Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-136

'Az országgyűlés Icépviselöházának 13 inkább csak rozsot fogyasztott. A háború után a katonák megérezték, megizlelték a fehér kenyér nagy előnyeit és ma már Németország lakosságának nagy része a rozsfogyasztásról áttért a buzafogyasztásra. Csodálatos, de meg kell állapítani, hogy az emberek ízlése is folyton változik a fogyasztás tekintetében, amivel számolni kell a kivitelnél és a termelésnél is. Szar vasmarhakivitelünk, — mint mondottam — valamikor állatkivitelünk 37%-át képviselte, s ez most lefutott 29%-ra. Mi következik ebbőll Okvetlenül az, hogy tervszerű gazdálkodást kell folytatni. Ez az illető hatóságokat arra a tudatra kell hogy ébressze, hogy az ország termelésének és állattenyésztésének számolnia kell ezzel a divattal, mert ha leszorultunk ezekről a helyekről, az nem ok nélkül történt, annak súlyos, nagy világgazdasági okai vannak, (Ugy van! bal felől.) amivel számolnunk kell, s a tervszerű gazdálkodásban okvetlenül figyelembe kell venni az európai népek húsfogyasztásának ezt az irányzatát. Baromfitenyésztésünk máról-holnapra óriási lendületet kapott épen a fogyasztás divatja. miatt. Baromfikivitelünk még néhány esztendővel ezelőtt állatkivitelünk 13%-át képviselte. Most felszaladt 33%-ra. • Ebből óriási előny származik a magyar mezőgazdaságra, amelyből hasznot kell meríteni. Az okszerű gazdálkodás és az okszerű kormányzási szüksége okvetlenül arra kényszerit minket, hogy minden figyelmünket a baromfitenyésztés fokozására fordítsuk. (Barthos Andor: Nagyon helyes!) Nem akarok rátérni ezekre az apró részletekre, hiszen csak azért van értelme annak, hogy ezt felhozom, hogy a baromfi-pestisre és a baromfipusztulásra később rá tudjak mutatni. Ha azonban a mi adatainkat összehasonlítom más nemzeteknek ezen a téren elért eredményeivel, akkor azt kell megállapít an om, hogy a magvar baromfitenyésztés még nagyon a kezdet kezdetén van. Azokat az állatokat viszik ki innen, amelyeket a magyar tanyák termelnek, azokat a tojásokat viszik ki. amelyeket a vigécek, az ügynökök összegvüjtenek a vidéken. Szóval tervszerütlenség mellett is képesek voltunk óriási nemzeti bevételt szerezni a magyar nemzet sízá.mára. Hátha még ez tervszerűen fog menni, hátha az állam gondot fog erre forditani, akkor minőségben is. Quantitative is minden tekintetben me» tudiuk állani helyünket az európai piacon. (Gaál Mihály: A piacon van még felvevők ép es SÁS*!) óriási felvevőképesség van mindenfelé. Méltóztassanak azt a fáradságot venni, hogy megnézik az európai nemzetek külkereskedelmi forgalmának részleteit. Méltóztassanak figyelemmel átkutatni azokat a statisztikai adatokat, amelyeket időnkint a Statisztikai Hivatal ad ki, meg méltóztatnak látni, bogv a baromfi iránti érdeklődés óriási egész Európában. Az okos és okszerű gazdálkodás tehát azt kivan ja, hogy ennek teljes erővel feküdnünk neki s ne várjuk, mig más nemzetek e téren is felveszik velünk a versenyt. Egy nagyon érdekes tényre akarom felhívni a mélyen t. Ház figyelmét. Sertésből a múlt évben a kivitelünk 107.000 darab volt. Fertőzött betegségekben elhullott összesen 108000 darab állatunk. (Reischl Richárd: Jóval több! Ötször annyi!) Igaza van, képviselő ur, én csak a_ hivatalos adatok, a hivatalos becslések alapján mondtam. Okvetlenül több pusztult el, (Reischl Richárd: Ötször annyi!) amiről azonban a hivatalos statisztika abszolúte nem tud. Ha pedig az állatbetegségek következtében leromlott állatok értékét nézem, akkor I ». ülése 1928 február 29-én, szerdán. 257 azt látom, hogy ezek hihetetlen nemzeti vagyont képviselnek. Nekem az a hitem, hogyha már többtermelésről beszélünk, akkor inkább arra kellene az államnak ráfeküdnie, hogy ezeket az életrehozott kis állatokat, meglevő állatállományunkat megmentse minden eszközzel, minden módon, mert az a legreálisabb és legegyszerűbb többtermelés, ha a megszületett állatokat megmentjük a jövő számára. Arra nézve, hogy a különböző állatfajok mikép pusztulnak el különböző fertőző betegségek következtében, nagyon érdekes a következő adat. Az 1921—25. évek átlagából mondom a következő adatokat: A ragályos fertőző betegségekben elhullott állatok 0-5% -a ló volt, marha 4-4%, a juh 5%-ban volt képviselve, a sertés azonban 90%-ot képviselt, tehát .'épen az az állatfaj pusztult el legnagyobb mértékben, amelyből a szegény kisember él és táplálja családját. Rendkívül érdekes, ha összehasonlítom a fertőző betegségek tekintetében, a mostani állatpusztulásokat az 1911. évi adatokkal, amikor is azt látom, hogy a sertéseken kívül minden állat egészségügye javult, azonban a sertéseké rosszabbodott. 1911-ben a fertőző betegségekben elhullott állatok 80%-a volt sertés, most pedig már 90%. Ez kétségkívül intőjel számunka, hogy ezen a téren segíteni kell. Próbáltam kutatni, mi annak az oka, hogy a nagy állatok nem pusztulnak el olyan nagy számban ezekben a fertőző betegségekben, ellenben az elpusztult kis állatok száma óriási módon emelkedett s azt találtam, hogy ez elsősorban azért van, mert a kisembereknél lévő állatokat nem kezelik állatorvosok, a kisemberek nem vehetik igénybe a gyógyszerek különböző nemeit, nem vehetik igénybe épen tőkehiány miatt azokat az eszközöket, amelyeket a modern állatorvosi tudomány termelt. Viszont, ha nézem, hogy állategészségügyi szolgálatunk miként fejlődött, örvendetes jelenséget látok. Helyhatósági állatorvos volt az ország mai területén 1920-ban 315, 1926-ban pedig már 399 volt az állatorvosok száma, tehát örvendetesen fejlődött. A magánállatorvosok száma, akikrőlMalasits igen t, képviseőtársam beszélt, 1920ban 121 volt, most pedig felszaporodott 390-re. Mindezek Örvendetes jelenségek, amelyek eredményei mutatkoznak a fertőző betegségek leküzdésében is. Ez adatok taglalását nem akarom tovább folytatni, mert az elmondottak is elegendők ahhoz, hogy a levonandó konzekvenciát alátámasszák. A törvényjavaslatban van egy rendkívül helyes intézkedés épen az állatorvosok számának szaporítására vonatkozólag. A javaslat a törvényhatóságok kezéből kiveszi az intézkedési jogot arra nézve, hogy mely községeknek kelljen állatorvost tartamok és a minister saját kezébe veszi át ennek a rendelkezésnek jogát, ami nagyon praktikus, mert a ministernek ezzel mód adatik arra, hogy azokat a községeket, amelyek esetleg apró-cseprő anyagi szempontokból vágy feladatuk át nem értése miatt nem akarnak állatorvosokat alkalmazni, rákényszerítse arra, hogy állatorvosokat alkalmazzanak. Ez rendkívül helyes és praktikus intézkedés és ebből látszik, hogy a minister ur teljesen tisztában van azzal, hogy sok helyen csak kényszerrel lehet az embereket rászorítani a jóra, a tökéletesre. Nagyon helyesnek tartom, hogy a minister ur á határmenti községekben bizonyos rendszabályokat életbeléptetett. Az utolsó évben különösen a mételykór volt az, amely leginkább pusztította állatállományunkat. Szakemberek véleménye szerint az ország szarvasmarha-