Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-137
Äz országgyűlés képviselőházának 137. A szabadságharc leverése után nem volt országgyűlés, amely a magyar magánjogot szabályozhatta volna. Az alkotmányosság viszszaállitása után 1861-ben az országbírói értekezletnek lett feladatává, (Baracs Marcell a terembe lép. — Egy hang a jobboldalon: Van ellenzéki! Bravó! — Nagy Emil: Hát én mi vagyok?!) hogy ideiglenes törvénykezési szabályok statuálásával az osztrák polgári törvénykönyv hatályát, megszüntetvén, ismét visszaállítsa az ősi magyar törvényt. Törvényerőre ez sem emelkedhetett, mert bár a kiegyezés utáni törvényhozások foglalkoztak magánjogi munkákkal, oly rendszeres egésszé azonban, oly rendszeres kódexszé, mint amilyen rendszeres magánjogi kódexért ez a nemzet évszázadokon át küzdött, nem emelkedhetett. Az 1867-től 1895-ig eltelt időből tulajdonképen csak egy mai, magánjogi rendelkezést tartalmazó törvényünk van, az 1894: XXXI. te. a házassági jogról, a magánjog egyéb vonatkozásai azonban csak tervezetekben dolgoztattak fel, de rendszeres törvényekké nem váltak. 1895 október 13-ával kezdődik a magyar magánjognak ismét egy uj érája, amikor is I. Ferenc József őfelsége legfelsőbb elhatározásával egy állandó szövegező és szerkesztő bizottság felállitását rendelte el. Ennek a szövegező bizottságnak a munkája 1895-től 1900-ig tartott; 1900-ban bocsáttatott azután a polgári törvénykönyv tervezetének első szövege a nagyközönség rendelkezésére. Ez azonban nem volt rendszeres munka, hanem tulaj donképen csak résztervezetek összeállítása, egybefoglalása volt. Ez a szakkörök bírálatát, vitáját ki nem állotta és igy szükséges volt ezeket a szakkörök által megbirálva, rendszerbe foglalva ismét átdolgozni. így látott napvilágot a polgári törvénykönyv második tervezete 1913-ban. Az 1913. évi második tervezet már annyira tökéletesedett, hogy azt a birói gyakorlat és általában a joggyakorlat olyan kedvezően fogadta, hogy az akkori igazságügy minister, Balogh Jenő, indittatva érezte magát arra, hogy ezt az elaborátumot már mint javaslatot a törvényhozás elé terjessze. Ennek bizottsági tárgyalása meg is történt s a bizottsági szöveget 1915 május hó 5. napján terjesztették a Ház elé. Véglegesen azonban ez a bizottsági javaslat sem 'kerülhetett a Ház elé plenáris tárgyalásra, mert ennek a bizottsági jelentésnek a beterjesztése már a háború alatt történt, azután elkövetkezett az összeomlás, elkövetkezett Trianon és megszűnt a lehetősége annak, hogy ez a törvénytervezet törvényerőre emeltessék. Ennek a bizottsági szövegnek és ennek a bizottsági javaslatnak azonban még mindig voltak rendszerbeli hibái és meg volt az a hibája, hogy az akkori időben az uj német polgári törvénykönyvnek hatása alá került és inkább látszott reformkódexnek, mint az élőjog kodifikációjának. Ez által az indok által vezéreltetve már Balogh Jenő elődöm elrendelte ennek a bizottsági szövegnek újbóli átdolgozását, Szászy Schwarz Gusztávot és Szladits Károlyt bizta meg ennek a munkának az átdolgozásával, azonban a háború befejeztéig, a trianoni öszszeomlásig ők csak az öröklési jognak a köteles részig terjedő részét tudták átdolgozni, a többi munkálatokat azután a trianoni összeomlás félbeszakitotta. Trianon után, az összeomb'v: után, az alkotmányjogi élet helyreállta után az igazságügyi kormányzat élén álló Tomcsányi Vilmos Pál akkori igazságügyminister (Éljenzés,) rendelülése 1928 március 1-en, csütörtökön. 279 kezese folytán az igazságügyministeriumban állandó kodifikacionális bizottság létesíttetett, amely bizottságnak az ismételt átdo'go.íást tették feladatává; azonban nagyon helyesen itt ennek a kodifikacionális bizottságnak megalkotásánál a célkitűzés már más volt, mint a bizottsági szöveg elkészítésénél, mert ennek a célkitűzése az volt, hogy ez a bizottság ezt a tizenhármas bizottsági szöveget a mai előjog rendelkezéseinek és a birói gyakorlatnak megfelelően alakitva át, foglalja kódexbe és rendszerbe. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Ez a bizottság, amelynek élén Szászy Béla államtitkár állott, ezt a munkálatot hat éven át folytatta és átdolgozta ezt a bizottsági szöveget — mondom — egyrészt annak a célkitűzésnek megfelelően, másrészt abüól a szempontból is, hogy ez a magánjogi törvénytervezet a közhasználat szempontjából is több gyakorlati értékkel és haszonnal birjon, mint a másik. A tizenhármas bizottsági szöveg nevezetesen, amikor az egyik jogintézménynél, a másik jogintézményre (történt hivatkozás, paragrafusokra hivatkozott s megtörtént, . hogy több paragrafusnak egymásután állításával lehetett csak a törvény rendelkezésének helyes értelmét megállapítani. Mármost ez a laikus számára, a közhasználat számára tulajdonképen egy használhatatlan és csak a jogászember által használható mű volt, épen azért nagyon helyes volt ennek a rendszernek megváltoztatása oly módon, amint az a jelen törvényjavaslatban van; nevezetesen^ hogy nem szakaszokra történik hivatkozás, hanem ha valamely kapcsolat létezik a joganalógia folytán egyik és másik intézmény között, vagy idézi a másiknak a rendelkezését, vagy pedig általában hivatkozik a jogintézmény tekintetében felállított szabályokra, amely jogintézményre az ianalogia szempontjából hivatkozni kell. Ennek a gyakorlati haszna megvan a jog; rend, a jogbiztonság, de a jogi adminisztráció szempontjából is. Nevezetesen nemcsak a bíró igazodik el könnyen a törvény rendelkezéseit illetőleg, hanem az a laikus előtt is érthetővé válik és ennek megvan az a gyakorlati haszna, hogy a laikus a maga jogi tényének jogkövetkezményeit a törvényből maga állapithatván meg, a jogvitáknak és a jogeseteknek száma alaposan és lényegesen redukálódik ezeknek a rendelkezéseknek következtében. Ez a bizottság munkálkodását 1922. év ele jén kezdte meg és hat éven át folyt munkálatainak eredményeként ma beterjesztettem azt a 2171 szakaszból álló törvényjavaslatot, amely Magyarország magánjogi törvénykönyvének szervezetét foglalja magában. Most az a kérdés, vájjon alkalomszerü-e, időszerü-e ennek a törvényjavaslatnak szőnyegre hozása, alkalomszerü-e, időszerü-e ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása. Hogy nem alkalomszerű, arra tulajdonképen csak teoretikus indok van, amelynek helytállása nagyon 'kétséges. Nevezetesen a történelmi iskola az, amely azt vitatja, hogy magánjogot kodifikálni anélkül, hogy a jog fejlődésére béklyót vernénk, nem lehet. A történelmi iskola abból a felfogásból indul ki, hogy a nemzet épugy mint az egyes, lelkes lény, amely lénysége és lelkességének realitása abban nyilvánul meg, hogy bizonyos kérdésekben véleménye alakul ki, bizonyos kérdésekben álláspontot foglal el és bizonyos kérdésekben a maga akaratának és véleményének kifejezést ad. Ha ez jogra vonatkozik, akkor az ő teóriájuk szerint az ekként kialakult egységes vélemény már maga a jog és a. törvényhozó43*
