Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-128

50 'Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1928 február 15-én, szerdán. gyarsága, amig az hasznos volt? Mert katolizált! Azért lehet róla beszélni-) T. Képviselőház! Én ezt csak egyéni jelenségnek tartom és azt hiszem, nem lehet egyéni jelenségből általánosítani. Ellenben vannak politikai, történelmi dokumentumaim is. Erdélyben Brassóban összegyűlt a Magyar Párt Barabás Béla vezetése alatt és felszólította az azelőtt mellüket verő magyar hazafi zsidókat, hogy ebbe a magyar pártba lépjenek be és jogaikat ezen a Magyar Párton át próbálják megvédelmezni. Ekkor az ottani Zsidó Nemzeti Szövetség diszelnöke, Fischer Tivadar, akihez ez a f elszólitás ment, a következő refus-t adta a magyar pártnak (olvassa): »A zsidóságnak, még a magyar nyelvű zsidóságnak is olyan külön érdekei vannak, amelyeket a magyar párt keretében nem lehet megvalósítani. A helyzet az, hogy épen azért a romániai zsidóságnak mielőbb külön politikai pártba kell tömörülnie, amely pártszervezet neki mint etnikai kisebbségnek épen olyan instrumentuma kell, hogy legyen, mint a magyar kisebbségnek a magyar párt-« Ugyanennek a Zsidó Nemzeti Szövetségnek ügyvezető elnöke a következő hivatalos iratot küldte át a magyar párthoz (olvassa): »Az utolsó öt esztendőben keresztülgázolt a történelem az asszimilációs politikai mentalitáson. Az Erdélyben élő zsidóság meg nem cáfolható tényekkel demonstrálta, hogy visszatért a maga népiségéhez, nem vallja magát sem magyarnak, sem románnak, csak zsidónak. Nyomatékosan figyelmeztetem tehát a Magyar Párt vezetőségét, hogy a zsidóság saját maga sorsának akar ura lenni és ezért a magyarság mellett küzdhet mint hasonló sorsú kisebbség, de nem vele egy táborban«. Mindezek igazolják, hogy ha a zsidóságot nem csupán felekezetnek, hanem fajnak is tekintjük, olyan felekezetnek, amely rátapad erre fajiságra, ezt a magam részéről megindokolható módon sem hántásnak, sem sértésnek, sem sárga foltnak soha el nem ismerem. Előttem vannak a katholikus egyház bizonyos szertartásai, például a nagypénteki csonka mise, amikor a katholikus egyház imádkozik mindenkiért, imádkozik a zsidóságért is. (Malasits Géza: Egy évben értünk, eretnekekért is ingyen imádkozik!) Az eretnekekért, a tévelygőkért és mindenkiért imádkozik. (Rothenstein Mór: Akkor értünk is! — Várnai Dániel: Nem a tévelygőkön volt a hangsúly, hanem az, olcsóságon.) Azt mondja: »örök mindenható Úristen, aki a hűtlen zsidóknak sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, amelyeket e nép vaksága elhárítására felajánlunk, stb.« És utána felhangzik a kóruson a »Populemeus, quid feci tibi«-nek a panasza, amelyben a keresztrefeszitett Krisztus elmondja, mennyi jóval halmozta ő el a zsidó népet, mi mindent adott annak idején neki és mivel fizet neki ezért a zsidó nép. Ezt az éneket magyar szövegében »Én nemzetem, zsidó népem...« kezdettel énekeljük a templomba

11 és szintén elmondjuk ezeket a panaszokat. De nagyon szeretnők, ha egyszer mód lenne arra is, hogy ugyanezeket a panaszokat nemcsak a felfeszitett Krisztus, hanem a megcsonkított Magyarország is elmondhatná a zsidóság felé: én nemzetem, zsidó népem, mi mindent tettem én neked és mivel fizettél nekem? — ha megkérdezhetné^ a csonka haza tőlük: én nemzetem, zsidó népem, mit vétettem én ellened ezer esztendőn keresztül és mivel fizettél te nekem ezekért vissza? {Várnai Dániel: Mintha csak 1920-ban volnánk!) Nagyon megtisztelő ez rám nézve, mélyen t, képviselőtársam. (Várnai Dániel: Nem megtisztelő, hanem megbélyegző!) Ez a felfogásom 1877-től áll fenn. mert akkor születtem, azelőtt még* nem állhatott fenn. De ha azt méltóztatik látni, hogy 1920-ban is igy gondolkoztam, biztosítom, hogy 1910-ben, 1900-ban és azt megelőzőleg is igy gondolkoztam és ha Isten éltet, 1950-ben még mindig ugyanigy fogok gondolkodni. (Várnai Dániel: Vannak emberek akik nem fejlődnek, nem tanulnak. — Derültség a baloldalon. — Rothenstein Mór: És nem felejtenek! — Viczián István: Némelyik meg túlfejlődik!) Egyik ellenargumentum a tanszabadságkérdése, amelyet feltétlenül téves értelmezésben állitanak be akkor, amikor a tanszabadság alatt azt értik, hogy a tanszabadság csak az, ha a zsidóság korlátlanul iratkozhatik be az egyetemekre. Van tanítási szabadság és van tanulási szabadság. Én a tanitási szabadságot sem tartom korlátlannak, mert az államnak igenis, gondoskodnia kell arról, hogy felforgató, az állaim élete ellen irányuló tanításokat (Felkiáltások balfelől: Pikier!) szabadon senki még a katedráról se hirdethessen. Annál kevésbé tartom korlátlannak a tanulási szabadságot. De különben is a tanulási szabadság általában megkülönböztetendő a képesítési kötelezettségtől. Mert tanulni ezidőszerint is mindenkinek szabad az egyetemen, rendkívüli hallggatóként ezidőszerint is bárki beritkozhatik az egyetemre, csak a 18 éves kort kell igazolnia. Ha tehát csak tanulni, művelődni akar valaki, joga van az egyetemre beiratkozni a zárt számon kivül is. Nálunk azonban az a sajátosság tapasztalható, hogy ahol csak ismeretek szerzéséről van szó, ott nem igen tolakszanak az emberek, ott ellenben, ahol egy parányi kis oklevél megszerzéséről van szó, tolakodnak. Nekem volt alkalmam ipariskolai tanár koromban több kurzuson előadni, — már akkor is »kurzuson« adtam elő — ahol például kizárólag csak képességfejlesztésről, kizárólag csak egy ipari tudás fokozásáról volt szó és amely kurzusnak, tanfolyamnak semmi néven nevezendő papiros-végbizonyitványa nem volt. A beiratkozás nagyszerű volt: 100—120-an jelentkeztek, a második előadáson azonban már csak 50-en, a harmadikon 40-en voltak és igy decrescendo, úgyhogy a tanfolyamot tulajdonképen nem lehetett^ befejezni, mert annyira lecsökkent a hallgatók száma, azoké, akik tényleg tanulni akartak. Elleniben mondjunk egy egészen egyszerű kis tanfolyamot, mondjuk a kazánfűtők tanfolyamát, amely ad egy olyan kis papirost, hogy az illetőnek jogában áll mezőgazdasági és ipari kazánokat fűteni; erre a tanfolyamra már háromszázával jelentkeznek és végig- is hallgatják, végig is tanulják. Miért? Mert az egy kis papirost ad kezökbe. A tanulási szabadság és a képesítési kötelezettség. között tehát én óriási határvonalat, különbséget állapitok meg. De nálunk tanulni lehet máshol is, nemcsak az egyetemeken, hiszen egész sora van a főiskoláknak, amelyekre a numerus clausus törvénye nem vonatkozik. Itt yan például az állatorvosi főiskola, itt van például a képzőművészeti főiskola, a Bányászati és Erdészeti Akadémia; itt vannak a mezőgazdasági akadémiák és mégis a statisztika azt mutatja, hogy az utolsó öt esztendőben az olyan intézetekben, amelyekben nincsen numerus clausus, például az állatorvosi főiskolán a zsidó hallgatók száma 4'1, 4*6, 3-8, 3-2, 3*1% voilt, vagy a gazdasági akadémiáikon a múlt észten-