Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

150 Az országgyűlés képviselőházának Î47. ülése 1928 március 21~én, szerdán. a mezőgazdaság terén olyan céltalan politikát űzünk, amelynek előbb-utóbb meg kell boszulnia magát. És ha az igen t. földmivelésügyi kormányzat nincsen abban a helyzetben, hogy szerves termelési és exportpolitikával segítségére tudjon sietni ennek a Magyarország gazdasági életének gerincét képező mezőgazdaságnak, akkor nem a földmivelésügyi minister ur eltávolítását kell követelnünk, mert ez végeredményben valószinüleg nem személyen múlik, (Jánossy Gábor: Nem is azon múlik!) hanem azt kell kívánnunk az összkormánytól, hogy a pénzügyminister urnák és a kereskedelemügyi minister urnák egybehangzó véleményadása utján siessen segítségére a földmivelésügyi kormányzatnak ennek a programúinak megteremtésére és keresztülvitelére. (Jánossy Gábor: A határok az okai ennek» meg a vámok!) T. Ház! Rögtön rátérek erre, t. képviselőtársam. A mezőgazdaság terén sem elég ennek a céltudatos és okosan megkonstruált termelési politikának következetes keresztülvitele, hanem a megszervezésre is szükség van. Ennél a megszervezésnél Jánossy Gábor t. képviselőtársunk közbeszólására is rögtön reflektálok. Én most kereskedelmi szerződéseinkre bővebben kitérni nem^ akarok, lesz alkalmunk a külügyi tárca keretében evvel a kérdéssel foglalkozni, — hiszen a dolog súlypontja oda tartozik — de konstatálnom kell, hogy tavaly még aktivok voltunk Ausztriával, Jugoszláviával, Görögországgal és Itáliával szemben, az idén pedig, sajnos, csak Ausztriával és Görögországgal szemben vagyunk aktivok. Ezen a téren is olyan rosszul állunk, hogy Ausztriával való relációnkban a többletünk 12 hónap alatt a 130 millió pengő pluszról 74-4 millió pengő pluszra esett le, mig egész görögországi kivitelünk — Görögország a második állam, amely felé kiviteli többlettel rendelkezünk — csak 4-3 millió pengő volt. Ezzel szemben a leglesujtóbb szaldóink passzivitásának emelkedése a többi államokkal szemben. (Halljuk! Halljuk!) A múlt év 9 hónapjában, szemben az azelőtti év 9 hónapjával, a csehszlovák relációban passzivitásunk 28 millió pengőről 100 millió pengőre növekedett: (Jánossy Gábor: Rettenetes!) a jugoszláv és olasz — azelőtt aktiv — relációnk szintén lényegesen emelkedett; Németországgal szemben való passzivitásunk pedig ezalatt a 9 hónap alatt 37-6 millió pengőről 73*8 millió mínuszra nőtt. Ugyanilyen a lengyel- és törökországi reláció. Ha kutatnék, hogy mi ennek az oka, azokra a politikai és gazdaságpolitikai okokra kellene hosszabban rámutatnunk, amelyek ezt az elzárkózást eredményezik. (Ernszt Sándor: Nincs mit eladni!) Látjuk, hogy mind erőteljesebben nyomul előtérbe a körülöttünk levő országok

1 gondolkozásában az, hogy azt a háborús ideológiát tegyék magukévá gazdasági téren, hogy önellátásra, autarkiára törekedjenek az ellátásnak azokon a területein is, amelyeken szinte nevetségesnek, mondható ez, Gratz Gusztáv t. képviselőtársam mondotta egyszer, — azt hiszem a külügyi bizottság ülésén — hogy micsoda balgaság Auszriának arra gondolnia, hogy az Alpesek gyopárfedte szikláin búzát termeljen. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) És ime ezzel szemben — a pontos statisztikai adatokat majd a földmivelésügyi tárca keretében fogom beterjeszteni — a múlt év december 24-én megjelent a Neue Freie Presse-ben az osztrák statisztikai hivatal elnökének kimutatása, hogy milyen rohamosan emelkedett Ausztriának a búza- és rozstermése s annak a hihetetlenül hangzó reménységének adott kifejezést, hogy 1928-ban már csak néhány százezer métermázsa búza- és rozsbehozatalra fog szorulni Ausztria; egyrészt azt csillogtatja meg olvasóinak szeme előtt, hogy tejből és tejtermékekből pedig óriási exportra számit. Ha emellett olvastuk vagy hallottuk Kanitz grófnak előadását a Külügyi Társaságban, amikor arra kért bennünket, hogy ne áltassuk magunkat olyan gondolattal, mintha Németország ellenséges indulatból kifolyólag nem akarna magyar gabonát vásárolni és inkább Amerikába megy. Felhozta azt az érdekes argumentumot, hogy Németország azért szerzi be Amerikában az olcsóbban beszerezhető gabonát inkább, mint Magyarországból, mert ikénytelen reá. Adósa lévén Amerikának, (Ugy van! a jobboldalon.) kénytelen az onnan importált gabonát átvenni, úgyhogy — e pillanatban a számra pontosan nem emléksízem — azt mondotta, hogy néhány százezer métermázsát jelentékenyen meghaladó buzafeleslege van most is Németországnak, amerikai területekről importálva a német raktárakban. Ilyen körülmények között, amikor egyfelől látjuk azt, hogy autarkiájuk teljes kiépítésére törekszenek Csehország, Ausztria, Németország, amikor látjuk azt, hogy ^ épen azok az államok, amelyek a népszövetségi tárgyalások folyamán Benes ur sugalmazására arra szólítottak fel bennünket, hogy mondjunk le ipari termelésünk kiépítéséről és elégedjünk meg azzal, hogy mezőgazdasági iparunkat fejlesszük, most kéz-kezetfogva éipen mezőgazdasági iparunk letörésére törekszenek, lisztünket nem engedik be, mert gőzerővel és talán anyagi képességüket meghaladó erővel törekszenek arra, hogy malomiparukat mind Ausztriában, mind Cseh-Szlovákiában nagyra növeljék. Ha ezt látjuk, joggal kérdezhetjük,— bármilyen kifogások emelhetők is a vámtarifa ellen, bármennyire nehéz helyzetben van is a magyar mezőgazdaság és szükséges, nélkülözhetetlen számára a mezőgazdasági cikkek vámtételeinek méltányos módon való leszállítása, —helyes politika volna-e most, amikor a legfontosabb szerződéseink tárgyalásának kellős közepén vagyunk, kiszolgáltatni azt a kevés fegyvert, amely felett még rendelkezünk, azért, hogy ezeknek az államoknaík ipari cikkeit beengedjük, amikor semmi reményünk nincsen arra, hogy ezen iparcikkek könnyebb behozatala ellenértékeképen a mi mezőgazdasági terményeinket könnyebben fogjuk ezekben az országokban elhelyezni. Ne álltassuk magunkat ezzel a hiu reménységgel. (Strausz István: Érik az idő!) Az igen t. kormánynak nyomatékosan figyelmébe ajánlom, hogy^ ne áltassak magunkat azzal a hiu - reménységgel, hogyha mi az ipari vámtételeinket leszállítjuk, akkor Ausztria és Csehország abba fogja hagyni hatalmas fegyverkezését a malomipar és a mezőgazdasági ipar terén. Ne álltassuk magunkat azzal a hiu reménységgel, hogy mi a gabonánkat inkább ki fogjuk tudni vinni Ausztriába és Németországba, amikor a kereskedelemügyi tárcának a, pénzügyi bizottságbeli tárgyalásánál kimutattam, hogy mi ugy, hogy reá ne fizessünk, illetőleg, hogy konkurrenciaképesek legyünk, gabonánkat legfeljebb Linzig tudjuk kiszállítani, de Linzen túl a versenyt a tengerentúli gabonával sem tudjuk német relációban megállani. (Temple Rezső; Már Bécsig sem!)