Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-136

256 'Az országgyűlés képviselőházának tékesiteni, baj!) Én csak azokról a lehetőségekről beszélek, hogy hol lehet többtermelést elérni. Az egész nemzeti vagyonnak értékes kincse tehát az állatállomány. Ha külkereskedelmi szempontból nézem a kérdést, akkor azt látom, hogy egész külkereskedelmi^ forgalmunk 90%-a a mezőgazdasági termelésből fakad. Ha mármost megállapítom azt, hogy az állam milyen rengeteg összeget ad a gyáriparnak, a különböző ipari termékek fejlesztésére, akkor látom csak igazán azt az óriási diszparitást, amely a között van, amit adunk a mezőgazdaságnak az agrárérdekek védelmére és amit adunk az ipari érdekek védelmére. Nem mondom, hogy az ipar fejlesztése felesleges, sőt kell hogy a nyersanyagot mi mind feldolgozzuk, hogy minél kevesebb fcészanyagot kelljen ebbe az országba behozni. Ha azonban nézem a számokat — amelyeket csak azért nem akarok feltárni, mert nem akarom nyújtani beszédemet, •— meg kell állapitan om, hogy anyagi szempontból, hihetetlen diszparitásban van az agrárérkekek védelme az ipari és más érdekekkel szemben, {ügy van! XJgy van! balfelől.) Nálunk az állatvédelem ma rendkivül nagyjelentőségű. Amint méltóztatnak majd később látni, az elpusztuló állatok megmentése elegendő volna egy óriási többtermelési politikának a keresztülvitelére. Annyi állatunk pusztul el a hiányos intézkedések, a gondatlanság, a tudatlanság és fel nem készültség miatt, hogy ennek értéke majdnem meghaladja külkereskedelmi forgalmunk értékét. Ha tehát valahol többtermelésről van szó és többtermelési politikát lehet folytatni, azt épen állatállományunk megmentésével, fokozásával lehet legkönnyebben és a leginkább elérni. Az egész világ állategészségügye körülbelül száz esztendeje lett óriási nagy kérdés, amikor megindult a forgalom, amikor különböző fertőző betegségeket hurcoltak jobbra-balra, országokon keresztül, a vasutakon és a hajtás révén. 1863-ban az állatorvosok nemzetközi kongresszusán állapították meg elsősorban azt, hogy milyen óriási értékek vesznek kárba a fertőző állatbetegségek révén. Akkor állapították meg azt is, hogy emberegészségügyi szempontból is milyen óriási jelentősége van az állategészségügy rendezésének. Magyarországon az alkotmány felfüggesztésének idejében gondoskodtak először valamilyen csekély módon az állategészségügy rendezéséről, amikor 1859ben császári parancs alapján az osztrák belügyministemek egy rendeletét léptették életbe, amely rendelettel megakadályozni próbálták a járványok terjedését. 1867-ben, amikor az alkotmányosság visszatért, az állategészségügyet — természetes dolog, — a felelős kormányzat földmivelésügyi ministère vette át. Ekkor kezdődött valóban a rendszeres és alapos állategészségügyi intézkesek tömege. Mindjárt az alkotmányos élet kezdetén borzasztó nagy baj lepte meg állatállományunkat, a keleti marhavész, amely odáig* fejlődött, hogy akkor, amikor Magyarországon ötmillió szarvasmarhánk volt egy év alatt elpusztult majdnem félmillió darab állat. Ez azután felébresztette, felrázta a magyar közvéleményt. A magyar agráriusok összefogtak és a kormány maga rendezte ezt a kérdést, mégpedig nemcsak belső bajok miatt, hanem azért is, mert az egész külföldön elterjedt, hogy Magyarország a keleti marhavésznek olyan fészke, amellyel nem szabad szóbaállni, amelyet elzártak, ahonnan állatot nem engedtek 136. ülése 1928 február 29-én, szerdán. I be. így teljesen magunkra voltunk hagyatva és a külpolitikai szempontok miatt voltunk kénytelenek meghozni az 1874: XX. tcikket, amelynek végrehajtása után dicséretére legyen mondva ezeknek a rendelkezéseknek, — alignât esztendő alatt a keleti marhavész teljesen kipusztult ebből az országból. Egyes gyakorlati emberek is mosolyognak néha az állategészségügy terén hozandó rendelkezések végrehajtásán, de meg kell állapitanom azt, hogy azok a gyakorlati emberek nincsenek tisztában azzal, hogy az ilyen nagy törvényes rendelkezéseknek milyen óriási hatásuk van, ha átmennek,az életbe. Hiszen látjuk, hogy az 1874. évi törvénynek hat éven belül megvolt az a hatása, hogy teljesen kimaradt a keleti marhavész ebből az országból és külföldön visszaadta a jó hírnevünket, aminek következtében óriási külkereskedelmi forgalmunk keletkezett. Az 1888 : VII. tcikk azután a kérdést egészen modernül, az akkori időknek legmegfelelőbb módon rendezte. Annak azonban negyven esztendeje, hogy ezek a törvényes rendelkezések megtörténtek, és valóban ideje volt már, hogy az igen t. földmivelésügyi minister ur a kérdés uj rendezéseképen idehozta ezt a javaslatot, amely szerintem egyike a legtökéletesebb, a legaktuálisabb és a legalaposabban megszerkesztett törvényjavaslatoknak. Mélyen t. Képviselőház! A magyar állattenyésztés bajainak okai között sok mindenfélét állapítanak meg. Az egyik kétségtelenül az, hogy az óriási szegényedés lehetetlenné teszi azt, hogy Magyarországon az állattenyésztés fejlődése lehetséges legyen. Legyen szabad csak egy adatra hivatkoznom. (Halljuk! Halljuk! a középen.) Budapest főváros közönsége.békében annyi húst fogyasztott, hogy 56 vágón csontot szedtek össze egy esztendőben a szemétből. Most odáig jutottunk, hogy 1926-ban mindössze 18 vagonra csökkent az elfogyasztott állatok csontja, Ez fényesen mutatja azt, hogy menynyire elszegényedett a város lakossága, hogy a húsfogyasztás mennyire lejjebszállott. Ha tehát állattenyésztésünk, állatállományunk szaporodása stagnál, ennek okát elsősorban a húsfogyasztás csökkenésében kell keresnünk. De nemcsak maga az általános szegényedés, hanem a mezőgazdaság általános rossz helyzete is hozzájárul, hogy állatállományunk nem szaporodik, hanem folyton csökken. 1911. évben szarvasmarha volt 2,150.000 darab csonka Magyarország mai területén, 1925-ben már csak 1,920.000. Igen érdekesek a sertésekre vonatkozó adatok és erre legyen szabad felhívnom a mélyen t. Képviselőház figyelmét. 1911-ben volt az országnak ezen a mai területén 3,300.000 sertés és ez a szám 1925-ben 2,500.000-re szaladt le, illetőleg még nem értük el a békebeli állapotot ezen a téren. Azért voltam bátor ezekkel az adatokkal fárasztani a Képviselőházat, hogy aztán rátérjek külkereskedelmi forgalmunk óriási bajaira. Itt van kivitelünk. A szarvasmarha képviselte valamikor állatkivitelünk 37%-át, a múlt évben azonban csak 29%-át képviselte, vagyis látjuk, hogy szarvasmarháinkat nem tudjuk értékesíteni, részint azért, mert leszorultunk sok mindenféle tekintetben a külföldi piacokról. De nagyon érdekes megállapítani azt is, hogy megváltozott Európa lakosságának izlése a húsfogyasztás tekintetében. Csodálatos módon minden figyelem a fehérhus, a baromfi felé fordult, s ez meglátszik a mi külkereskedelmi mérlegünkben is. Voltak idők, amikor Németország egész lakossága leg-