Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

170 Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. tört; azóta ez a méreganyag valahogy annyira felszivódott a magyar közéletbe, hogy minden munkást, aki valamelyes bér javításért folyamodik, vagy mozgalmat indit, már kommunistának bélyegeznek. A közigazgatási hatóságok mintegy parancsszóra minden egyes sztrájkban kommunista-lázadást látnak. És ne tessék azt hinni, hogy ez tisztán csak ellenünk szóló politika. Nem! Hogy ez menynyire a kapitalizmus védelme, azt csak a következő egészen kicsiny, de jellemző dologgal akarom igazolni. Múlt vasárnap Sopronban a keresztényszocialista munkások — tehát nem mi, vörös szociáldemokraták, hanem a keresztényszocialista munkások — gyűlést tartottak és ezen a gyűlésen foglalkozni akartak egy emlékirattal, amelyet a soproni-gráci vasárugyárnak, a nemzetközi tőke magyarországi egyik exponensének nyújtanak be s amelyben alázatos instanciában kérik, hogy javítsák meg béreiket. Ezt az egészen egyszerű, szelid memorandumot akarták tárgyalni nem a vörös szociáldemokraták, tehát nem kommunistagyanús egyének, hanem a keresztényszocialisták. A jelen volt rendőrtisztviselő azonban ezt szigorúan megtiltotta s a gyűlés feloszlatásának fenyegetésével préselte ki belőlük azt az Ígéretet, hogy erről azonban ott nem lesz szó. Ez tehát bizonyitja azt, hogy a kommuniz-^ must, mint politikai érvet, nem ellenünk használják fel, hanem ez az a köpenyeg, amelyben a bérjavitást igyekeznek megakadályozni és a munkásság szervezkedését meggátolni. Ha a keresztényszocialistákról van szó, akkor ott nem lehet azt mondani, hogy kommunistagyanús egyének jöttek össze, hogy bérmozgalmat indítsanak; ott egyszerűen brutálisan megmondják: én pedig mint közigazgatási hatóság, mint rendőrség annak ellenére, hogy a gyűlés be van jelentve, nem engedem meg, hogy tárgyaljanak egy bórmozgalmat és egy memorandumot, amelyet a munkaadóhoz akarnak benyújtani. Gyöngyöstarján ban hat földmunkás összeült és beszélt egy magánlakásban arról hogy jó lesz szervezkedni, mert a szervezkedéssel mégis csak lehet valamit anyagi helyzetükön javítani. (Farkas István: Nem is voltak hatan, csak hárman; két rokkant testvér, meg egy ismerősük!) Egyszóval beszéltek, hatan voltak a szobában. Rajtuk ütötték és mind a hatot elitélték 60 napi elzárásra és 40 pengő pénzbirságra, s amennyiben a pénzbirságot nem tudnák megfizetni, további 30 napi elzárásra. 90 napi elzárást róttak tehát ki ezért; ebben a dologidőben azok a szegény proletárok fejenként három hónapot fognak ülni azért, mert egy magánlakásban mertek arról beszélni, hogy jó lesz beiratkozni a földmunikás-szövetségbe s ott szervezkedni. (Zaj.) Ezrével tudnék ilyen példákat idehozni, amelyek azt bizonyitják, hogy a bérmozgalmi lehetőséget még azon a szűk gazdasági kereten belül sem lehet kihasználni, amelyet a nyomorúság s a kormány rossz gazdasági politikája lehetővé tesz; nem lehet kihasználni azért, mert a rendőrhatóságok minden egyes bérmozgalomban, ha azt szervezett munkások csinálják:, kommunista-lázadást látnak, ha pedig nem szervezett munkások csinálják, egyszerűen arravaló hivatkozással, hogy ez törvényellenes, nem engedik tárgyalni a dolgokat és ezzel megakadályozzák a munkásság szervezkedését, megakadályozzak azt, hogy maguknak valamivel jobb helyzetet teremtsenek. Mennyit hallottunk már beszélni a bővebb, kiadósabb szociálpolitikáról, továbbá arról, hogy valamiképen meg kell védeni a munkást. Ez a munkásvédelem azonban a gyakorlatban kissé rosszul fest. És itt meg kell emlékeznem annak a beszédnek egyik részéről, amelyet a miniszterelnök ur Debrecenben mondott. Már előre borsódzik a munkásság háta attól, milyen szakszervezeti törvény lesz abból, amit a miniszterelnök ur megígért, mert ismerve a kormány reakciós felfogását és népellenes magatartását a munkásság jogos aggodalommal néz az elé a törvény elé, amelyet ez a kormány akar csinálni, amelyben meg akarja védeni a munkaszabadságot és amellyel szabályozni akarja a sztrájkokat. Ez azt jelenti, hogyha ebből a törvényjavaslatból, illetőleg egyelőre még csak embrionális állapotban levő tervből törvény lesz, akkor itt Magyarországon sztrájkot csinálni, bérmozgalmat indítani csak óriási erőfeszitéssel lehet majd, vagy pedig olyan módon, amilyen módon ez nem lenne kívánatos. Egy bizonyos, és ezt ne vegyék az urak fenyegetésnek, mert hiszen céltalan volna a fenyegetés. Bizonyos az, t. uraim, hogy azokat a bérmozgalmakat, amelyeket a munkásság azért folytat, hogy önmagának nagyobb darab kenyeret vívjon ki; azokat a bérmozgalmakat, amelyeket azért folytat, hogy a gyárban több megértést, több demokráciát találjon, kevesebb hajszát és több életörömöt: semmiféle törvényes intézkedéssel, semmiféle Sztranyavszky-saellemimel, semmiféle módon megakadályozni nem fogják, Egyet fognak elérni, azt, hogy ezt a magyar munkásságot, amely nyiltan és őszintén akar szervezkedni, őszántén, nyiltan megmondva amit akar: a föld alá fogják kényszeríteni és olyan állapotokat fognak teremteni, mint minők az angol kapitalizmus ideje alatt voltak, amelyeknek hatását az angol ipar ós kereskedelem évtizedekig nyögte. Ezért, arra kérem önöket és azit ajánlom, hogy egy kissé szálljanak magukba addig, amíg nem késő. Eltekintve a politikai részétől, van egy rész, amellyel pár pillanatig foglalkozni kívánok és ez maga a munkabér. Az imént emiitettem, hogy a mezőgazdaságnak súlyos baja az, hogy a lakosság nagyrésze fogyasztó- és vásárlóképtelen. A budapesti pékmesterek panaszkodnak, hogy kevés kenyér fogy. (Homonnay Tivadar: Soványító kúra!) A polgári lapok azt irták, hogy ez a soványító kúra miatt van. Én azonban, t. Homonnay képviselőtársam, nem teszem fel arról az angyalföldi, kispesti, pesterzsébeti és csepeli munkásról, hogy fogyasztókurát tartana. Hiszen meztelen bordáit is alig takarja, már a bőr. Miért tartson fogyasztókurát? Tudjuk a mi szövetkezeteinkből, ahol nem szolgálunk ki előkelő polgári közönséget, csak egyszerű munkás közönséget, hogy nálunk is csökken a kenyérfogyasztás annak ellenére, hogy törekszünk önköltségi áron. sőt ezen alul adni, mert a munkások különben is nehezen tudják megvásárolni. Honnan van ez a nézet? Onnan van, hogy valahogy beleidegződött az egész magyar kormányzati szellembe, — különösen a Gyosz-nak és a Vasművek és Gépgyárak Egyesületének érdeme, hogy belevitte azt a tudatot a, magyar közvéleménybe és a kormány szívesen engedte belevinni — hogy ennek az országnak boldogulása az alacsony munkabérektől függ. Ha alacsony munkabér van, van ipar, kereskedelem és boldogulás, az alacsony munkabér az az arkánum, amely az ipart fellen

diti. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ezt senki sem mondja!) Minister ur, méltóztassék elolvasni a Magyar Gyáripart és azokat a polgári