Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-136

254 ,4s országgyűlés képviselőházának tétben valami történjék. De ha ehhez figyelembe veszem azt, hogy az állatorvosi főiskolából évenként 40—50 hallgató kerül ki, akiknek túlnyomó része nem talál elhelyezést sem az államnál, sem a helyhatóságnál, ennélfogva szaporítja azoknak számát, akik ma mint magánállatorvosok működnek és alig-alig tudnak megélni, akkor ez maga is szükségessé teszi, hogy a törvényhozás ezzel a kérdéssel valamilyen formában foglalkozzék. Nézetem szerint mindenekelőtt rendezni kellene ezt az állapotot olyképen, hogy az állami és helyhatósági állatorvosokat minden magánpraxistól el kellene tiltani, legalább átmenetileg, hiszen keresetük megfelelő és megélhetésük fizetésükkel biztosítva van. Semmi szükség sincs szerintem arra, hogy az anélkül is túlságosan elfoglalt emberek még olyan praxist is vállaljanak, amely praxis őket nem illeti meg, illetőleg megilleti ugyan, de amely az ő keresetük szempontjából felesleges. Rendezni kellene szerintem a husvizsgálat kérdését, és az etekintetben tapasztalható anomáliákat. Megtörténik, hogy egyes községekben kovácsok vagy bognármesterek a husvizsgálók, ugyanabban a községben azonban van magánállatorvos, akit semmiféle husvizsgálati teendővel nem biznak meg. Ha valamely községben magánállatorvos van, a legelemibb dolog volna szerintem az, hogy ezeket a magánállatorvosokat kellene megbizni azzal, hogy ezeket a husvizsgálatokat végezzék. A továbbiakban szükség volna, hogy azoknak az egészen különleges ál lat operációknak dolgát, mint a miskárolás és egyebek, amelyeket ma túlnyomórészt kuruzslók és vándorló emberek végeznek, (Gaál Mihály: Csehek és horvátok.) — túlnyomórészt csehek és horvátok — rendezzük. Kendezzük valamiképen ezt a kérdést és szerintem a leghelyesebb volna ezt is a magánállatorvosokra bizni, vagyis kimondani azt, hogy sem kuruzsló, sem ide-oda vándorló ilyen miskároló állatoperációt nem eszközölhet. Az állatbetegségek legnagyobb terjesztői ezek az emberek, akik sem kellő tudással, sem kellő gyakorlattal nem birnak és igy a gazdaközönségnek igen sok kárt okoznak, amellett kárt okoznak azzal is, hogy a helytelen beavatkozás következtében az állat bőre is megromlik és kevéssé lesz használható. Egyszóval, — hogy ne tartsam magamat sokáig fel ennél a témánál — a minister ur szíves figyelmébe ajánlom ezeknek a magánállatoryosoknak dolgát és kérem, hogy amennyiben mód és lehetőség van rá ezen a törvényes kereten belül, ezt valamikép rendezni méltóztassék. A részletes vitánál majd leszek bátor egyik-másik dologban erre nézve javaslatot tenni, A máspdik dolog, amiért felszólaltam az ebkérdés. És itt felhivom a minister ur figyelmét arra a sajnálatos körülményre, amely úgyszólván az egész országban tapasztalható, nevezetesen az ebzárlatok kérdésére. Kevés község van, ahol ne volna már két-három, sőt négy esztendő óta ebzárlat. Ahogy az egyik kilencven napos ebzárlat elmúlt, máris ott van a második cédula, ujabb kilencven napos ebzárlat. Az állategészségügy és elsősorban a kutyák egészségének fentartása szempontjából ezek a folytonosan és egyik-másik helyen már négy év óta egymásután elrendelt ebzárlatok a gyakorlatban nem. érnek semmit, ezeket senki komolyan nem veszi és a veszettség elhárítására egyáltalán nem alkalmasak, mert hiszen a mezőkről, a tanyákról bejövő kóbor kutyákra ugy sem alkalmazzák az ebzárlatot. 136. ülése 1928 február 29-én, szerdán. Miután igen kevés pecér van és az állategészségügy anélkül is meglehetősen gyenge lábon áll, ezek a folytonos ebzárlatok a gyakorlatban nem érnek semmit. Mindenekelőtt felhivom az igen t. minister ur figyelmét arra, hogy legújabban Angolországban, Amerikában, sőt Japánban is a veszettséget megelőző oltásokkal próbálkoznak (Gaál Mihály: Nem próbálkoznak, csinálják is!) és különböző módszereket vesznek igénybe a tekintetben, hogy megvédjék a tényleg hasznos kutyát a veszettségtől, a mellett szigorúan irtják a veszett kutyákat és szigorúan ügyelnek arra, hogy a veszettség el ne terjedjen. Ez itt Magyarországon eddig teljesen ismeretlen dolog volt. A törvényhatóságok megelégedtek azzal, hogy kiragasztották a plakátokat: 90 napra ebzárlat, az ebek csak pórázon vezethetők — és ezzel el is volt intézve a veszettség kérdése. Az, hogy a tanyákról beözönlenek a kóbor kutyák és hogy még itt Budapesten is nagyon gyakran raj számra látni a kóbor kutyát a piacok környékén, arról, ugy látszik, a hatóságoknak nincs tudomásuk. Mondom tehát, a veszettség meggátlására ezek a folytonos ebzárlatok gyakorlatilag semmit sem, jelentenek, ellenben igen alkalmasak arra, hogy az ebtartó közönséget ok és szükség nélkül zaklassák. Ha egy kutya kimászik a kerítésen, már ott van a csendőr és már bizonyos, hogy megbüntetik. Különösen az ellenzéki érzelmű választók megnyaggatására nagyon alkalmas ez a rendszer, amely ma van. (Krisztián Imre: Vidéken nincsenek liberálisok és szocialisták, tehát nincs ellenzék!) Én jószivü keresztény ember vagyok, igen t. képviselő ur s kívánok önnek annyi angol font sterlinget — jó pénzt mondok — amennyi liberális és szocialista ember a vidéken kénytelen kutyát tartani; akkor ön nagyon gazdag lenne és Magyarország leggazdagabb embere ön lenne. Ne tessék tehát ilyen állítást kockáztatni. Én általában az ebzárlatok ellen szólalok» fel, amely haszontalan rendszabály, nem ér semmit, hanem a gyakorlatban csak a lakosság vexaturáját jelenti, és azt a célt, amelyet szolgálni akar, nem éri el. Továbbá ebből az ebzárlatból kifejlődik egy másik gyakorlat, amely különösen a vadászokat és azokat nyomorítja meg meglehetősen, akik foglalkozásuknál fogva kutyákat kénytelenek tartani. Ez a szállitási engedélyek kérdése. Akár a vándorkomédiásokat nézzük, akár a vadászokat, akár az erdőcsőszöket, akár a köszörűsöket, tehát mindazokat, akik kénytelenek kutyát tartani, ezektől ha az egyik törvényhatóság területéről a másik törvényhatóság területére mennek, vagy a kutyát vasúton akarják szállitani, nagyon sokszor egészségügyi bizonyítványt kérnek; tessék azt beszerezni, mert a nélkül a kutyát a vasúton nem veszik fel. Igen könnyen megtörténhetik az a komikus eset, hogy valamely budapesti vagy vidéki vadásztársaság el akar menni a szomszédos határba s akkor előbb el kell mennie a szolgabiróhoz, hogy a kutyák számára szállitási engedélyt kérjen, illetőleg bizonyitványt, hogy a kutyák egészségesek és vasúton szállithatók. Ne csináljunk ezzel a kérdéssel annyi bürokráciát, t. Képviselőház, és ne szaporitsuk azokat az eseteket, amelyekről joggal panaszkodik a közönség, hogy zaklatják. Én szerintem sokkal célszerűbb volna, ha az, állategészségügyet, különösem a kutyaegészségügyet valamiképen ugy vennék kezükbe az illetékes