Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-144
16 Az országgyűlés képviselőházának paragrafusra!) Ez a szakasz az appropriates törvényben a következőképpen szól (olvassa): »A költségvetési törvény a részletes előirányzatok alapján ... (Rassay Károly: Alapján!) Kegyeskedjék megengedni, hadd olvassam el. (Olvassa): »A költségvetési törvény a részletes előirányzatok alapján, osztályok, fejezetek, címek és rovatok szerint folyó készpénzben állapitja meg az előirányzati évben fölmerülendő állami kiadásokat és bevételeket.« Ez semmi más, mint a költségvetési törvény szerkezetére vonatkozó megjelölés. Az azonban, amit állítani méltóztatott: alkotmánysértés, törvénysértés nincs benne. (Rassay Károly: Hát honnan veszi a részletes előirányzatot!) Előhozta, hogy a kormánynak nem volna joga együttesen előterjeszteni a költségvetést és a felajánlási törvényt és nem volna joga a Háznak ezt együttesen tárgyalni. Nem méltóztatott azonban felolvasni a szakaszt, nem méltóztatott nekem megjelölni tndni a törvényben, amely ezt imperative előirja, vagy pedig meg is tiltja. (Rassay Károly: Honnan veszi a részletes előirányzatot? Olvassa el legalább ezt a szakaszt!) Ami az u, n. összkormányi rendeletet illeti, amelyre vonatkozólag Rassay t. képviselőtársam azt mondja, hogy ez jogforrás ... (Rassay Károly: Velem együtt minden elsőéves jogász ezt mondja, aki megtanulta a közjogot! — Égy hang a balaloldalon: AM a második évben tanuljak! — Rassay Károly: Tessék mutatni még egy jogászt, aki osztozik az ön álláspontjában! Jelentkezzék!) Jogforrás igenis azon törvény értelmében, amely törvény az összministeriumnak a rendeletalkotás jogát adja, ez a törvény az államszámvitelről szól, amely rendeletalkotási jogot adott az utolsó szakaszban az összministeriumnak. A következőképen szól (Olvassa): »A végrehajtásra az összes ministerek és amennyiben az állami számvevőszéket illeti, az állami számvevőszék elnöke bízatnak meg.« Kétséget nem szenvedett soha, hogy mindenféle rendeletalkotási jog a ministert, vagy a kormányt csupán az illető törvény értelmében az illető törvény keretein belül illet meg. Kétségtelen tehát, hogy az összkormánynak az a rendelete, amely itt van, a rendeletalkotási jogot csakis ezen számviteli törvény keretében, ennek a végrehajtására vonatkozólag adhatja meg az összkormánynak. Ezen a hatáskörön kivül nem lehetett a kormánynak rendeletalkotási joga és nem. ragadhatta magához ebben a kérdésben a Háznak és a törvényhozásnak azt a jogát, amely kizárólag őt illeti meg. Csodálkozom azon, hogy igen. t. képviselőtársam, aki alkotmánysértést lát és az alkotmányt óhajtja védeni, egyúttal az alkotmány védelme dolgában összminiszteri rendeletekre hivatkozik. (Peyer Károly: Ne adják ki őket!) és azokból próbálja, mint jogforrásból magyarázni álláspontját. Ha mi itten ministeri és összministeri rendeletekre hivatkoznánk, mint jogforrásra, akkor, igen t. képviselőtársam volna, azt hiszem, a legelső az eillenzélk éléin, aki nagyon helyesen és joggal ez ellen tiltakoznék és arra hivatkoznék, hogy csak a törvények, nem pediglen összminiszteri rendeletek alapján lehet kérdéseket megoldani. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Akkor minek adják ki őket?) A 235. § megadja <a módot arra vonatkozólag, hogy kétes esetekben miképen határozzon a Ház és én ezt nem a szólásszabadság szempontjából fogom fel, hanem ugy, hogy a fel ajánlási törvény minden körülmények között organikus része az állami költségvetésnek, a költségvetési előirányziatnak. (Baracs Marcell:. 144. ülése 1928 március 14-én, szerdán. Megfordítva!) Ezek összetartoznak és ennek folytán a két törvényjavaslatnak csak egységes tárgyalása lehetséges, így állván a dolog, szerintem az elnök urnák van igaza, a j avaslat gyokorlatilag is indokolt, azéirt részemiről azt elfogadom. Elnök: A vitát bezárom. (Prosper Sándor szólásra jelentkezik.) A -, házszabályok 196. §-ának 3. bekezdése értelmében a képviselő ur nem szólhat. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Miután az előbb a vita során... (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Peyer képviselő ur súlyos sértést követett el, ezért a képviselő urat rendreutajsitom. (Állandó zaj a szélsőbaloldalon. Meg akarom állapítani, hogy a vita során Rassay t. képviselőtársam egy kijelentést tett. amely alkotmányjogi szempontból kifogás' alá esik. Nem engedhetem elhomálvosulni hagyni a Felsőház jogkörét, ennek következtében megállapitom, hogy a t. képviselőtársaimnak az a megállapítása, hogy a Felsőháznak jogköre a költségvetés megállapítása tekintetében nincs, téves. A Felsőház a törvények értelmében nem változtathat a költségvetésben, de a megállapításban van jogköre, mert vagy elveti, vagy elfogadja. Ennek következtében az a megállapítás, hogy a költségvetés a felsőházi törvény óta országos határozattá nem emelkedhetik, téves és ezt is helyre kellett igazitamom. Még csupán azt akarom megállápitani, hogy ez a vita a maga egész terjedelmében tula jdonképen nyitott ajtókat dönget, mert hiszen nem ez az, első eset, hogy a Ház a költségvetéssel — amint már több szónok említette — más törvényjavaslatokat is együttárgyalt. Nem az első eset, hogy a költségvetési vitára más formai jogszabályok voltak érvényben, mint a Ház napirendjére kitűzött egyéb tárgyra és a Ház mindannyiszor kivétel nélkül magától értetődőnek és természetesnek találta, hogy ilyenkor a költségvetésre vonatkozó jogszabályok ipso facto érvényben legyenek. Én ezen túlmentem és a házszabályok 235. §-a alapján a Ház határozatát kivántam provokálni. Nem áll tehát az, hogy a joggyakorlattól eltértem, hanem minthogy az uj házszabályok ezt a kérdést liberálisan kezelik, a magam részéről megtettem az inditványt. (Helyeslés a jobboldaùon. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Alig lehet kibírni ezt a nagy liberalizmust!) Most pedig következik a határozathozatal. Kérdem, méltóztatnak-e az elnöki javaslatot elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen! Nem! — Nagy zaj.) Kérem azokat, akik elfogadják, sziveskedijenek felállam. (Megtörténik.) Többség. A Ház az együttes általános vita módjára nézve tett javaslatomat elfogadta. (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Farkas István: isten áldja meg a tisztes ipart! — Propper Sándor: Hódolhatnak a magányos örömöknek! — A képviselők a bal- és szélsőbaloldalról kivonulnak az ülésteremből.) Most pedig áttérünk az 1928/29. számadási évre szóló költségvetés (írom. 511) az 1927: XI. íc. 9. §-ának 2. bekezdése alapján az e törvény életbelépése óta az 1926/27. költségvetési év bevételi többlete terhére megállapított beruházásokról szóló pénzügyministeri jelentés (írom. 499,511) és az 1928/29. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat (írom. 498, 511) általános együttes tárgyalására. Az előadó urat illeti a szó. Temesváry Imre előadó ; T. Ház! Midőn az 1928/29. évi állami költségvetési előirányzatot, továbbá az 1927 : XI. t.-c. 9. §-ának 3. bekezdése alapjián a törvény életbeléptetése óta az 1926/27.