Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

160 Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. gára a főállomásra, vagy egy mellékiparvágányára, az Államvasutak már koesikiállitási illetéket is számítanak, vagyis annyira megterhelik ezeket a kis gazdasági vasutakat, hogy ezt a terhet csak nehezen bírják elviselni. Az egyenlő elbánás elve alapján az volna a helyes, hogy itt is és ott is ugyanolyan mértékkel mérnének, vagy pedig az volna a helyes, hogy ezeket a plus-díjtételeket elengedje a kis gazdasági vasutaknál is abban az esetben, amikor áruját az Államvasutak vonalaira szállítja és ezzel megkönnyíti az államvasutak ügykezelését. (Usetty Béla: Igazsága van!) Nézzük csk azonban, hogy ezzel szemben mi a helyzet a magán vasutaknál? Tudjuk nagyon jól, hogy az Acsev., ez a magánkezelésben levő vasút békeidőkben is egyik leggyümölcsözőbb vasút volt, amely minden esztendőben kifizette az ő részvényeseinek a 6*5 százalékot. Ez a magánvasut már egészen más álláspontra helyezkedik a neki forgalmat biztosító kisgazdasági vasutakkal szemben, rakodóvágányt épített részükre. Lehetővé teszi hogy a kisgazdasági vasút, amely az ő forgalmát és az ő bevételeit növeli, szállitóképes is legyen. Kérem a kereskedelemügyi kormányt, adja meg a lehetőséget arra, hogy miként a magánvasutak. a Máv. is részesítse ezeket a gazdasági vasutakat az önkezelési költségek kedvezményében és azokban a benekben is, amelyekre olyannyira rászolgáltak. Hiszen a kisgazdasági vasutak tulajdonképen a közt szolgálják és az Államvasutak forgalmát növelik. Mi ma a helyzet Magyarországon? A helyzet az, hogy az Államvasutak teljesen képtelenek magukat fentartani csupán a belső forgalomból. Magyarországot geográfiai helyzete alkalmassá teszi arra, hogy a tranzitó-forgailmat biztosítsuk. Árra a kérdésre, hogy a tranaitóforgalomban milyen nehézségek vannak, majd a költségvetés részletes tárgyalásánál óhajtok rámutatni, de rá akarok mutatni már az általános vitánál is, hogy a Máv. uj vezetősége arra a helyes álláspontra helyezkedett, hogy a környező kis utódállamok forgalmát elvonja, kedvezményes díjtételeket, zárt vonatokat alkalmaz, amelyekkel az Államvasút és a magyar vasutak részére biztosítja az idegen államokban feladott és Magyarországon áthaladó áruk szállítását. Ezekben voltam bátor rámutatni arra, hogy a többtermelésnek a jelszavát, amelyet állandóan hirdetnek, niern lehet csak egyoldalúan hangoztatni. Nem lehet azt kívánni a gazdatársadalomtól, hogy termeljen többet, amikor nem tudjuk részére biztosítani hogy ezek az ő termékei gyorsan és olcsón, közvetlenül a fogyasztókhoz jussanak. Rá kell mutatnom még arra is, hogy az igen t. kultuszminister ur tárcájában a közgazdasági egyetem előirányzata a múlttal szemben semmi néven nevezendő haladást nem mutat. Sajnálattal látom azt az igen t. kultuszminister urnái, aki olyan nagy szakértelemmel és olyan nagy kedvvel dotáltat ja — és eredményesen — az ő tárcáját. A részletekre nem óhajtok kitérni. Az utóbbi időben 'egyre többször halljuk, hogy minek ennek az országnak közgazdasági fakul; tás. közgazdasági egyetem. Én is azok közé tartozom, őszintén megmondom, akik sokkal jobban szeretnék, hogy az egyetemekkel szemben valahogyan inkább az elemi iskolákat és az óvodákat támogatnák még hatékonyabban. De ha valahol helyénvaló ez egyetemi fakultás, ugy elsősorban helyénvaló ez a közgazdasági fakultás, amelynek igényeit ki kell elégíteni. Nagy szükség van a mezőgazdasági tudományok művelésére és továbbfejlesztésére, ezt pedis: a mezőgazdasági szakosztállyal érhetjük el a közgazdasági egyetemen. Gazdakörök már 30—40 esztendő óta követelik, hogy a mezőgazdasági felsőbb oktatás megvalósuljon. Magyaróváron kísérletet tettek e kérdés megoldására, azonban abba maradt a dolog és csak üdvözölhetném, ha a kultuszminister ur ebben a kérdésben messzebb ment volna el és nem lett volna annyira szűkmarkú, hanem a múlt esztendei költségelőirányzatot lényegesen felemelte volna. Ha a kultuszminister urnák az 1928/29, t évre szóló költségelőirányzatát nézem, azt látom, hogy az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire 44.362 pengőt vett fel, ami megoszlik 20—21 katedra között és egy katedrára ilyenformán körülbelül 2000 pengő esik. Kérdezem: elegendő-e 21 katedra számára, könyvek, folyóiratok és egyéb szükségletek fedezésére ez a minimális összeg? Nagy köszönettel tartozunk Magyarország kormányzójának, aki a gazdák, a Faluszövetség legutóbbi kongresszusa alkalmával azt mondta, hogy: »A csonka országban túlnagy az értelmiség, amely gyógyitani, tanítani, közigazgatni, ügyvédkedni akar. Nem győzzük betegekkel, hivatalokkal és perekkel, ezért igyekezzünk produktív pályákat választani.« Ez igen helyes, igen megszívlelendő. A magyar középosztály hivatva van minden vonalon vezetni, nem csak a közigazgatás, a tudomány terén, politikai téren, hanem ki kellene ezt terjeszteni a gazdasági térre is, mert a politikai hatalom a gazdasági hatalom nélkül árnyékhatalom. A középosztály gyermekeit féltve neveli s különösen a diplomás középosztály nem szereti gyermekét alacsonyabb kvalifikációval még a gazdasági térre sem terelni, hanem a közgazdasági egyetemen, a közgazdasági fakultáson keresztül óhajtja és kívánja gyermekét gazdasági pályára mevélni. Mezőgazdasági állam vagyunk. Földrajzi helyzetünk azonban olyan, hogy a tranzitó forgalom és a kereskedelem nagy szerepet fog vinni különösen a jövőben. Sem a mezőgazdaságban, sem pedig a kereskedelemben nem nélkülözhetjük a magasabb kiképzést, mert, amiként rámutattam arra, hogy a termelőtől a fogyasztóig ki kell épiteni a helyes közlekedést, ugy szükséges a gazdatársadalomba belevinni olyan szakértőket és olyan magas képzettségű gazdákat is, akik intenziven tudnak gazdálkodni. Amit a keleti államokban már megvalósítva látunk, azt nálunk fokozottabb mértékben meg kell valósítani. A keleten Bulgáriában és Szerbiában felállították már a mezőgazdasági fakultásokat. Amerikában. Hollandiában, Olaszországban, Svájcban, Japánban Angliában, Finnországban, Oroszországban és Németországban bevezették már a gazdasági fakultásokat. Mi ilyen körülmények között nem maradhatunk el a kelettel szemben s ezért nagyon helyeslem a közgazdasági egyetem kiváló dékánjának, Karch Kristófnak avató beszédében mondottakat. Azt mondja Karch, hogy »A magyar középosztály tragikuma, hogy az utolsó hatvan esztendőben teljesen elfordult a termelő pályáktól és boldogulásának szinte egyedüli forrásául a tisztviselői pályákat tekintette«. Helyesen mondja ezt is, amikor a keleti és nyugati államokra céloz* ahol ezeket a fakultásobevezették: »Minden értelmiségi pálya betöltéséhez egyetemi végzettség kell. Kérdem akkor, hogy épen csak abban a szövevényes modern