Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-136

266* Àz országgyűlés képviselőházának ban intézkedni. Ha talán kisebb helyeken a kábitási eljáráshoz szükséges berendezkedések és az ehhez szükséges anyagoknak beszerzési nehézsége miatt nem is volna ez- az eljárás mindjárt életbeléptethető, azt hiszem, hogy a fővárosban és általában a városokban és a tizezer lakosnál több lakossal rendelkező nagyobb községekben feltétlenül keresztül lehetne ezt az intézkedést vinni. Éspedig bármilyen területre legyen is ez az intézkedés életbeléptetve, feltétlenül szükségesnek kell tartanom azt, hogy ez az intézkedés feltétlen legyen: alóla kivételnek helye ne lehessen. Akár az egész ország területére, akár csak a népesebb községek és városok közvágóhidjaira és vágóhelyeire lenne ez életbeléptetve, semmiféle okból ne lehessen az előirt eljárás alól való kivételre engedélyt adni azon a területen, amelyre nézve az hatályba lépett. Amii az ebadót illeti, feltétlenül helyes, hogy annak az eredeti javaslatban aránylag túlmagasan megállapított mértékét a bizottság a pásztorkutyákra és a házőrző ebekre nézve leszállította és hogy az ezekre az igazán nélkülözhetetlen kutyákra nézve megállapította a kivethető ebadó maximumát is. Az igazat megvallva, én a magam részéről a legszívesebben azt látnám, ha minden pásztornak egy kutyája és minden udvarban egy házőrző kutya teljesen adómentes lenne. Mert hiszen a pásztornak szinte lényegéhez tartozik a kutya, a pásztor a kutya nélkül szinte nem is egész ember, a pásztornak kenyérkeresete, élethivatása gyakorlásában a kutyára feltétlenül szüksége van. Egyébként is a pásztorok a falusi népnek mindenütt legszegényebb elemiéihez ítiartozmaík, úgyhogy az egy pásztorkutya adómentessége épen a legszegényebb néposztályon segitene. De ugyancsak méltányosnak tartanám az első házőrzőkutya adómentességét is, épen azért, mert hiszen különösen falun és főképen a tanyákon elengedhetetlen házőrzőkutya tartása s ez az adómentesség ismét csak a legszegényebb néposztály javára szolgálna. A második, harmadik és a többi kutya természetesen már adóval lenne sújtandó, amely adó mérve magasabb is lehetne, mint a bizottsági jelentésben a házőrző- és pásztorkutyákra megállapított adóösszeg. Ebbe a kategóriába lehetne besorozni a vadászkutyákat is, amennyiben azok nem nevezhetők luxusebeknek, a valódi luxuskutyákra pedig, amelyek legfőképen a városokban fordulnak elő, vagy ha falun is vannak, tartásuk semmivel sem indokolt, semmiféle gyakorlati szükséglettel sem igazolható, feltétlenül sokkal súlyosabb ebadót vetnék ki és annak minimumát is magasabban állapítanám meg, mint ahogy a bizottsági jelentésben meg van állapitva. Hiszen a bizottság is na> gyón helyesen a luxuskutyákra kivethető ebadó felső határát nem húzta meg és igy a törvényhatóságoknak módjuk van, hogy szabályrendeletben magasabban állapithassák meg az ezekre az igazán nélkülözhető kutyákra kivethető adót. Ilyen módon az első házőrző- es egyetlen pásztorkutyák adómentessége folytán elmaradó bevétel nagymértékben megtalálná a maga pótlását. Ezzel kapcsolatban ki kell jelentenem azt is, hogy nagyon helyesnek tartom a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, amely szerint az ebadóból folyó összegeket állattenyésztési és állategészségügyi célokra kell fordítani. A törvényjavaslat részletesen megállapítja az egészségügyi szolgálat fokozatait, és a különböző állategészségügyi hatóságok jogkörét és teendőit, nagy részletességgel szabályozza 136. ülése 1928 február 29-en, szerdán: a helyhatósági állatorvosok szolgálatát és munkakörét s kevesebb részletességgel a magyar királyi állatorvosokét. Nagyon helyesnek kell tartanom a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, amely szerint a nagyobb városok és nagyobb községek aa állatorvosi teendők mértékéhez képest esetleg több állatorvos tartására kötelezhetők. Ez természetesen csupán a nagyobb városok és különösen a nagy határral és nagy számú állatállománnyal biró alföldi helységek szempontjából bir jelentőséggel. Sajnálattal kell azonban megállapítanom, ' hogy hiányzik a javaslatból az, aminek feltétlen szükségességét pedig a javaslat indokolása is elismeri és leszögezi: az állategészségügyi szolgálatnak az egységesitése. Ma ugyanis az a helyzet áll fenn, hogy az alsófoku állategészségügyi teendőket a községi, körállatorvosok és városi állatorvosok, tehát helyhatósági állatorvosok végzik, akik községi, illetőleg városi tisztviselők és mint ilyenek, a belügyministerium hatásköre alá tartoznak. Ezzel szemben a különféle állategészségügyi hatóságok mellé, tehát a magasabb állategészségügyi teendők végzésére magyar királyi állatorvosok vannak rendelve, akik állami tisztviselők és igy a földmivel ésügyi ministerium hatásköre alá tartoznak. Az eddigi gyakorlat szerint, a fennálló rendelkezés szerint is a magyar királyi állatorvosok feljebbvalói voltak a helyhatósági állatorvosoknak, ez igy is helyes és ennek igy kell maradni a jövőben is. A fokozat tehát meg van állapitva a magyar királyi és a helyhatósági állatorvosok között és még sem tartoznak egy státusba, külön tisztviselői karba tartoznak és nem is tartoznak egy ministerium hatásköre alá. Ez a helyzet egészen különleges, mert hiszen a tisztviselőknek egyetlen csoportjában sem tapasztalhatjuk ezt, mert például az emberorvosoknál a helyzet az, hogy bár a községben községi és a vármegyénél vármegyei orvosok vannak, az orvosoknak mindkét kategóriája végeredményben közigazgatási tisztviselő és ugyanaz alá a ministerium alá tartoznak. Épen az emberorvosokkal kapcsolatban kívánom megjegyezni, hogy amidőn egy járásorvosi állás megüresedik, egészen természetszerűnek látszik, hogy ezt az állást a körorvosok közül azzal töltsék be. aki arra a legérdemesebbnek mutatkozik. Ezzel szemben az állatorvosoknál ugyanez nem mondható, mert a különböző státusnál fogva a helyhatósági állatorvosnak a m. kir. állatorvossá való kinevezése nehézségekbe ütközik és ez mindenesetre hátrányosnak mondható. Ezt ón azonban a magam részéről mindenesetre kevésbé fontos szempontnak tartom, mert hiszen legelső a közérdek, legelső az állategészségügyi érdek és itt épen a közérdek, az állategészségügy érdeke kivánja meg, hogy az állatorvosi szolgálat egységesittessék és államosittassék. Ez az érdek kivánja meg ezt, mert hiszen a különböző fertőző betegségek ellen sokkal nagyobb erélyIyel és hatékonyabban lehet fellépni akkor, ha egységes nagy állatorvosi kar áll rendelkezésére a földmivelésügyi ministeriumnak és ha az egész apparátus, amely az állategészségügyet szolgálja, a szakministerium, a földmivelésügyi ministerium hatásköre alá tartozik, amely ministerium hatáskörébe kell tartoznia minden olyan kérdésnek és intézkedésnek, amely állategészségügyi érdekű. Ennélfogva mindazok, akik az állategészségügyet szolgálI ják, vagy állategészségügyi intézkedések vég-