Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

Àz országgyűlés képviselőházának 147. lapokat,, amelyek rendszeresen leközlik a Vasművek és Gépgyárak Egyesülete és a textilgyárak hirdetményeit, méltóztassék a vidéki lapokat is elolvasni: mindenütt, mint visszatérő jelenséget fogják látni: »alacsony munkabér«. Délelőtt már rámutatott Beck t. képviselőtársam az alacsony munkabérek katasztrofális hatására; rámutatott arra, hogy Amerikában nagy mértékben fentartották a konjunktúrát a magas munkabérekkel. Ennek következménye az volt, hogy a munkás részvényes lett, nem proletarizálódott el, ellenkezőleg: életszintje emelkedvén, közelebb jutott a polgári társadalomhoz. Nálunk hiába prédikálnak az urak a haszonrészesedésről, hiába mondják: fogjunk össze — mert csak együttes erővel az ipari béke megteremtésével lehet az ipart fellendíteni — azzal a nyomorgó szegény munkásosztállyal, amely a legszükségesebb életszükségleti cikkeket is alig tudja megvásárolni, amely szemben találja magát az egész közigazgatás minden szuronya val, amikor b érj a vitást akar kérni. Ezzel a munkásosztállyal az ipari béke megteremtésének első feltétele az, hogy adva legyen egy olyan munkásosztály, amely legalább relative általánosan elfogadott európai életszinten álljon. Magyarország munkássága nem áll ezen az európai szinten, hanem sokkal mélyebben alatta. Vonatkozásba hozhatnám ezt az egykével, az egysével és sok mindennel, ezt azonban fentartom a részletes tárgyalásra, amikor is leszek bátor az egyes ministeriumok tárcájánál konkrét esetek alapján rámutatni annak a politikának veszedelmességére, amelyet a kormány folytat és amely abból áll: a kapitalistákat a lehetőséghez képest támogatni, hogy befektetett tőkéjük minél jobban kamatozzék és a munkásságot közigazgatási, rendőri intézkedésekkel lefojtani, nehogy vá

1 gyakozást kapjanak arra, hogy maguknak magasabb munkabéreket tudjanak kivivni. Beszélnem kell most még általában a kézműiparosság helyzietérőU Hogy mennyire nyomorúságos a helyzete ennek — az urak állítása szerint — nemzetfentartó elemnek, azt bizonyltja, hogy már a kormányt támogató pártok is szükségesnek tartják egy úgynevezett iparos blokk felállítását abból a célból, hogy az iparosokkal megértessék azt, menynyire szivén viseli ez a kormányzati rendszer az iparosok helyzetét. Ennek az iparos-blokknak céljai lehetnek egészen tiszteletreméltóak és azokat az urakat, akik élén állanak, egyénileg egyáltalán nem is akarom bántani, hanem valahogy hasonlóak ezek az urak annak az operettnek szereplőihez, amely operettben a gróf belepottyant a vizbe, a kar pedig körülóllta és énekelte: »A gróf beleesett a vizbe, mentsük meg őt«. Ezek az urak városról-városra járnak, beszélnek arról, hogy az ipar, a kis- és kézműipar tönkrement, mentsük meg, mentsük meg, de ezeknél a szólamoknál tovább nem jutnak s közben az iparosság nap-nap után nyomorúságosabb helyzetbe kerül. (Homonnay Tivadar: Készen van a javaslat! Két hét alatt megcsinálták! — Farkas István: Az a javaslat nem fog segíteni rajtuk!) T. Ház! Nekem megvan a respekitusom a törvényekkel szemben és nagyon jól tudom, hogy milyen hatásuk van a törvényeknek — sajnos, rövid farsang után kilenc esztendő történetében érezzük a törvények hatását — tudjuk jól, hogy mit jelentenek a törvények, a törvények tehát nem sokat segítenek az iparosságnak. Nem az a baj, hogy kevés törvénye van az iparosságnak; nem egy ujabb törvény KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X. ütése 1928 március 21-én, szerdán. 1H hiányzik még az ő boldogitásukhoz. Az iparosságnak az a legnagyobb baja, ami ált» lpban baja a munkásságnak, általában baja a kisgazdatársadalomnak, általában baja az egész magyar dolgoizó társadalomnak, hogy nincs fogyasztóképesség, nincs kereset, nem bírnak boldogulni. Ha még akár tizenöt törvényt fognak is hozni, kérdem, vájjon mennyivel több cipőt fog eladni az az iparos, mennyivel több ruhát, mennyivel több ágyat, szekrényt? Nem ezen fordul meg a dolog. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ebben igaza van! — Homonnay Tivadar: Szóval nem kell a kézműiparos kamara .a képviselő uraknak?) Nekem kell és kell az iparosságnak is. Nem a kézműiparos kamaráról van itt szó, hanem arról, hogy megállapíthatjuk elsősorban azt a letagadhatatlan tényt, hogy a kormány helytelen gazdasági politikája következtében a nép olyan nyomorúságba jutott* hogy ma vásárlóképtelen, nem tud venni semmit sem. Nekem már volt alkalmam az iparosságnak egypár értelmes vezetőjével beszélni s pár ilyen dolgot összeállítottunk annak illusztrálására, hogy mennyire tisztában vannak az iparosok a helyzettel, általában a kézműiparosok, mert azt mondják, hogy első és legfőbb kérésük ai munkaalkalom és a kereseti lehetőség nyújtása a közmunkáknál, az iparosság foglalkoztatása a magánépitkezéseknél. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ez az!) A magánépitkezésekhez kedvező feltételű, hosszú lejáratú kölcsönök kellenek. Ami a magánépitkezéseket illeti, ma leszek olyan bátor a belügyminiszter úrhoz egy interpellációt intézni, egy város ügyében, amely építeni akar. Van miből építeni, szükség is van az építkezésre, de töröl a minister ur a költségvetésből 1,200.000 pengőt. Az iparosság ott áll, nyomorúságában esdve várja az építkezéseket és akkor törölnek a költségvetésből 1,200.000 pengőt azzal az indokolásai, hogy a város már elégett tett szociális kötelességének, elég házat épitet nár, az iparosság tehát menjen és keressen másutt munkát Megjegyzem, maguk a városok sem mozdítják elő az iparosok helyzetének javítását, mert építkezéseiket kiadják egy generális vállalkozónak és ez a generális vállalkozó a legszenlérmetlenebb módon zsákmányolja ki a kezébe kerülő iparosokat. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Ha nagynehezen egy szegény iparos kapott is valamilyen állami munkát — minister ur, méltóztatik tudni a saját vezetése alatt álló ministeriumból is — mennyit kell szaladgálnia, mig megkapja a pénzét! Aki egyszer a postának szállít valamit vagy aki egyszer egy, a közoktatásügyi minister ur hatáskörébe tartozó intézet számára késöitett valamit, az az iparos sokszor hónapokon, sőt éveken keresztül sem tud a pénzéhez jutni. A leglehetetlenebb ürügyek alatt halasztják el a neki járó pénz kifizetését. Az iparosság Magyarországon túlnyomó részben tőkeszegény; kölcsönpénzből, 10—12—14 százalékos kamatra felvett pénzből tartja fenn válalatát, szállit az államnak abban a boldog hiszemben, hogy hiszen az állam a legjobb fizető, s amikor pénz kell neki, akkor harapófogóval kell az ujjakat kifeszítenie, hogy valahogy egy kis pénz potyogjon ki, amiből munkásait ki tudja fizetni. Ne vegye torzításnak, minister ur, ezeket; ha a minister ur tárcáját fogjuk tárgyalni, aktaszerüen leszek bátor bizonyítékokat hozni arra nézve, hogy milyen nehezen kapja meg az iparos a pénzét, elsősorban az államtól. Itt van a kisipari hitel kérdése. Pártállásom ellenére nem tagadom, hogy a kormány ezen a 23