Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-145

Az országgyűlés képviselőházának 145. ülése 1928 március 19-én, hétfőn. 93 kaját, — akármilyen világnézletű is valaki — az egész ország közvéleménye a legnagyobb elismeréssel, a legnagyobb hálával kiséri. (Éljenzés a jobboldalon.) Arra kérem a mélyen t. minister urat, méltóztassék szívének megértő szeretetét különösen — mert hiszen mindenkire kiterjeszti, mindenki érzi azt a meleget, azt a válogatás nélkül való igazi krisztusi szerető szivet — mondom, különösen a közlegény! sorban hősi halált halt vitézeink özvegyeire és árváira kiterjeszteni. (Ugy van ! Ugy van !) Igen tisztelt uraim, a rokkantakat, különösen a magas percentü rokkantakat annyira-amennyire, — hiszen ez is kevés, mert hiszen ugyebár, semmi pénzzel nem lehet pótolni az elveszett lábakat, karokat, vagy a tönkrement idegrendszert, — nagy áldozatkészséggel, a legnagyobb megértéssel némileg tűrhető helyzetbe hozta a mélyen tisztelt népjóléti kormány. De ezek a szegény özvegyek a maguk havi 8—10 pengőjével mit csináljanak, különösen, ahol 2—3 gyermek is van, mert hiszen van olyan is, aki gyermekei miatt nem igen mehet munkára. Azoknak az illetményéit, akik evvel nem élnek vissza, hanem igazán rászorulnak, méltóztassék felemelni. Most egy különös dolgot hozok elo, amelyet a kormánynak és a székesfőváros vezetőségének figyelmébe ajánlok. Én megértem azt, tisztelt uraim, hogy a főváros rendkivüli áldozatokat hoz, mondjuk, az idegenforgalom emelésére, s hogy a Széchenyi-fürdőt, meg a Gellért-fürdőt irtózatos pénzekkel és áldozatkészséggel világfürdővé akarja fejleszteni. Nyáron talán forog is az idegen ebben a szegény kis országban. Én azonban elsősorban a magam fajtáját venném figyelembe. Mielőtt az idegeneket idecsalogatnám, körülnézek s mit látok ? Ott látom a Eákóczi-úton a Rókus-kórházat. Innen-onnan már 40 éve lesz annak, hogy mint fiatal jogász azt olvastam, — mert akkor is szoktam újságot olvasni a dákó kezelése mellett (Derültség.) — hogy a székesfőváros azt a kórházat onnan ki akarja telepiteni. 40 esztendő ! Nem akarom megismételni — el sem olvastam — azokat a dolgokat, amelyek a Kókus-kórház szegény, szerencsétlen, szenvedő betegeit szórakoztatják ott a betegágyon, a kórágyon a megszámlálhatatlan patkányok és poloskák társaságában, hanem ha szembeállitom ezt a két dolgot, csak azt mondom : az idegenforgalom emelése, a Széchenyi- és a Gellért-fürdők, elismerem, hogy szükségesek és hasznosak, de mégis legelőször a székesfőváros szenvedő betegeit kell betegekhez, emberekhez méltó kórházakban elhelyezni. S amikor a székesfőváros multimilliárdokkal dolgozik — nem kritizálom, mert nincs jogom hozzá s nem is ismerem a székesfőváros háztartásának és közigazgatásának rejtelmeit, — csak azon csodálkozom, hogy még nem olvastam, hogy a túloldalon az ellenzéki padokon ülő igen t. képviselőtársaim, mint székesfővárosi bizottsági tagok, meg mindenféle albizottsági, meg üzemi bizottsági tagok, ez ellen tiltakoztak volna. Mondom a kórházügy, valamint az anyaés csecsemővédelem ügye mindennél fontosabb, mindennél szentebb, mindennél drágább s én kérve'kérem a mélyen tisztelt népjóléti minister urat, hogy ha már teljesen nem lehet államosítani a megbecsülhetetlen értékű nemzetvédő munkát teljesitő Stefánia Anya- és Csecsemővédő Szövetséget, mert az a megelőző gyermekvédelem munkát végzi, legalább nagyobb támogatás" ban méltóztassék részesíteni. Mert bizony, tisztelt uraim, ahhoz, hogy egy gyermeket megvédhessünk, szükséges, hogy az a szülő szegény nyomorult munkásasszony is — akár földmunkás, akár ipari, gyári munkás — egészséges körülmények között kedvező miliőben hozhassa világra gyermekét s ne legyen agyoncsigázva s ne krumplikapálás közben vagy a gyár gépeinek zakatolása közben adjon életet az újszülöttnek. Ezzel a megelőző gyermekvédelemmel foglalkozik ez a Szövetség s erre az anya- és csecsemővédelemre elég gondot, elég költséget nem fordíthatunk. Én a leg" nagyobb megértéssel, a legnagyobb elismeréssel és köszönettel latom, hogy már — gondolom — havi 100.000 pengő az, ami az Országos Stefánia Szövetségnek jut az államháztartás, vagy a pénzügyi kormány részéről ; kérve-kerem azonban a mélyen t. minister urat, vagy a mélyen t. kormányt általában, kegyeskedjék ezt felemelni, mert hiszen, hivatásos védőnőknek —.akiknek működése területén 15—20°/o-kal száll alá a gyermekhalandóság, akiknek működése esetén a vidéken — ezt látom és tapasztalom, — nem telnének be olyan sűrűen és hamar a falusi és vidéki városok temetői apró tömegsírokkal, — mondom, ezeknek a védőnőknek havi 80 pengő az illetményük, a vezető főorvosé havi 15 pengő, a gyermekorvosé heti négyszeri rendelésért havi 55 pengő, a szülőorvosé heti kétszeri rendeléséit 25 pengő. Hiszen tudom, hogy az illetőknek nem ez a főfoglalkozásuk, bár a védőnők úgy tudom, hogy erre vannak utalva, ha tehát azoknak a más foglalkozással is dicsekvőknek nem is, de a védőnőknek illetményeit felemelni kegyeskedjék. Én már annyi mindent kérek, hogy magam is megsokallom. ( Derültség.)IT. i. én annyi memorandumot, emlékiratot, kérvényt kaptam és kapok, hogy ha könnyelműen venném a dolgot, akkor megkérném a tőzsde vezetőségét, hogy a makulatúrát is jegyeztesse a tőzsdén, mert akkor talán én is játszanék, annyi a papirosom, (Derültség.) Én azonban ezeket a kérvényeket, memorandumokat, emlékiratokat komolyan veszem, mertíemberek tömegei állanak ezek mögött, mert ezek mögött a fekete betűk mögött éhező, dolgozó, verejtékező, csüggedő és reménykedő embertömegek állanak, akiknek a munkáját nem tudja kellőleg igénybe venni ez a csonka ország, amely feltámadását akarja előkészíteni és kiverekedni, — kiverekedni pedig ugy, most jut eszembe, hát csak elmondom : »et si nequeo flectere Superos, Acheronta movebo» ha Genf nem indul meg, a pokol ördögeivel is szövetkezünk, hogy feltámadjunk. Itt van az orvosi továbbképzés kérdése. Egy európai, vagy talán annál is híresebb világhirü szemorvos, Grosz Emil professzor ur ennek az orvos-továbbképző intézetnek az elnöke; ő mondja, én nem is merném elmondani, ha nem volna itt nyomtatva, — és nem a legilletékesebb szakember mondaná azt, hogy jó orvosokban hiány van, csak rosszul képzett orvosokban van felesleg. Hát kérem az orvosi továbbképzésre a legyőzött államok is igen súlyos milliárdokat áldoznak. Ez megint olyan kérdés, mint az, amelyről az előbb beszéltem, mint az anya- és csecsemővédelem. Ha 10 orvost tud továbbképeztetni egy törvényhatóság, egy város, egy egyesület, egy vállalat, egy gyár, az 10.000 ember helyett 100000 embernek a megmentését, egészségének helyreállítását jelenti. Ezt a kérdést is a legmelegebben ajánlom tehát, amelyet Grosz Emil egyetemi tanár ur ebben a rövid jelentésében is igen alaposan és részletesen megokolt, a mélyen t. népjóléti kormány figyelmébe; valamint ezzel összefüggőleg is a fogtechnikusok kérelmét. Hogy én a fogtechnikusok kérelmével is foglalkozom, annak okát latinul mondom meg, még pedig : homo sum, nihil humani a me alienum pu to. Ezt ugy variálom, hogy «Hungarus sum» magyar ember vagyok, «et nihil hungari a me alienum puto» azaz semmi sem idegen a lelkemtől, ami magyar. Ebben ezt látom és ebben a kérdésben egyetértenek velem Dési Géza 13*