Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-135

Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1928 február 28-án, kedden. 241 adó ur abban jelölt meg-, hogy a munkanélküliség okait és terjedelmét valóban meg fogja állapítani, az okaira vonatkozóan azonban egyetlen egy kérdőpont sincs a kérdő ivbe felvéve. Azt, hogy a szellemi munkásság demográfiai adataira van szükség, két évvel a népszámlálás előtt úgyszólván feleslegesnek lehet mondani, mert magukkal a demográfiai adatokkal a munkanélküliség okait megállapítani nem lehet. Lehet azonban, amit már Rothenstein képviselőtársam is kifogásolt, hogy a 8. pont adja az egész javaslat célját, vagyis, hogy ez az összeirás a numerus clausus egy elkésett indokolásának készül, amennyiben a vallást firtatja, ami arra a gyanúra ad alkalmat és okot, hogy az összeirás a zsidóságnak a szellemi pályákon való — mint mondani szokták — túltengéséről akar pontos számadatokat kapni. Lehet azonban egy másik célt is képzelni, vagy felfedezni az összeírásban és ez az, hogy az összeirás az összes hat középiskolát végzettek összeírásával azt akarja megtudni, hogy hányan vannak azok, akik nem a képesitésnek, nem a bizonyítványnak megszerzéséért tanultak, hányan helyezkedtek el középiskolai végzettséggel — mint az egyik kérdőpont mondja: — füszerkereskedői vagy műasztalos pályán, amit én természetesen semmiesetre sem kifogásolhatok, mert a műveltséget önmagáért való értéknek is tartom, és ha valaki nem szellemi munkára készül elő azzal, hogy középiskolát végez, hanem egyéb más, becsületes és tisztességes polgári foglalkozással akarja megszerzett tudásának hasznát venni, azt én semmiféleképen nem kárhoztatom. Azt hiszem azonban, hogy ezzel esetleg azokat akarja igazolni, akik a szellemi túl produkciót sérelmezik, akik az egyetemeket sokalják, akik általában a magyar költségvetés kulturális kiadásait sokalják és akik gázgyárakban szenet lapátoló mérnököket, -villamoskalauz-orvosokat emlegetnek, mint annak következményét, hogy középiskoláink és egyetemeink túlságosan sok szellemi proletárt termelnek. Ha az a célja a kérdőivnek. ami szintén felvetődhet, hogy az itt dolgozó külföldiek számának kimutatásával rámutasson arra: hányan vannak, akik magyar állampolgárok elől eszik el a kenyeret, azt hiszem, erre teljesen felesleges volna a kérdőív, mert ezt sokkal hathatósabban r elvégzi a belügyministerium, amely már évek óta következetesen és állandóan zaklatja azokat a külföldi honosokat, akik elhelyezkedtek és akiknek kiutasítása úgyszólván egyenesen akadályozás és megállás nélkül folyik. így tehát a cél szerintem meglehetősen homályban marad és ezt csak növelik azok az adatok, amelyek az általános népszámlálás keretéből kiszakított kérdőpontokkal operálnak s amelyek szerintem a szellemi munkáskataszternek, a munkanélküliség okának és terjedelmének megállapításánál teljesen lényegtelenek. A fontos kérdések azonban kimaradtak a kérdőívből, amelyek pedig szükségesek, hogy általános, átfogó képet nyerhessünk* kimaradt például a 15. pontnál, hogy a szellemi munkája után kapott keresetéből élőknél érdeklődjék a kérdőpont aziránt, hogy az összeirottnak menynyi a havi fizetése vagy jövedelme, ami főleg azért fontos, mert itt például a 19. pontnak alábbi jegyzeténél a havi nyolcvan pengőt állapit ja meg létminimumnak. Ha ennél a kérdésnél érdeklődnék a kérdőív az összeirott havi jövedelme után, akkor megállapíthatná, hogy hányan vannak ma, akik ezért a havi nyolcvan pengős létminimumért — amely szerintem egyáltalában nem létminimum — sőt még annál alacsonyabb és sokkal kevesebb fizetésért dolgoznak. Szükség volna arra, hogy tudjuk, milyen különfizetés jellegével bíró egyéb javadalmazással, mérlegpénzzel, remunerációval, karácsonyi és újévi ajándékként kapott összeggel rendelkeznek. Ugyancsak itt - s ez szorosan összefügg a munkanélküliséggel — kellene megemlíteni és kérdezni azt, hogy végez-e a maga foglalkozásában túlmunkát, hogy ez osztatlan munkaidő-e és hogy a túlmunkát egyáltalában díjazzák-e. Ez azért volna fontos, mert így képet kapnánk a végsőkig kizsákmányolt emberek ezreiről, szellemi munkásokról, akik naponta 10—14 órát dolgoznak rendszeresen túlóradíjazás nélkül, ami által egész csomó, egész sereg szellemi munkást tesznek feleslegessé és így a rendszeresített túlórázás mellett egy ujabb okot adnak a munkanélküliség továbbter j édesére. Ezzel szemben érdeklődni kellene azután, hogy az alkalmazottnak van-e biztosított heti pihenője s hogy ez mennyi, mert ennél kiderülne az a sokezernyi visszaélés a zárórával, a vasárnapi munkaszünettel egy kereszténynejí nevezett országban, amely krisztianizmust hirdet és bezárt redőnyök mögött dolgoztatja vasárnaponkint is az iroda személyzetet. Szükséges volna felvenni a nyári szabadság kérdését is, mert ezzel kapcsolatban is bizonyos rétegnek elhelyezkedéséről lehetne beszélni. Arról is kellene, hogy kérdőpont legyen, hogy ez a nyári szabadságidő fizetéses vagy fizetésnélküli. A 14. pontnál, amely azt kérdezi, hogy mióta van általában alkalmazásban, meg kellene kérdezni azt, hogy azalatt az idő alatt, amióta, általában kereső munkát végez, mennyi ideig volt állás nélkül, mert a szociális keresztmetszetnek ennél a pontjánál kapnánk hű képet arról, hogy hosszú szellemi munkában eltöltött életekből milyen hosszú időt töltöttek kereset nélkül, hogy ez a hosszú élet és hosszú elfoglaltság mennyi ideig jelentett megélhetést is. Nincsen a kérdőpontban semmiféle megemlékezés arról, hogy van-e biztosítva az illető szellemi munkás öregség vagy rokkantság ellen s hogy a családja biztosítva van-e. Ma például a megrokkant, elöregedett szellemi munkás kénytelen r továbbra r is munkaerejét a munkapiacon áruba bocsátani s ezzel a fiatalok érvényesülését, a fiatalok munkábaállását megakadályozni, mert egy vigasztalan, egy ellátás nélküli öregség nem engedi meg neki azt a fényűzést, hogy jól végzett munkája után átengedje helyét a fiataloknak. A 18. pont, amely ugy szól: »ha nyugalomba vonult, mióta van nyugalomban«, szintén egy égető kérdést vet fel. Már régebbi időben is, de különösen az utóbbi években a nyugdíjasok olyan szégyenteljesen alacsony nyugdíjakkal vannak elbocsátva, szolgálaton kívül helyezve, hogy kénytelenek a maguk nyugdíjának kiegészítésére munkát vállalni s mivel ez a nyugdíj bizonyos mértékben alapot ad a megélhetésre, a nyugdíjasok könnyen vállalhatnak olcsóbb munkabérrel, alacsonyabb és rosszabb munkafeltételekkel munkát, mint az életerős, egészséges és a nyugdíjjárulékkal nem tehermentesített fiatalabb korosztály. Azt mondhatjuk, hogy ezek a szerencsétlen kollégák valósággal szennykonkurenciát csinálnak a munkanélküliek óriási seregének. A munkáltató mindig' szivesebben látja ezt a munkaerőt, akinek igényei kisebbek, emellett nem jelent