Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

Az országgyűlés 'képviselőházának léi, ülése 1928 március 21-én, szerdán. 149 vemberi kiadmánya szerint, úgyhogy amig békeidőben, 1910 és 1915 között 100.000 lélekre esett húsfogyasztásban 208 bika, 1926-ban már 230, és — most jön az érdekes szám — a luxuscikkekből, a borjúból, amig 1911 és 1915 között 100.000 lélekre esett 2662 levágott borjú, 1926-ban ennek a duplája, 4691. Amig a disznóból békeidőben 100.000 lélekre esett 8280 darab, addig 1926-ban már 14.173 darab esik. (Jánossy Gábor: Ez a háborús koplalásnak a pótlása lehet! — Strausz István: Nem viszik ki az állatokat!) T. Képviselőház! Legérdekesebb momentuma ennek a statisztikai adatnak az, hogy épen a finomabb fajta húsnak a fogyasztása emelkedett, a borjúhúsé 76-2%-kai, a sertéshúsé 71-2%-kai. Hozzá kell tennem ehhez még azt, hogy a levágott sertésnek fele nem szerepel ebben a számadatban, mert tudvalevő, hogy az utolsó időben a házilag levágott és feldolgozott sertésnek száma óriási, amit kerülő utón konstatálhatunk abból, hogy az ezek levágásához és feldolgozásához szükséges fűszerek, mint a bors és a só használata több, mint 100% -kai emelkedett. Ugyanigy a cukorfogyasztás is ugyanebben az időben szintén lényeges emelj kedést mutat. Minden hónapban konstatálható az emelkedés. Amig 1926 januárjában 33192 métermázsa cukor fogyott 1927-ben már 60-289 métermázsa. 1926 november havában 82.000 métermázsa, 1927 novemberében 91.000 métermázsa. A sörfogyasztás 1926 szeptemberétől 1927 szeptemberéig 54%-kai több volt, mint 1925/1926 ugyanezen időszakában. A gyufafogyasztás emelkedése 25*8%, az öngyújtóé 37-3%. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ezek a számok romlottak valamit, mert az utolsó hónapokban ezen a téren a fogyasztás csökkent. Ennek a luxusfogyasztásnak láttára — amint mondottam — kétségtelen, hogy valamit tenni kell. Nekünk itt ezekről a padokról nem hivatásunk, nem feladatunk ennek a teendőnek pontos megjelölése. De amint már az előbb is mondottam — és az igen t. ministerelnök ' ur visszhangot adott ennek a pénzügyi bizottságban — feltétlenül kell, hogy a kormányzat keressen és találjon valami módot a társadalommal karöltve arra, hogy megmagyarázza és megértesse ezzel a magyar társadalommal és ennek a társadalomnak azzal a csekély részével, (Ugy van! Ugy van!) amely ilyen luxusfogyasztással él, hogy elkövetkezhetik még az az idő, amikor ezek a pár ezren sem lesznek talán abban a helyzetben, hogy ilyen formán vegyék ezeket a luxuscikkeket igénybe^ Ahol elsődleges szükségletek kielégítéséről van szó, ahol mondom — a takarékosság a háboruelőtti viszonyokhoz képest még csak olyan kis mértékig állittatott helyre, ott ilyen aránytalanul nagy luxusfogyasztásnak semmiképen nincs helye. (Élénk helyeslés a középen.) T. Ház! Szabóky igen t. államtitkár ur egy igen érdekes kimutatásban ugyanarra rámutatott rá, hogy a külföldi kölcsönök igénybevétele nem is olyan terhes Magyarországon, mint volt békeidőben, mert hangsúlyozta, hogy amig a háború előtt a külföldi kölcsönök kamatterhei a nemzeti jövedelemnek 11-4%-át vették igénybe, most csak 2-8%-át veszik igénybe. Ez igen örvendetes szám, azonban inégsem jelenti azt — és bizonyos, hogy az államtitkár ur egy pillanatig sem értette igy, — mintha a felesleges és nem megfelelő helyen alkalmazott és helytelen célokra fordított külföldi kölcsönök igénybevételére buzditaná akár közéletünket, akár a magángazdaságot. Hiszen a pénzügyi kormányzat bölcs előrelátással igen sok téren, mint amilyen az ipari záloglevelek kérdése volt, a kérdést talán azért nem oldotta meg előbb, mert azokat a feltételeket, amelyek mellett ilyen célra külföldi kölcsönt hajlandók lettek volna rendelkezésünkre bocsátani, nem tartottak még megfelelőknek. Viszont ebből Isten mentsen azt a következtetést levonni, hogy nekünk megfelelő helyen és megfelelő célból külföldi kölcsönökkel nem volna szabad élnünk. Annak a tanításnak, amelyet Warburg prédikált a németeknek csak nemrégen is, azoknak a jól fejlődő országoknak nincs szüksége produktiv hitelre, amelyek elhalaszthatják ezeket a beruházásokat addig, amig saját erejükből képesek azokat előteremteni, Magyarországon ma még, sajnos, helye nincsen. Mi még nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy legszükségesebb és legrentábilisabb munkálatainknak kiépítéséhez szükséges pénzösszegeket saját erőnkből tudjuk előteremteni. Talán még a németek sincsenek ma 100 százalékig ebben a helyzetben, bár nálunk minden esetre előnyösebb szituációban vannak. Nekünk azonban mindenesetre kivált a magángazdálkodók figyelmét fel kell hivnunk arra, hogy ne igyekezzenek mohón és a kérdéseknek teljes átgondolása nélkül olyan kölcsönöket igénybe venni, amelyeknek visszafizetéséről nem tudnak előre gondoskodni. T. Képviselőház! Ha mármost a helyzet eképeni megállapitásával röviden magának az orvoslásnak módjával is kivánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) azt kell mondanom, hogy az előbb megemlített két alapvető momentumra kell baziroznunk egész jövendőbeli szervezésünket. Szervezést mondottam, mert gazdasági életünk megszervezetlenségében látom eddigi részbeni eredménytelenségünknek legfőbb okát. A termelésnek megszervezése és az ekkép megszervezett termelésnek megszervezett módon való exportja az orvossága, a gyógyitása, a lehetősége egész gazdasági kibontakozásunknak. Sajnos, beszédem folyamán nem nyilik alkalmam arra, hogy erre a kérdésre bővebben kiterjeszkedjem. De még sem tehetem, hogy ugy a mezőgazdasági, mint az ipari termelés és export megszervezésének kérdésében pár momentumot fel ne említsek. A mezőgazdaság terén egy katasztert kellene felállítanunk abból a szempontból, hogy milyen mezőgazdasági cikkeknek termelése kivánatos elsősorban belső fogyasztásunk, másodsorban külföldi exportlehetőségeink szempontjából. Ha azt látjuk, — és itt megint egy számsorral kell, hogy untassam a t. Képviselőházat — hogy ma még olyan mezőgazdsági cikkek importjára is súlyt kell helyeznünk, amelyeknek idebenn való termelésére illetőleg előállítására predesztinálva vagyunk, akkor meg kell döbbennünk ettől az eredménytől. (Ugy van! Ugy van!) Mert ha azt konstatálom, hogy 1927 első tiz hónapjában tejben és tejtermékben 260.000 pengő értékűt hoztunk be, (Jánossy Gábor: Borzasztó!) vajban 1 millió pengő értékűt, (Jánossy Gábor: A dán vaj!) liptói túróban 576.000 pengő értékűt, (Jánossy Gábor: Hamisitva!) kemény sajtban 600.000, puha sajtban 404.000 pengő értékűt, füstölt és főtt húsfélében 423.000 pengő értékűt, virágban 390.000 pengő értékűt, száritott borsóban 350.000 pengő értékűt, napraforgómagban 180.000 pengő értékűt, tökmagban és lucernamagban 413.000 pengő értékűt, — most már keresztül ugrok a sorokon — melasszban, amely elsőrangú állati tápszer, 1,176.000 pengő értékűt, korpában 2.134.000 pengő értékűt, akkor megdöbbenve (Ugy van! Ügy van!) kell konstatálnom, hogy 20* v .