Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-129

Az országgyűlés képviselőházának 129. értelmiség, egyes érdekeket, egyes szükségleteket nem ért meg, s akkor az elhanyagoltság érzése s ennek révén az elégedetlenség és gyűlölség érzése válik úrrá. Az államnak tehát elsőrendű kötelessége, hogy a magasabb értelmiség miként való kialakulását állandóan figyelemmel kisérje s amennyiben e tekintetben olyan jelenséget talál, amely káros, elsőrendű kötelessége mindazokat az akadályokat az útból elháritani, amelyek megakadályozzák azt, hogy a magasabb értelmiség összetétele és tagozódása a lehetőséghez képest megfeleljen a nemzet egyeteme összetételének és tagozódásának. Csak igy biztositható az, hogy a magasabb értelmiség képviselője legyen minden nemzeti érdeknek és szükségletnek; csak igy képzelhető el. hqgy ez a magasabb értelmiség hű letéteményese legyen a nemzet hagyományainak. A közoktatásügyi bizottságban, valamint itt a plénumban is sokszor esett szó arról, hogy a magasabb értelmiség kialakulását biztosítja egymagában a tanulás szabadsága. Én ebben a felfogásban nem osztozom. A tanulási szabadsággal ugy vagyunk, mint minden más szabadsággal, hogy tudniillik még káros jelenségeket is igen tetszetős szinben lehet feltüntetni a szabadság jelszava alatt. Pedig nagyon sokszor a való helyzet az, hogy nem az szorul segitségre, aki nagyon hangos a maga szabadsága védelmében, hanem a másik tényező. A gazdasági liberalizmus első korszakában a nagyipar volt igen hangos a maga szabadsága védelmében, pedig abban az időben az élet lehetőségének szabadságáért a legkeményebb harcot vivó munkásság volt az, amely védelemre és segitségre szorult. De a politikai szabadságjogok terén is nézzünk csak körül. Sokszor azok a leghangosabbak, akik ellen a társadalmi rend a tömegek javára védelemre szorul. A tanulási szabadság szükséges, ez kétségtelen, de nem elegendő. Szükséges addig a mértékig, amig mások tanulási szabadságának érdekeibe bele nem ütközik, de semmikép sem elegendő. A tanuláshoz ugyanis valami egyéb is kell, mint szabadság, ahhoz bizonyos anyagi eszközök is kellenek, amelyekkel pedig nem mindenki rendelkezik. A könyvek, a tandíj, egyáltalán a megélhetés lehetősége hatalmas költségeket jelntenek, amelyek felett nem mindenki rendelkezik. Hiába mondjuk annak, aki szegénysorsu, de tanulni tud és akar, hogy: tanulj hiszen meg van a szabadságod, — ha nem biztosítjuk számára azokat az előfeltételeket, amelyek nélkül a tanulás szabadságával élni nem tud. Nem a tanulási szabadság megállapítása a fontos, nem szabadságról kell e téren beszélni, hanem igenis az a fontos, hogy a tanulási szabadsággal élhessenek mindazok, akik képesek erre, akarnak és tudnának is vele élni. A fontos az, hogy ezeknek biztosítsuk a tanulás lehetőségét. Megállapíthatom ezekből, hogy a tanulási lehetőség útjában álló akadályok elháritása tulajdonképen a lényeg, amellyel foglalkoznunk kell. Számtalan akadálya van a tanulási lehetőségnek. Ezek közül csak egyet emelek ki, és ez az, hogy a falunak és a kisvárosnak lakója rendszerint nem találja meg azt az iskolatípust, amelyre gyermekének szüksége van, és csak nagy költséggel és áldozattal képes gondoskodni arról, hogy gyermeke megfelelő neveltetésben, iskoláztatásban részesüljön. (Ugy van! Ugy van!) Jól tudom azt, hogy a kormánynak nincs módjában ezen a bajon segíteni, mert az iskolatípusoknak, különösen a ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. 73 magasabb iskoláknak bizonyos mértéken túl való szaporítása pénzügyi szempontból le nem küzdhető akadályokba ütközik, kétségtelen azonban, hogy a szegény, tehetséges, kiváló ifjaknak intézményes támogatásával már az alsó fokozatokon nagy mértékben enyhíteni lehet ezeken a bajokon is és mindazokon az egyenlőtlenségeken, amelyek ezekből származnak. Mindaddig, amig tervszerű támogatással a tanulási lehetőséget intézményesen nem tudjuk biztositani, mindaddig nem annyira a tanulási szabadságról lehet joggal beszélni, mint inkább a tehetősebbek számára biztosított tanulási privilégiumról. A tanulás útjában álló különböző akadályok voltak azután az okozói annak, hogy a nagyvárosok lakosságával szemben a falvaknak és kisebb városoknak lakossága a magasabb értelmiség kialakításában erősen hátra maradt. A magasabb értelmiségeknek a nemzet összetételétől és tagozódásától való eltérése már a békében a háború előtti időben is észlelhető volt, abban az időben azonban ebből a jelenségből bajok nem származtak, nem származtak egyszerűen azért, mert mindenki, aki valamilyen diplomához jutott, megkapta a maga kenyerét itthon, és ha azt a kenyeret nem találta elég puhának, kiment külföldre, ott kapott puhább kenyeret és amellett dicsőséget szerzett a magyar névnek is. A háború elvesztése és szörnyű megcsonkításunk azonban ennek véget vetett. A háború után a megcsonkított részekből az értelmiségnek egész tömege tódult ide és kivánt elhelyezkedni. A tanulmányaikban hátramaradt, hadbavonult ifjak tömegestől lepték el a főiskolákat és egyetemeket, ugy, hogy ezek a főiskolák és egyetemek őket befogadni teljesen képtelenek voltak. Százával kellett visszautasítani az ifjakat, nemcsak a zsidókat, hanem a keresztényeket is, sőt sok esetben több keresztényt, mint zsidót, tehát minden politikai célzatosság kikapcsolásával a parancsoló szükség folytán. Ehhez a szomorú körülményhez járul annak a még szomorúbb ténynek megállapítása, hogy azok, akik bekerültek az egyetemekre, vagy már régebben elhagyták az egyetemeket diplomával, — amely, sajnos, nálunk Ígéret a kenyérkeresetre — a beígért kenyeret tényleg nem találták meg. Ez a két körülmény; a nagy tömeg, amely megrohanta az egyetemeket egyfelől, a kikerülő oklevelesek elhelyezésének lehetősége másfelől, volt az, amely a főiskolákat arra kényszeritette, hogy bizonyos korlátozó intézkedések történjenek. Amidőn pedig százával kellett az ifjakat visszautasítani, mi sem természetesebb, mint hogy felmerült a kérdés, hogy minő szempontok alapján történjék a visszautasitás a végből, hogy a köz érdeke lehető legkevesebbet szenvedjen. Amikor erről esett szó, r akkor lépett fel elemi erővel az a követelmény, hogy összhangot kell teremteni a magasabb értelmiség összetétele és tagozódása, valamint a nemzetek összetétele és tagozódása között, hogy ez az egyedüli igazságos, a közérdeknek megfelelő alap, amelyre támaszkodni kell a visszautasítás terén. Ekkor kerültek éles megvilágításba azok a különböző statisztikai számadatok, amelyek a zsidóságnak a társadalomban való elhelyezkedését jellemzik. És lehetetlen volt jogtalannak, lehetetlen volt méltánytalannak nevezni a keresztény társadalomnak elemi erővel megnyilatkozó azt a kívánságát, hogy egyenlő mértékkel mérjenek minden honpolgárnak ebben az országban. Ekkor született meg tulaj12*