Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-148
218 Az országgyűlés "képviselőházának 14 sal, olyan kritikával beszél a pártról. (Derültség a jobboldalon és a középen. — Meskó Zoltán: Nem tetszett a menyasszony orra! — Élénk derültség.) Egy francia iró azt mondja, hogy a házasság csak az első husz-huszonöt évben kellemetlen, azután megszokja az ember. Ugylátszik, Berki Gyula t. barátomra ez a tétel nem áll, mert ő hosszú házasság után egyszerre csak itthagyott bennünket, (Egy hang: Pedig szép házasság volt! — Derültség.) de nekem megvan a reményem, hogy fog még ő erről az oldalról igazságokat elmondani. (Berki Gyula: Mihelyt a kormányzati politika megváltozik, de ahoz uj kormány kell! Bethlen ellen nines kifogásom! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Berki Gyula képviselő urat is kérem, méltóztassék csendben maradni. Dési Géza: T, Ház! É*n azt hiszem, kötelességünk elszakított testvéreink iránt a legmelegebb érzelmekkel, szeretettel és ragaszkodással viseltetnünk az igazság szempontjából azért, hogy lássa a világ, hogy mi a különbség a mai elbánás között, amelyben ők részesülnek és a között a bánásmód között, amelyben részesültek a románok annak idején. (Ugy van! Ugy van!) Igen röviden egy pár adatot ismertetek erre vonatkozólag a mélyen t. Ház előtt. (Halljuk! Halljuk!) A, románoknak nálunk 2985 felekezeti népiskolájuk volt, hat román tanítóképzőjük s nyolc román középiskolájuk. (Egy hang a középen: És még ők panaszkodtak!) Közlöm azt is, hogy ezek rezsijének 90%-át a magyar állam viselte. (Ugy van! Ugy van!) s e mellett érintetlenül hagytuk az iskoláik román felekezeti jellegét. Hogy mennyire csak románul tanították iskoláinkban és mennyire nem magyarul, elég arra utalnom, hogy amikor hozzánk Nagyváradra a premontreiek főgimnáziumába jöttek Belényesről, Balázsfalvárói és máshonnan román tanulók, egy szót magyarul nem tudtak. Akkor a derék premontrei kanonokok odaültettek egy-egy román fiút, két magyar fiu közé és felkérték a magyar fiukat, hogy szeretettel istápolják és támogassák ezeket az ügye-fogyott gyermekeket. Meg is kaptuk a hálát. Amikor a betörő románság Nagyváradra ért, első teendője volt, hogy a premontrei főgymnáziumot, a tudásnak, a hitnek, az erkölcsnek, az emberszeretetnek ezt a tökéletes intézményét azonnal kisajátítsa. A tanárokat száműzték (Egy hang a középen : Oláh hála !) Ledöntötték Szent László szobrát és helyette a győző román király lovas szobrát állitolták (Egy hang a középen: Ahogy az győzött!) Szigligeti szobrát is ledöntötték és Mária királyné szobrát állították helyébe. Az utcaneveket eltörölték, és Hóra és Kloska idejéből való martalócok neveivel szennyezték be a megszentelt nagyváradi utcákat. (Egy hang a középen: Gyalázat!/ Az iskolákban rémségeket müveinek. Kilencvenöt százalékot buktattak meg és íme. olvashattuk nemrég, hogy nemcsak a zsidó tanulókkal szemben, hanem pl. az unitárius vallású tanulókkal szemben is arra a nyilatkozatra vetemedett a tanfelügyelő: «Ugylátszik egy Isten kevés ahhoz, hogy benneteket megvédelmezzen.» (Mozgás.) Meg kell ezt mondani, t. Képviselőház, mert nem szabad elfelejteni semmit se, sem a jót, sem a rosszat. (Ugy van ! Ugy van !) Nekem az a hitem, hogy el fog még következni a számadástétel ideje. (Ugy van ! Ugy van ! Felkiáltások : Mindnyájan hisszük !) Ebben a hitben megerősít engem a*Rothermerenek hozzám irt levele (Élénk éljenzés.), amelyben menyugtat és bátorit engem és ügyvéd társaimat . ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. a tekintetben, hogy sokkal közelebb van az idő, mint sem gondoljuk, amikor az európai békesség érdekében a magyarság vissza fogja kapni elrabolt területeit és elrabolt testvéreit. (Ugy van! Ugy van! ) Annak idején azt a nemzetiségi politikát nem mindannyian követtük, amelyet Tisza István gróf tartott irányadónak és céJravtzetőnek, már 1905. május havában én a nemzetiségi kérdésben itt nyilatkoztam és azt mondtam, hogy nekünk védekezésből kell nemzetiségi politikát folytatnunk, mert ha nem védekezünk, akkor elnyelnek bennünket és Bánffy Dezső politikájának adtam igazat (Élénk helyeslés a jobboldalon.), aki erőteljesebb módon akarta a magyarság érdekeit megvédeni, mert ismerte azt a környezetet, akik között éltünk. És utalhatok arra, hogy Bethlen. István gróf ellenzéki képviselő 1914. március havában tartott képviselőházi beszédében szintén eme erőteljesebb kezelés mellett nyilatkozott. Ha ezt a politikát követtük volna, akkor talán nagy Románia ma kisebb és csonka Magyarország nagyobb volna. (Meskó Zoltán: Az osztrák császárok nem engedték!) Igen t. Képviselőház! Hiba volna, ha egy általános költségvetési vita keretében, amelyben a régi gyakorlat szerint inkább általános kérdésekkel mint a részletekkel kell foglalkozni, megfeledkeznénk egyéb hasonló természetű kérdésekről is. Ezek úgynevezett okosak voltak. Például azok a románok, akik hűségnyilatkozatot adtak ki, Cbristea Miron, Maniu, Popovics, PopCsicsó s a többi vezérek. Kiátkozták akkor a románokat s íme ez a Christea Miron koronázta meg nemrégen a román királyt s a regensianács tagja, ép ugy, mint ahogy a többiek ma román vezető férfiak. (Malasits Géza : Hoványi barátjáról is beszéljen!) Ugyanigy tettek a csehek. A csehek címerébe a »Hands off«-ot kellene beilleszteni (Ugy van! Ugy van! Derültség és taps), mert ennek köszönhetik ezek az úgynevezett okosak azt, ami ma van. (Ugy van! Ügy van!) Méltóztassanak megengedni, hogy idézzem Maeterlinek egy gyönyörű kis elbeszélését, aki a méhek életéről irt egy közismert nagyszerű munkát. Elmondja benne, hogy egyszer viti keletkezett arról, hogy vájjon a méhek okosabbak-e vagy a legyek. Egy nyitott üvegpalackba betettek néhány legyet és néhány méhet és az üveg száját a sötétség felé fordították. A legyek rögtön kisétáltak belőle, a méhek ellenben világossághoz lévén szokva, az üveg másik oldalán a nap felé akartak kimenni és egynéhányan bezúzták a fejüket. Hát ezek az utódállamok is úgynevezett okosak voltak, mi magyarok pedig bezúztuk a fejünket. «Az utolsó magyarig» jelszóval küldtek bennünket a harcba. De mégis ugy van, hogy a méhek méhek maradnak, a legyek pedig legyek maradnak. (Élénk helyeslés.) A méhek mézet termelnek, a legyek dögvészt és ragályt terjesztenek. A méheket meg fogják becsülni, a legyeket pedig méltó elbánásban fogja a világ igazsága részesíteni. (Ugy van! Ugy van! Egy hang a középen: Légycsapóval.) T. Ház! Az erdélyi református püspök, Makai Sándor, a múltkor irt egy gyönyörű munkát, amelynek címe «A magyar fa sorsa.» Nyilatkozik benne Ady Endre költészetéről és nagyon sok érdekes magyar kérdésről. Erdély legjobban ismeri a magyar fa sorsát, hiszen Erdély a magyar sors fája. (Ugy van ! Ugy van !) Amikor küzdeni, vérezni, szenvedni kellett, akkor Erdély mindisr ott volt az első sorban, de amikor elismerésről és jutalomról volt szó, akkor Erdély mindig Hamupipőke volt és nem jelentkezett a herceg, aki oltárhoz vezette volna. A magyar fa sorsáról, a proletárdiktatúra idejéből egy élmény jut eszembe. Be voltam