Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-136

136. ülése 1928 február 29-én, szerdán. 258 'Az országgyűlés képviselőházának állományának körülbelül 20%-a volt mételykórban. Nem akarom a szakemberek számításait exponálni, mert nagy számban ülnek itt olyan férfiak, akik gyakorlatilag- is foglalkoznak mezőgazdasággal, de elegendő rávetni szemünket arra, hogy 1,800.000 szarvasmarhából — ha 20%-ot veszünk alapul — 360.000 szarvasmarha volt mételykórban. Viszont, ha nézem, hogy a disztolt előállító gyárak ebből a legjobban bevált gyógyszerből mennyit árusítanak, és látom, hogy a kimutatások szerint körülbelül százezer állat kezelésére szükséges anyag fogyott eh akkor azt kell megállapítanom, hogy a 360.000 állatból csak százezret kezeltek és 260.000 állat tisztán sorsának volt kitéve és ha el nem pusztult s megmaradt és a kisembereket szolgálta az a véletlennek köszönhető. Legyen szabad most már megállapítanom azt, hogy ezeknek a nem kezelt állatoknak'javarésze épen a kisemberek udvarán, a kis földmives emberek házában van. Volt Zalamegyében olyan község, — hogy csak egyet említsek — Eesznek község, ahol az állatok fele pusztult el mételykorban. Ha nem is a tehenek leromlását és a tejhozam csökkenését, hanem tisztán a tehenek pótlását, a borjadzások számát nézem, akkor is hihetetlen nemzeti kincs elvesztését látom. Magyarországon körülbelül százezer tehén van. Ezek a tapasztalatok és a statisztika szerint 80.000 borjut szoktak világra hozni. (Reischl Richard: Tévedés!) Én csupán a hivatalos statisztikát nézem. Ha tekintjük azt, hogy nagyon sok a kisgazdaság, és ezekkel összevetjük a gazdaságok számát, körülbelül ezt az anyagot kapjuk. Százezerre teszik azoknak a teheneknek iszámát, amelyek Magyarországon vannak, borjadznak és tejet szolgáltatnak gazdájuknak. Ezek a tehenek a szakemberek becslése szerint körülbelül 80.000 borjut hoznak évente a magyar nemzetnek. Ha most már a Resznelj faluban elvégzett érdekes, hivatalos kutatást vizsgálom, amely megállapította» hogy a mételykóros tehenek 80% helyett csak 20% borjut hoznak világra, és ha ezt átszámítom, akkor hihetetlen nemzeti kincs elvesztésére kell következtetnem. Ami a mételykór elleni küzdelmet illeti, — különösen ártéri területeken merül fel ennek szüksége — saját kerületemben magam láttam a népnek szegénységét és nyomorúságát, amely épen a mételykórból fakadt* amikor állatainak javarészét oda kellett adnia néhány héten, egyegy hónapon belül. A törvény rendelkezését, amely a mételykórral szemben felveszi a küzdelmet, nagyon helyesnek tartom. Nagyon helyes az is, amit a minister ur megállapít, hogy levágás előtt minden állatot a közvágóhídon és egyéb helyeken meg kell vizsgálni. Ezt különösen az emberi egészség szempontjából tartom lényegesnek és fontosnak, épen a tüdőbaj, a tüdőgümőkór fejlődése szempontjából. Bókay tanár, aki a gyermektuberkulózissal, a gyermekvédelmi intézkedésekkel és a gyermekegészségüggyel sokat foglalkozott ebben az országban, a gyérmektüdőgümŐkóros betegségeknek 10%-át a tehenekre és a tejre vezeti vissza. Ez óriási jelentőségű tény, amely előtt nem mehetünk el észrevétlenül. Továbá vizsgálatot tartottak Budapesten az egyik gyermekkórházban, megvizsgálták az ötéven aluli tüdőgümőkóros gyermekeket és az egyik professzor megállapította, hogy azoknak 26%-ánál a tüdőben, a köpetben épen tehenekből eredő bacillusokat találtak a tüdőgümőkór okozójaképen. Ezek olyan fontos megállapítások, amelyek kell, hogy az egészségügy szempontjából visszarettentsenek és arra irányítsanak bennünket, hogy minden erővel igyekezzünk állategészségügyünket kiépíteni és azt fokozni. Ezért tartom én is nagyon fontosnak azt, amit Malasits igen t. képviselőtársam mondott, hogy az ebadóból származó jövedelmet necsak állategészségügyre, necsak állattenyésztési célokra fordítsuk, hanem lehessen emberegészségügyi intézkedésekre is felhasználni, Amint a múltban is megtették, módot kellene adni arra, hogy a törvényhatóságok ezt embervédelmi célokra is felhasználhassák. Épen azok miatt az okok miatt, amelyeket az imént voltam hátor a mélyen tisztelt Képviselőháznak figyelmébe ajánlani, legyen szabad jerrevoniatkozólag benyújtanom la.*- következő határozati javaslatot (olvassa): »Utasítsa a Ház a földművelésügyi minister urat, tegye lehetővé,- hogy az ebadóból származó jövedelmet ne csupán állategészségügyi, állattenyésztési célokra, hanem emberegészségügyi feladatok végrehajtására is fel lehessen használni«. Mélyen t. Képviselőház! Ezek az intézkedések, amelyeket ez a javaslat tervez, csupán akkor lesznek életképesek és csak ugy fogják jótékony hatásukat gyakorolni, hogyha ezeket átviszik az életbe. Én magam, aki földműves családban nőttem fel, láttam, hogy a babona és a tudatlanság sokszor milyen hihetetlen dolgokat termel és hoz felszínre. Különösen áll ez a gyógyitás terén. Láttam, hogy az egyszerű falusi nép amely évszázadokon keresztül mindig állata mellett nőtt fel, mégsem tanulta meg, hogy mikép tudja a legegyszerűbb gyógyítási módokat elsajátítani. A sebkezelésre például a pókhálótól a trágyáig mindent fejhasznál. Ez olyan országban, ahol kultúráról beszélünk, teljesen lehetetlen állapot, amely csak felvilágosítással, kultúrával, műveltséggel, törvények, rendeletek közlésével lehet segíteni. Épen ezért figyelmébe ajánlom az igen tisztelt minister urnák, hogy ezeknek a babonáknak és ©nmek a tudatlanságnak leküzdésére okvetlenül indítsanak akciót, amely népünket felvilágosítja, imiképem kell például egészen egyszerű állati sebeket kezelnie, miképen ismerheti fel a betegségeiket, mikor kell állatorvoshoz fordulnia. Ezt a legminimálisabb tudást meg kell adni népünknek, amely eddig nem igen tanulhatta 'meg ezeket a dolgokat. Arra kell továbbá törekedni, hogy az állati gyógyszerek olcsóbbak legyenek, is azok ára az állat értékével arámyos legyen, nehogy többe kerüljön a leves; mint a hus. Ma ugyanis sokszor megtörténik, hogy a szegény emberek ezért riadnak vissza az állatok gyógyításától, mert nem fizeti ki magát. Igen 'előkelő gazdák is számítgatták, hogy érdemes-e az állatokat gyógykezeltetni, mert nem elég- rentábilis a 'kezeltetés. Inkább hagyták a bajt fokozódni, semmint a nehéz gazdasági küzdelmek között szembeszálltak volna az állatok betegségével. Szükségesnek tartom azt is, hogy minden falu értelmes gazdái számára lehetőleg községenkint, legfeljebb járásonkint tanfolyamokat tartsanak, hogy az állatgyógyitás terén fennálló irtózatos tudatlanságot kioltsuk, mert valóban szégyenteljes állapot, hogy a magyar nép évszázadokon át foglalkozott állatkezeléssel és a legminimálisabb állatgyógyitási ismereteket sem szerezte meg. Meg kell tanulnia, miképen kell például első segélyben részesíteni az állatot. A különböző sebkezelési módokra okvetlenül élőszóval kellene minden fa-