budapesti pénzintézetnél 1924 június hónapban 3.7 millió pengőt tett ki, 1928 januárjában pedig ez a 3,7 millió pengő már felugrott 382.6 millió pengőre? A folyószámlabetétek 1924 júniusában 82.2 millió pengőt tettek ki, 1928 januárjában pedig már 692.9 millióra emelkedtek. Igaz, hogy a békebeli betétállománytól még most is igen hátra vagyunk, amennyiben a mostani betétállomány a békebelinek, az 1913-asnak csak 38.2%-át teszi ki, a folyószámlabetétek pedig a békebeli állománynak 80.9%-át^ teszik ki. De nem nagy előhaiadás-e az, ha 1924 júniusa óta a békebeli állapotnak csak 0.4%-áról a mai napig 38.2%-ra tudtunk felemelkedni (Ugy van! a jobboldalon.) azok mellett az óriási terhek mellett, amelyeket a polgárságnak e négy év alatt el kellett viselnie? T. Ház! Ha a költségvetés számszerű adatait vizsgáljuk, el kell ismernünk, hogy a polgárságnak óriási terheket kell elviselnie. De nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a kiadásoknak egy igen tekintélyes része, amely a kulturális, közegészségügyi és szociális kérdések megvalósítására vonatkozik, mégis végső eredményében gazdasági életünk megerősitésére szolgált. De nemcsak ilyen közvetett utakon látjuk gazdasági életünk megerősítésére irányuló törekvést, de látjuk azt közvetlenül a kormányzat gazdasági ágazatainál, látjuk ezt ugy a földművelésügynél, mint a kereskedelem és ipar támogatásánál, ahol a termelés minőségének és mennyiségének fokozására, valamint az értékesítési lehetőségek emelésére mindent elkövet a mai szűkös viszonyok között is a kormány, hogy azt bizonyos mértékig előre vigye. Mindenesetre szükséges lenne, ha a súlyos közterheket bizonyos mértékig mérsékelni tudnánk, mert a termelési eredmények értéke és a kereseti lehetőség az árak alakulása, az indexszámok figyelembevétele mellett nap-nap után hátrányosabb eltolódásokat mutat a közterhek szempontjából az ország polgáraira nézve. Az állami közterhek csökkentésének kérdése mindenesetre a lehető legnehezebb probléma, mert amidőn egyfelől gazdasági és szociális téren kívánjuk a kormánytól ujabb és ujabb kívánságaink megvalósítását, másfelől pedig- a közterhek súlya alatt roskadozva, kivánjuk azoknak mérséklését. A kormány a kez3
