Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-127

Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 1928 február 14-én, kedden. 23 győződve arról, hogy a köztisztviselői kar minden olyan inszinuációt, amely a »kulturjanicsár-had« kifejezésbe be kivánna tolakodni, magától vissza fog utasitani. ) Beszédének végén azt mondja, hogy »Tiltakozunk az ellem, hogy egyes néprétegek, faÜok, vagy felekezetek a tanulás lehetőségétől lelütessenek«. Én ebből a javaslatból ezt nem itudomi kiolvasni, sőt. ellenkezőleg ez a javasílat mint egy novellája a tulajdonképeni numerus clausus-törvénynek, azokon a kifejezésekéin és tényéten kivan segitemi, amelyek tarra mutatnának és amelyekből arra lehet következtetni, mintha ilyen szándéka volna eninek a törvénynek. Ez a törvény nem mópfaciok és néprétegek eilen lett hozva, ez a törvény egy a gazdasági helyzet szülte szükségszerűségből van most még a törvénytárban. iNekem az a hitem, hogy ez egy ideiglenes {rendelkezés és törvény, és egyáltalában nein ltudom kiolvasni belőle azt, mintha bárkit is a ítanulás lehetőségétől akarna elzárni; ellenkeIzőleg ebben a nehéz helyzetben az esélyeket a kenyér után való törekvésben, amennyiben a kultúra eszközei igazoló-bizonyitványokhoz Ivánnak kötve,' méltányosan és igazságosan akarja megosztani az> állampolgárok között. ÍUpy vayi! a .jobobldal/on*) Eziek után bátor leszek áttérni a javaslatital kapcsol a tos különböző kérdésekre. Ez a javaslat elsősorban kétségtelenül kulturális kérdéseket érint a maga rendelkezéseiben és kihatásaiban, és épen ezért, ha a javaslattal foglalkozunk s foglalkozni kívánunk objektiv alapom, első sorban foglalkoznunk kell magának a kultúrának kérdésével. A kurturátlam őserdők életében minden küzdelem és minden munka, az egész életfolyamat tulaj donkép en az őselemeknek, az őstermészetben élő állatoknak és növényeknek élet-halálra menő harcát jellentette. És az az idő, amikor ez a harc kezdett enyhülni, amidőn kezdett olyanná válni, hogy nemi a megsenDmisülés a végcél, hanem magasabb gondolatoknak istápolása, olyan eszközök teremtése, amelyek alkalmassá teszik az embert arra, hogy függetlenítse magát az őstermés'ziet behatásától, ez az, amikor kezdődött a világon a kultúra. Akkor kezdődött a bölcseségek Is igazságok megalapozása, amelyek alkalmassá teszik az embert arra, hogy magasabbrendű életet folytasson. Ezeknek leszűrt tapasztalataiból alakult ki a mai társadalom törvénye, az egymás amellett élő és egymás meldet megmaradó emberek életszabálya. Ezek laz igazságok azután a társadalom életfeltételeit biztosító igazságokká váltak, amelyek szerint boldoggá, jobbá lehet tenni az életet tezen a földön. i A kultúra tehát azt jelenti, hogy a termeszét törvényeinek szem előtt tartásával — amelyekkel szemben nem élhet vissza sokáig az »ember — alakultak felfogások, törvényszerűségek, amelyek azt tartották szem előtt, hogy miinél több szabadsággal, minél kevesebb teherrel és megkötöttséggel minél több jót juthassunk az embereknek. Csak ez lehet a kultúrának tisztült, emelkedettebb elve és feladata. <(U(W vem! a, joöoldalon.) À kultúra ajándékozta az embernek a társadalmi együttélés és megmaradás szabályait. Tulajdonképen ezek a szabályok alkotják a társadalom létalapját és ha ezeknek az évezredeken, évszázezredeken át leszűrt tapasztalatoknak örök igazságai valahol törést szenvednek, akkor mindig meg-megrezeg a társadalmi rend a maga létalapjában. A társadalmi együttélés szabályai nem a mának, nem a tegnapnak és nem a holnapnak, szóval a jelenkornak szabályai, hanem azok örökkévaló élő igazságok, amelyekben benfoglaltatik az élőknek és holtaknak igazsága, amely látható és láthatatlan tényezőkből van összetéve, és amelyekben szellemi és fizikai erők alkotják a kohéziós erőt, hogy fenmaradjon a társadalom, mert különben azok nagy igazságainak megszűnésével megszűnik maga az együttélés lehetősége, maga a társadalom. Csak e szabályok szerint lehet állandó és tartós intézményeket, jogintézményeket és társadalmi intézményeket, személyekre vonatkozó társadalmi szabályokat alkotni, amelyek szerint tehát az embereknek egymás mellé — egymás fölé — és egymás alárendeltsége nagyobb igazságtalanságok nélkül lehetővé válik. Ma egy vajúdó korszakot élünk. Az emberi társadalom életében jönnek eszmeáramlatok, amelyek felváltják egymást, amelyek ugy küzdenek, mint az ősidőben, a káoszban az elemek. Jönnek eszmeáramlatok tetszetős köntösben. Mindegyik ajkán hordja az emberek bOidogitásának gondolatát. Ezek az eszmeáramlatok ugy viaskodnak egymással és ugy emésztik meg, semlegisitik és egészitik ki egymás erőit, mint a fizikai törvények szerint a vegyészeti laboratóriumban az elemek. Amelyik eszmeáramlat erősebb, az rányomja a korra a maga bélyegét és az lesz annak a kornak uralkodó plánéitája, az eszmeáramlatok vezérlő csillaga, épen ugy, mint ahogy — tudjuk ~~ az égboltozaton egyszer egyik planéta uralkodik a maga fényével a csillagrendszerekben, máskor a másik váltja fel. Mi ma egy nagy változó és vajúdó korszaknak küszöbén állunk. Az uralkodó szellem és az uralkodó eszme az, mely a maga karakterizáló bélyegét rányomja az illető korra, annak törekvéseire, vágyaira, alkotásaira és eredményeire. A kultúra eszközei csak alkalmatosságok lehetnek ahhoz, hogy az embereknek élete ezen a földön boldogabbá és emberibbé tétessék. Ma, ebben a vajúdó korszakban a sok boldogtalanság, a sok keserűség, a sok veszély, a sok értékelkallódás utján még mindig nem jutottunk ki az egyedüli és biztos útra. Ebben a korban letört vágyak, idő előtt megrogyott reménységek jelzik az embereket. Az egyik szenvedés a másikat váltja, (Malasits Géza: Mióta a keresztény kurzus van!) és igy van ez az egész világon. Vágyódik a világ egy boldogabb, egy nyugodtabb, egy emberibb élet után és keresi azokat a gondolatokat, amelyek alkalmassá teszik az egész társadalmat egy nyugodtabb, egy boldogabb élet vitelére. Én láttam hősöket, bátor embereket, akik habozás nélkül dobták oda életüket, r egészségüket egy gondolatnak dicsőségéért; és láttam azt is, hogy ilyen emberek megfáradtán és csüggedten tették le a fegyvert és fülem hallatára azt mondták, hogy: Nem kell nekem most már egyéb, mint egy osendes zug és egy falat kenyér. Megfáradt a mi társadalmunk, és én azt találom, hogy ebben a nagy harcban talán ideje volna már a fegyvereket félretenni és el kellene jönni az események kulturáltabb ós nyugodtabb birálását követő korszaknak. Felvetődik itt az a kérdés, hogy mikép állanak egymással szemben és egymásra való hatásukban a kultúra és a kenyér. Én egyelőre a mi kis magyar glóbuszunkon nézek széjjel. Látom a magyar kultúra, a magyar gondolat vibrálását a tökéletesedés felé vezető utón, amidőn az emberiség érdekében a boldogító gondolatokat keresi. Ezen az utón az emberek 4*