Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

Àz országgyűlés képviselőházának 148. \ ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. 217 fiatal hittestvéreim száműzetésben élnek külföldön, nyomorusábban, szegénységben és Ínségben és kénytelenek olaszul, csehül, németül és franciául tanulni, akkor nem szavazhatok meg olyan javaslatot, amely ezt az állapotot fentartja és Öregbiti. (Egy hang a balközépen: Helyes!) Ellene pedig nem szavazhattam azért, mert végre is nyilvánvaló volt, hogy ezt a javaslatot óriási többséggel megszavazzák. (Gaal Gaston: Nem is kell indokolni!) Nyilvánvaló volt az is, hogy amikor két szélsőség, a bal- és a jobboldali szélsőség szavaz ellene egy javaslatnak, én e szélsőségeket nem támogathatom szavazatommal, de még ajkkor, amikor azok a mélyen t. képviselő urak, akikre irigyük, ellenségük sem foghatja rá, hogy zsidóbarátok volnának, a javaslat ellen szavaztak, bizonyára nem azért tették ezt, mintha azt érezték volna, hogy ez a javaslat a zsidóság helyzetét rosszabbítani fogja, mert akkor igen-nel szavaztak volna, én pedig ezt az álláspontot nem tartottam komolynak. (Pakots József: Pedig még rosszabbítani fogja! — Zaji.) Nem tartottam reálisnak. Nem. volt más teendőm, mint visszavonulni a szavazás elől. annyival inkább, mert végre is azt a bizonyos sárga foltot, amelyről mindig szó volt, ez a javaslat mégis eltörölte. (Ugy van! Ugy van! — Taps a középen és a jobboldalon. — Zaj.) Kétféleképen lehet gondolkozni. Az egyik ember ugy gondolkozhatik, hogy nem bánja a sárga foltot, csak legyen kenyér, a másik ember ugy gondolkozik, hogy még száraz kenyeret is inkálbb, de a sárga folt tűnjék el. Én az utóbbiakhoz tartozom (Taps a jobboldalon.) és ha azt méltóztatik ezen a Házon kivül vagy belül állítani, hogy én ebben a kérdésben nem jártam volna el loyálisan, nemzetemhez és felekezetemhez hívem önérzetesen válaszolhatok neki, hogy nagyobb szolgálatot teszek felekezetemnek akkor, ha itt vagyok (Ugy van! Ugy van! a középen.) és a kereszténységgel és az egyetemes nemzettel együtt akarom ezt a kérdést is megoldani, mert én magasabb szempontból nézem a kérdéseket. Nem ismerek külön zsidókérdést. Én magyar kérdést ismerek és ennek áldozom fel magamat. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Pakots József közbeszól. — Meskó Zoltán: Maga egy dísz goj, ő egy hithű zsidó! — Derültség. — Jánossy Gábor: Mindenek felett magyar ember! — Malasits Géza: Azért perdit ették ki, pedig szeretett volna rasekól lenni. — Folytonos zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: És a hitközségi választás! — Elnök csenget) A Felsőházban a mullt héten egy magyar főúr nagyon érdekes kijelentést tett. Azt mondta, hogy az imémt emiitett kérdés, amelyet többé néven nem fogok megnevezni, neim közoktatásügyi kérdés, hanem faji antagonizmus kérdése. Két szempontból válaszolok erre a tiszteletreméltó helyről jövő felfogásra. Az egyik az, hogy én 30 esztendeje vagyok védő és hercegektől kezdve le, jobbra, balra, előre, hátra, minden irányban alkalmam volt (Ugy van! a középen.) az emberiség minden rétegével 'megismerkedni. Ugy mint a gyóntató lelkésznek, vagy ugy, mint a titkos betegségek orvosának, alkalmam nyilt arra, hogy ennek a világnak minden baját, gyöngeségét, és gyarlóságát megismerjem. Épugy, mint az az orvos, akihez jönnek látszólag derült egészséges, friss egyének, tudja, hogy milyen betegek, ugy az a védő is, alkit különben köt a védői titoktartás, nagyon jól megismeri az .emberiséget. És mondhatom, hogy hosszú tapasztalatomnak az eredménye, hogy ember és ember között ilyen különbségeket felállítani nem lehet. A bibliában meg van Írva, hogy az embert a föld porából teremtette az Isten, és isteni lehelletet adott neki. És én az mondhatom, hogy minden attól az aránytól függ, hogy mi maradt meg az, illetőben a porból és mennyi a lélek. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Ez igy van az egyéneknél, így van a közületeknél és nemzeteknél. Az utolsó tíz esztendőben, sajnos, világszerte a por és sár uralkodik és hiányzik a lélek. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Kérdezem mély tisztelettel, különösen ebben a teremben, ahol az agrártársadalom annyi tiszteletreméltó képviselőjét köszönthetem, hogy amikor májusban várjuk az esőt, amikor megjön a felhő és áldást ont a szomjas, száraz földre, vájjon kérdezte-e valaha valaki, hogy honnan jött az a felhő, hol szállt párává a harmat, melyik vidéken. Ugyebár, csak az esőt áldottuk és azt, aki adta az esőt, nem kerestük származását. Amikor értékeket és érdemeket látunk, ne keressük, honnan származott, hanem is merjük el, tiszteljük és becsüljük meg. Épugy, ha érdemetlenséget, bűnt, gyarlóságot és hűtlenséget tapasztalunk, akkor se kérdezzük és ne tekintsük enyhítő körülményének, hogy honnan származik, hanem ítéljük az igazság szerint. (Helyeslés a középen.) Szó volt az ifjúság elhelyezkedéséről. Én megint nem részletezem a kérdést, csak általában azt mondom, hogy igaza volt a rómia klaszszikusnak, aki azt mondta: multa túlit fecit que puer, su davit et al sit, azaz sokat tűrt és szenvedett a gyermek, ázott és fázott, amit a magyar nyelv ugy fordit le a maga eredetiségében: árvából lesz jó katona, mert nincs neki pártfogója. Méltóztassék elhinni, hogy az élet és a természet törvényei szerint azoké az eredmény, a jövő, akik küzdenek, akik be vannak állítva a versenybe, (Ugy van! Ugy van!) akiknek erejük minden megfeszítésével, minden lépést ki kell az élettől sanyargatni, küzdeni. Talán a magyarság sem állana ma már fenn, ha nem lett volna ellenségektől körülvéve, viszont pedig elég utalnom arra a történelmi igazságra, hogy ime, itt van a magyar történelmi osztály, — különösen a gentryről szólok — a világnak legszebb, legjobb, (Ugy van! Ugy van! a középen.) legnemesebb, legtehetségesebb emberfajtája, (Ugy van! Ugy van! a középenj és vájjon mi lett volna ebből a magyar gentryből, ha nem lett volna ott a vármegye és azi árvaszék, ezek a hatóságok, amelyek a gyermeket már születésekor arra predesztinálták, hogy ne tanulj, ne kinlódjál, mert neked meg lesz a kenyered. Amikor azután az idők változnak, szomorúan látjuk, hogyha kellett tülekedni egy darab kenyérét, mi történt: idegenek voltak a világban, mert elvesztették a küzdelem iránti fogékonyságukat. (Berki Gyula: Akár a kormányzópár! Az is elvesztette a küzdelem iránti fogékonyságát! — Peyer Károly: Csak az elnöki tanács engedelmével szabad küzdeni! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, a Ház minden oldalán. Dési Géza: T. Képviselőház! Az én igen t. Berki Gyula barátom ugy tűnik fel nekem, mint amikor valaki hosszú házasság után egyszerre egy válópert ad be, mert rájött, hogy az ő felesége, akit még nemrég imádott, és hangosan imádott, (Élénk derültség.) akit istenitett és akinek udvarolt, és hangosan tette ezt, mert azok között volt, akik legelsősorban udvaroltak neki, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) most egyszerre olyan szomorúan, olyan lemondás-