Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-129
74 Az országgyűlés képviselőházának Ik donképen az arányszám érvényesítésének gondolata. Az értelmiség megfelelő összetételére és tagozódására irányuló az a követelmény, hogy az a nemzetével egyező legyen egyfelől, a szellemi proletariátus ellen való védekezés másfelől volt az a két alaptényező, mely a kormányt beavatkozásra kény szeritette és ez a két tényező, mely a kormányt ma is beavatkozásra kell. hogy kényszerítse. Ami mármost azt illeti, hogy az állami beavatkozás minő legyen, erre az én szerény megítélésem szerint két lehetőség kínálkozik: az egyik az államnak pozitiv beavatkozása a szegénysorsu, de tehetségben, erkölcsben, nemzethűségben kiváló ifjúság érdekében már a középiskolákban. Nem csupán az ösztöndíjakra gondolok itt, mert az ösztöndíj nagyon sok esetben épen annak a szegény sor su ifjúságnak, mely otthonról nem hozza magával azt a fegyverzetet, amelynek hozzá kell járulnia az iskolában szerezhető fegyverzethez, a végből, hogy az életben érvényesülni tudjon, nem elegendő. Ennek a fiatalságnak intézeti ellátás és ezzel kapcsolatos olyan intézeti nevelés kell, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) amely az életre is tud nevelni és meg tudja adni mindazokat a fegyvereket, amelyeket az iskolától joggal alig várhatunk el. T. Ház! Ez a pozitiv irányú beavatkozás már a háború előtt néhány évtizeddel kellett volna, hogy megtörtémjék. Ha ez megtörtént volna, ma — szent meggyőződésem — f nesm volnánk ott, hogy numerus clausus-törvényről tárgyaljunk. Sajnos, a mulasztások megtörténtek, azért, mert ildomosnak tartották abban az időben, hogy bizonyos kérdésekről ine beszéljünk, hogy az igazságot ne szellőztessük. Az Igazság feltárása, a statisztikai adatok követelése mindjárt a gyülölségnek, az antiszemitizmusnak vádjával volt 'kapcsolatos, és miután ezt mindenki elhárítani törekedett magáról, ez az oka annak, hogy ezek a mulasztások a múltban megtörténhettek. A másik beavatkozási léhetoeéter a negatív irányban való beavatkozás lehetőségié, amely végeredményben a numerus clausus törvényben jut kifejezésire, amelyben koaláitokat állítunk a főiskolákra törekvő ifjúság elé. Hogy ez a negativ irányban való beavatkozás nem lehet minden tekintetben igazságos, és hogy mindazokban* a körökben, amelyek a korlátozás áiltal érintve vannak, ; természetszerűleg visszatetszést vált ki, az egészen érthető. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez a korlátozás azokban az első években, melyek a numerus clausus-törvényt követték, sokkal fájdalmasabban és sokkal súlyosabban érintette, a keresztény ifjúságot, mint a zsidó ifjúságot. Mert addig, amig a zsidóság a ma?|a nagy összetartásával és a maga nagy küldöldi pénzforrásaival el tudta érni azt, hogy a visszautasitottaknak legalább jelentós része külföldön találhatta meg a maga tanulási tehetőségét, addig ezzel szemben a »keresztény ifjak többnyire végleg leszorultak a főiskolákról és végleg elestek attól a lehetőségtől, hogy a magasabb értelmiségbe bekerüljenek. Ez olyan igazság, amelyet sajnos, akkor, amikor a külföldi zsidóság számkivetettségéről panaszkodtak olyan emberek, akik magukat hozzánktartozó magyaroknak vallják, nem láttáik meg. Amazoknak az igazságát látták, azokra volt szavuk, a mi jajszavunkat nem hallották, a napilapok is vajmi keveset itrtak róla. Mi tanárok láttuk és éreztük ezt a nyomorúságot, a nagy nyilvánosság nem akart róla tudomást venni. Kétségtelen hogy az állaimnak ez a negativ '. ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. irányban való beavatkozása nem ideális, de olyan szükséges rossz, amelyhez hozzá kellett nyúlni ugy, mint sok máshoz, abból az egyszerű okból, mert ezzel egy sokkal nagyobb rossztól tudtunk menekülni. Idiclköziben a kormány igein örvendetesen a pozitiv irányban való beavatkozás útjára lépett. Tette ezt a közalkalmazottak gyermekei részére biztosított ösztöndíjakkal. Kijelentem, hogy a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel viseltetem a kultuszminister urnák ez intézkedése iránt, kénytelen vagyok azonban megállapitani, hogy az csupán egy gyenge első lépésnek tekinthető, egyrészt azért, mert nem terjeszkedik ki azokra a többi rétegekre, amelyek épen olyan joggal követelhetik, hogy az ő tehetséges gyermekeik szintén érvényesüljenek, másrészt azért, mert nines kapcsolatba hozva intézeti neveléssel, amely nélkül pedig ez a támogatás önmagában vajmi keveset jelent. Sőt merem állitani, hogy egyenesen veszedelmes, ha megfelelő nevelés nélkül, csupán ismeretekre támaszkodva, bocsátják be a magasabb értelmiségbe az ifjakat, úgyhogy ezt az ösztöndíjat és az intézeti nevelést szorosan egybe kellene kapcsolni, különösen a gazdaságilag gyengébb rétegekből kikerülő gyermekeknél. (Rothenstein Mór: Azoknak nincsenek protektoraik! — Felkiáltások a balközéven: Ő a protektora! — Gr. Klebelsberg Kunó vallásés közoktatásügyi minister: Ha volt valaha akció, ahol nem érvényesülhet protekció, ez volt az!) Ugy van, elismerem! (Rothenstein Mór: Én nem! — Derültség. — Graefl Jenő: Már belezavarodik!) Annak igazolására, hogy az elmúlt évtizedekben milyen eltolódás történt, méltóztatott már a t. Ház elég számadatot hallani; hogy néhány számadatot én újból felhozok, ezt csakis azért teszem, mert ebből fontos következte^test akarok levonni. Az a néhány számadat, amelyet felhozok, a következő (olvassa): »A 100 holdon felüli birtokok területéből zsidó kézen van 16*5%; a budapesti háztulajdonosok közül zsidó 42%; a 200 holdon felüli birtokok tulajdonosai közül zsidó 19-2%; a gazdasági tisztviselők közül zsidó 26-5%, gazdasági munkás azonban csupán 0-2%; a bányászati tisztviselők közül zsidó 17-9%, a bányamunkások közül ellenben csak 0-2% ; az Önálló kereskedők közül zsidó 54-1%, a kereskedelmi tisztviselők közül 53-3%, a kereskedősegédek közül 34-8%; a közlekedéssel önállóan foglalkozók közül zsidó 18-8%, a közlekedési munkások közül már csak 2-4% a zsidó; az ügyvédek közül zsidó 45'2%, az akkori statisztika szerint; — az orvosok közül zsidó 48-9%, az ujságirók közül 42-4%, a mérnökök közül 37-6%; a különböző ágbeli napszámosok közül zsidó 2-5%«. Ezekből az adatokból nem csupán azt lehet megállapitani, hogy a zsidóság gazdasági téren az ő országos arányszámát messze túlhaladó súlyhoz jutott, hanem valami mást is, azt, hogy a zsidóság társadalmi szerkezete lényegesen elüt a keresztény társadalom szerkezetétől. A két társadalom a gazdasági élet különböző ágazataiban és munkaköreiben nem egyformán oszlik meg;. A zsidóság bizonyos munkakörökből kivonja magát. (Rothenstein Mór: Nem engedték be őket! — Felkiáltások a középen: Miért nem kapáinakt Kvalifikáció sem kell hozzá! Miért nem mennek kubikolni, vagy napszámba! Ki nem engedi őket?) Én nem okolok senkit sem érte, én csak adatokat sorolok fel és konzekvenciákat akarok levonni. Hogy a zsidóság a magasabb értelmiségi pályákon túlságos nagy részt vesz ki magának,