Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-128

- Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1928 február 15-én, szerdán. 55 jobbfelől.) Nekünk is. mindig ettől a reménységtől kell áthatva) lennünk. Hiszen nekünk meg kell élnünk ezên a csonka kis területen, de nemcsak meg kell élnünk, hanem még egy nagyobb feladat is háramlik reánk: nekünk folytonosan szem előtt kell tartanunk a jövőt. Más nemzetek élhetnek nyugodtan, és dolgozhatnak, gazdasági életükben érvényesülhetnek, de nekünk, mondom, e mellett a sok baj és gond mellett még egy nagyobb gondunk is van: az, hogy fentartsuk a reményt és meg tegyünk mindent arra nézve, hogy mindenben beteljesedjék ez a remény, amely minden magyar ember szivében él. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A mélyen t. baloldal előáll azzal, hogy ez a törvényjavaslat nem jó, (Sándor Pál: A jobboldal is.) mert hiszen a külföld azt fogja mondani, hogy igy meg ugy, a magyar nem szabadelvű, Magyarországon nincs tanszabadság, Magyarországon nincs sajtószabadság, itt nincs általános titkos válaztójog. Én ezzel szemben azt tartom, hogy a magyarnak- a maga speciális viszonyai szerint kell berendezkednie (Farkasfalvi Farkas Géza: Ugy van!) és nem szabad külföldi példák után indulnia, (Ugy van! jobbfelől.) nem szabad azokra a szólamokra hallgatnia, amelyek a külföldről hozzánk bejönnek, (Farkasfalvi Farkas Géza: ügy van! Megjártuk már ezzel egyszer!) hiszen onnan elég maszlagot és bolondgombát hoztak már ide Magyarországra, ami a tönkremenetelünket idézte elő. (Ugy van! jobboldalon.) A Wilson-i 14 pontot elfogadtuk, a pacifisták kijelentették, hogy ők entente-barátok s Károlyival az élükön elmentek Belgrádba és könyörögték a békét akkor, amikor szuronyok már nem állottak a hátuk mögött és akkor a magyar nemzet megkapta Franchet d'Esperey-től azt a tanitást, amelyet megérdemelt. Tudniillik azzal állottunk elő, hogy teljesítettük minden felszólításaikat, mindent megtettünk arra nézve, hogy szívesen fogadjatok, sőt még katonatanácsot is alakítottunk. Erre a francia tábornok azt mondotta: nem is hittem volna,hogy ilyen mélyre süllyedtek. (Farkasfalvi Farkas Géza: De nem a nemzet volt! — Kuna P. András: Sajnállak benneteket!) De a külföldre hallgatva, még ennél sokkal mélyebbre süllyedtünk. Hiszen a külföldről kaptuk a bolonditó maszlagok tömegét, közöttük a kommunizmust is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Kuna P. András: És a társadalmi tudományokat !) Mit eredményezett 'ez a kommunizmus? Azt eredményezte, ami a legrettenetesebb sorsot hozta reánk, ami egy magyar lélekben felkorbácsolt minden érzelmet, amikor azt kellett látnunk, hogy szinte a leggyöngéhb ellenségünk csengő muzsikaszóval vonult be Budapestre és nekünk örülnünk kellett, hogy ime itt van a mentőangyal. Nem tudok elképzelni nagyobb gyalázotat egy nemzetre, mélyebb süllyedést egy hazafira nézve, mint azt, amikor az ellenséget saját nemzete ellenében, mint mentőt kell fogadnia, . Nekünk tehát ugy kell viselkednünk, hogy itt ebben az országban mindenki megtalálja a helyét. Nekünk szorgosan kell ügyelnünk arra, hogy üt társadalmi és gazdasági konszolidáció legyen és ha itt lesz erő, lesz egy állandó kormány — aimint hogy van is, hála Istennek — és meglesz a teljes társadalmi és gazdasági konszolidáció, meglesz a lelkek harmóniája, akkor ugy fog velünk tárgyalni a külföld is és ugy fog bennünket ismerni, mint ahogy ezt egy izben Bethlen minister ur mondotta egyik beszédében: ugy, amint a római pápával tárgyalt Napoleon, aki azt mondotta küldötteinek: ugy tárgyaljatok a pápával, mintha százezer szurony lenne a hátatok mögött. . Nekünk nincsenek sem tankjaink, sein gépfegyvereink, sem ágyúink, de kell, hogy megmaradjon nekünk nemzeti öntudatunk, nemzeti becsületünk. Legyen itt társadalmi béke, társadalmi konszolidáció, akkor lesznek barátaink és akkor meg fogják tudni, hogy ez a nemzet élni akar, ez a nemzet nem fog elveszni a népek tengerében ugy, amint elvesztek a mi őseink, a mi eleink, a hunok és az avarok. Jánossy Gábor t. képviselőtársam és barátom egy üzenetet küldött az egyetemi ifjúságnak. Én is erről a helyről küldök az én barátaim számára egy üzenetet. Legyen meggyőződve a fiatalság, — (hiszen én is voltam valamikor az ifjúság vezére és bár hajam már deresedik, a lelkemben még mindig élnek az ifjúsági ideálok — legyen meggyőződve a magyar nemzet ifjúsága, hogy az én lelkemben ép ugy él és ég a keresztény magyar nemzeti gondolat, mint az ő szivükben, és ha ott volnék az ő helyükben, talán én is tüntetnék ez ellen a javaslat ellen. De viszont gondolják meg ők is, hogyha ilyen korban itt állanának s a tapasztalás, az idők terhei (Jánossy Gábor: A trianoni átok!) és a trianoni átok tudata vállukra nehezednének, vájjon néni ugy beszélnének-e, ahogy én beszélek? (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Én ezt a javaslatot, mert üdvös és főleg, mert szükségszerű, a bethleni építési munka egy téglája gyanánt elfogadom. (Élénk éljenzés és taps jobbfelől. ,— Szónokot számosan üdvözlik.) , Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Kontra Aladár! Kontra Aladár: T. Képviselőház! Jánossy igen t. képviselőtársam felvetette tegnap azt a kérdést, hogy vájjon egyáltalában érdekli-e a magyar nép széles rétegeit ennek a javaslatnak a sorsa, vagy pedig nem. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Jánossy Gábor arra a megállapodásra jutott, hogy az adókérdések sokkal fontosabbak Magyarország széles rétegeire nézve, mint ennek a törvényjavaslatnak elvetése vagy elfogadása. (Jánossy Gábor; A magyar nép igy érez és igy gondolkozik!) Én azonban épen most, amikor ma reggel ide a képviselőházba jöittem, találkoztam egy villamoskalauzzal, aki elpanaszolta nekem, hogy gyermekét taníttatta, nagy költséggel, nagy önmegtartóztatással, hosszú esztendőkön keresztül járatta iskolába. Amikor azután ennek a fiúnak kezébe jutott az oklevél, nem tudja mit cselekedje] vele; protekció hiányában még a szellemi inségmunkára sem tudta behozni, hogy legaláb valamit keressen, hogy a két esztendő óta tartó állandó kereset után való járásnak valamenynyire vége legyen egy időre. Ez a szegény ember értette meg velem, hogy ennek a törvényjavaslatnak a sorsa igenis érdekli a magyar nemzetnek, a magyar népnek legszélesebb rétegeit, érdekli azokat a szegény munkásokat is, akik a szájuktól elvont falatok árán taníttatták, nevelték gyermekeiket és iparkodtak jobb sorsba juttatni azokat, mint amilyenben ők, az apák élnek. Hogy aztán más oldalról mennyire érdekelheti ez a kérdés a magyar népnek egyes rétegeit, arra nézve méltóztassanak megkérdezni az egyetemi ifjuságot, méltóztassanak megkérdezni azokat, akik ma a